Mesekerámia

Hello world..

2014. augusztus 06. 22:48 - mesekeramia

A mesekerámia blog elköltözik

Indul a blog, a blog.hu-n, vagyis folytatódik, ide költözik a wordpressből.

Kb. 20 bejegyzés, a tartalmukat illetően elég vegyesek, talán nem is vállalható egy része ma már, no de akit érdekel, majd megnézi, titkok azért nincsenek.

Pár szó magamról itt is, tulajdonképpen egy valódi költözésnél is bemutatkoznék az új szomszédoknak.:)
Dudás Emese vagyok ( igen, ez egy valódi név, így érzem hitelesnek ), ez a blog a kerámiáimról és a készítésükről szól elsősorban, de nem tartom ezt elválaszthatónak semmitől, amit egyébként gondolok, vagy érzek, így egyben vagyok én én.

Akkor fogod érdeklődve olvasni, ha érdekelnek a kerámiák, vagy a az agyagozás, műhelytitkok, egyedi tervezésű tárgyak és/vagy Te is "multirabszolga" vagy/voltál.:) Vagy nem multi, csak rabszolga.

Igen, azt hiszem ez is meghatározó része az életemnek és van, aki sokkal inkább ezen keresztül tud elsődlegesen kapcsolódni és a művészeti rész másodlagos, ezzel sincs gond, habár bevallom bennem ez már egy ideje átfordult, sokkal inkább sejtem magam szabad, alkotó embernek, mint irodistának, de azért elég jó a memóriám, nem fogom elfelejteni azokat az éveket sem. Itt lett vége. :)

DSC_0061.jpg

Szóval ha érdekel a gyurmázás, az egyedi tárgyak, az alkotómunka, ha unod az íróasztalt és a szemléletet ami mögötte van, akkor remélem itt időről időre találsz majd olyan tartalmat, ami érdekes, szóval ha eddig nem kaptál frászt a stílusomtól, akkor talán elmenthetnéd az oldalt.:)

Ha van kedved hozzászólni, akkor ne fontolgasd hosszan, csapj bele, így írok én is, különösebb koncepció nélkül, ahogy jön és nagyon örülnék neki ha itt hónapok-évek alatt kialakulna valami közösségféle, akár kerámiaművészet, akár szabadság témában,  én nyitott vagyok és most már türelmes. Te az vagy?:)

korong_hagyományos.jpg
Ez pedig a jó öreg lábbal hajtós  korong.

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesekeramia.blog.hu/api/trackback/id/tr736580341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása