Mesekerámia

2014. >> 2015.

2015. január 01. 18:40 - mesekeramia

Évértékelők és újévi fogadalmak

Év végi összegzés, év eleji útravaló. Mit hozott 2014, mit várok 2015-től?

2014.

2014. március közepe fordulópont volt az életemben, régóta készültem rá, hogy a saját utamat kezdjem járni, évekig volt bennem félelem ezzel kapcsolatban, aztán egyszer csak elkopott, nem maradt más, csak a szabadság utáni vágy, hogy azzal tölthessem a napjaim, amivel szeretném. Március közepe óta többé-kevésbé szabad embernek tudhatom magam, eljöttem a munkahelyemről, az első hetek-hónapok valami eufóriában teltek, hogy ilyen nincs, sikerült, megcsináltam - engedi valaki, hogy azt higgyem csinálom, pedig csak történik - aztán volt mélypont is. Vissza az akolba nem vágytam soha, a legrosszabb időkben sem, de a melege néha hiányzott. De ez nem baj, az azért van, hogy hiányozzon. De mindent egybevetve - nekem - nem érte meg. Nem vagyunk egyformák, van akiben több a szabadságvágy, van akiben kevesebb. Mint a madarak, van amelyik belepusztul a rabságba, és van amelyik akkor sem repül el, ha nyitva marad a kalicka ajtaja. Én mindig is feszegettem, élénken emlékszem arra a rémületre amit 2,5 éves korom körül éreztem: azt mondták óvodába kell mennem.:) És a java csak aztán jött.:)

De nem lenne hiteles, ha a kalitka előnyeiről hallgatnék. Viszonylagos biztonság, énekelni is lehet, a disszonáns hangokat persze kerülve, és lehetőség szerint akkor kell a legszebben amikor a gazda az eleséget szórja. Mert az is jár, cserébe a szabadságért és a kedvetlen, de pontos énekért: rendszeres eleség. Így volt, így van generációk óta, nincs mit csodálkozni rajta, ha az ilyen madár nem emlékszik a repülésre, soha nem repült, talán már a szülei sem álmodtak ilyesmivel.

Ez is meghatározó, mióta az eszemet tudom álmodok arról, hogy tudok repülni. Aztán egyszer elkezdtem próbálgatni. Eleinte nem ment jól és fájt, de valamiért nem hagytam abba, a madarak szárnya is elsorvad, ha nem használják, még úgy néz ki, mint egy szárny, de már nem működik.
Még a kalitkán belül, a biztos eleségre támaszkodva kezdtem el gyakorolni, aztán egyszer csak sikerült bejáratni a szárnyakat annyira, hogy már biztos voltam benne, hogy tudok repülni, és csak akkor bújtam ki a rácson. Azon lepődtem meg a leginkább, hogy simán kifértem rajta, ezek szerint mindig is, csak egy darabig meg sem mertem próbálni.

Nem vagyunk egyformák, de nekem így jött meg a bátorságom, meggyőződésem, hogy ha úgy bújok ki, hogy majd a szabadban tanulgatok, akkor kint elkapott volna valami, hacsak nem időben visszabújok. De ezt is meg kell gondolni, mert mi van, ha kibújni könnyebb, mint visszafele?  Nem tudok tanácsot adni senkinek, nem is mernék, de tudom, hogy sokan fontolgatnak hasonlót, érkeznek ezzel kapcsolatban kérdések.
Csak a saját példámat tudom, hogy másnak működik-e, azt felelőtlenség lenne előre találgatni, ezt csak maga tudhatja valaki. Előttem ebben egyébként nem volt példa, a magam feje után mentem. Azt tudom, hogy az lehetett volna komoly buktató, ha nem jól mérem fel a kalitkában hogy tudok-e repülni. Ettől féltem a leginkább, hogy mi van ha bent megy valahogy, de kint nagyon hamar kiderül, hogy valójában nem tudok.

Persze ha félretesszük ezt a sok átvitt értelmű példát, akkor annyi marad, hogy valójában nem a gyakorlatban dől el, hanem már előbb, gondolatban. A mai napig sem tudom tudok-e repülni, de nem is lényeges: azt hiszem, hogy tudok. És elég hinni. A többi csak praxis. Repüljön mindenki, aki hiszi, hogy képes rá. Ha a hite elég erős, nem kell majd csalódnia.

Hogy mi lesz az eleséggel? Azt ezentúl is össze kell gyűjteni, csak másképp. A repülés munkává válhat, a munka repüléssé. Az biztos, hogy eleség kell, már csak azért, hogy erőt adjon a repüléshez. Legrosszabb esetben pedig egy ideig éhesen is lehet repülni. ( Itt nem árt megemlíteni, hogy rajtam sokan és sokszor röhögtek az idealizmusomért.) Már nem szégyellem, mert tényleg vagyok ennyire idealista, évekig szégyelltem, de most már az idea valóság.

Azt is hallottam párszor, hogy bátor vagyok, jól is eshetne, de nem lenne igaz, és nem is kell, hogy az legyen. Nem kell bátornak lenni, elég csak mástól félni.

Összegzésként elmondhatom, hogy tulajdonképpen jól vagyok így, ahogy, habár volt, amit nem teljesen pontosan láttam előre. De ezt is tanulni kell, nem gondolom magam hirtelen embernek, habár tény, hogy tudok hirtelen elhatározásokra jutni, de előtte elég alaposan, több oldalról végigrágom. Így voltam a szabadsággal is. Mi ad és mit vesz el, ha otthagyom a "biztos" munkahelyet. Azt tudtam, hogy egyedül leszek, de nem volt róla elképzelésem se, hogy valójában mennyire.

Meglepetés volt az is, és nagy öröm, hogy a meseváros elég rövid idő alatt lett viszonylag népszerű, arra számítottam, hogy évekig fog tartani, míg eljutok oda, ahol most vagyok és arra is számítottam, hogy akkor majd elégedett leszek és leszúrhatom a zászlót, hogy megérkeztem. Így utólag nem is tudom, hogy lehettem magammal kapcsolatban ennyire gyanútlan.:)

Valamiért azt gondoltam, hogy boldog kézműves/iparos leszek. Majd csinálom a mesevárost, meg az egyedi elképzeléseket valósítom meg, ezek lesznek a legjobbak, de ha valaki például fazekat kér, vagy összetörik a kávékiöntője, azt is elkészítem. Vállalkozó leszek, rendezvényekre járok, talán még sablonokat is használok, hogy gyorsabban menjen a munka, 80 egyforma cukortartót is készíthetek pár nap alatt, profi lesz a marketingem, ahhoz elvileg értek, viszonteladókkal állapodom meg, akár még bővíthetek is, stb.

Most ott tartok, hogy rá kellett jöjjek és be kellett lássam, hogy egyáltalán nem akarok gyártani, se sokat, se kevesebbet, bővülni végképp nem, nem csak a lelkivilágom, de a csuklóm sem bírja, még a saját munkáim sem szeretem lemásolni ugyanolyanra, utálok rendezvényekre járni, nem szeretem magam kereskedőnek érezni, nem különösebben érdekelnek a vajtartók, se a vizesek se a simák, a profi marketingtől csömöröm van, a viszonteladókkal meg nem értek szót, de nem is különösebben akarok. Szeretném elszalasztani az összes úgynevezett impulzusvásárlót, egyáltalán nincs arra szükségem, hogy egy webshop 24 vagy 48 órás szállítási határidővel termékeket kézbesítsen. Már a termék szótól lever a víz.:) Ragaszkodom ahhoz, hogy művészeti tevékenység maradjon, egyedi darabokkal.

Ha a régi reflexek mozgatnák tovább az új életet, akkor nem lett volna értelme elkezdeni.

2015.
Mit szeretnék?  Majdnem ugyanezt, ami van/lett: egyedi feladatokat, együttműködő, mesélős kedvű, türelmes megrendelőket, szimmetrikus viszonyt, az élet minden területén, pont azért mert évekig volt aszimmetrikus a munkahelyeken. ( Az aszimmetrikus egyébként diplomatikus szó. Először félfeudálist akartam írni.:))

Olyan közeget, ahol ha valami lassan készül, az nem hátrány, hanem előny, mert jó munkához idő kell:) és a kérdéseim nem szőrszálhasogatásnak vannak minősítve, hanem előrelátásnak.

Olyan feladatokat, amik vagy nagyon szabadon eresztenek, vagy a "másolás" kihívást jelent. Sok kertet, falikutat, vízköpőt, díszt, mesefát, fénykalitkát, madáretető pagodát, szélharangot, felfüggeszthető mécsest, tükröt, fürdőszobákat, lámpát. Kevesebb olyan funkciót, ami az evés-ivást jelenti, és több olyat ami kevésbé kézzelfogható, lehet funkció a szél, a víz, a fény is.

Szívesen készítenék nagyon munkás, időigényes darabokat, egy hetet is el tudnék farigcsálni egy tárgyon.

Szeretném megmutatni, hogy ebből az anyagból lehet sokkal több mindent, mint ami elsőre eszünkbe jut, és igenis a mai kor minőségi követelményeinek is meg tud felelni, nem kell silány agyagból, alulégetett, vízátersztő, hajszálrepedéses cserepet kerülgetni, van kőedény, félporcelán, stb.
Ez is sokáig tabu volt, nem akartam én a szakma bajszát húzgálni, de aztán ezt is elengedtem. Ami nem jó, az nem jó. És nem a hagyományos formákról, meg motívumokról van szó, ezeket tovább kellene vinni - nem magamra gondolok- de minőségi kivitelben.. Nem lehet 2014-ben azzal elintézni a repedéseket hogy ja, ez gyártástechnológia és kész, és a vízhatlanság kérdésére sem az a megoldás, hogy kenjék le impregnálóval. Ami ki tudja mit tartalmaz. Szóval ez szívügy, valahogy a fejekben változnia kell annak, amit a kerámiáról gondolunk. Mind a funkcionalitás, mind a formai megoldások terén olyasmit szeretnék mutatni, ami 2014-ben is alternatíva lehet.

További terv, hogy sokat fogok olvasni, könyvtárazni, mert egészen biztos ugyan, hogy nem hiszek az akadémizmusban, de az is tény, hogy zavar a saját amatőrségem. Legalább lehetnék autodidakta.:) Úgyhogy megpróbálok minél jobban képet kapni arról, hogy mi mindent tanultam volna akadémikus keretek között, csak önállóan szeretném ezt megtenni. (Egyébként akár így szeretném, akár nem, önállóan kell, mert esélyem sincs egy félévet kifizetni az iparművészetin, nemhogy többet.:)) De hab a tortán, hogy tényleg önállóan szeretném, az mindig jó, ha a szándék és a lehetőség így összevág.:)

Köszönök mindent, ami eddig volt annak, akinek jobb napokon mindent köszönök, tárgyszerű dolgokat nem kérek, elég a reményt remélni, és hinni, hogy hisz bennünk, akiben mi hiszünk.

Boldog Új Évet mindenkinek!

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mesekeramia.blog.hu/api/trackback/id/tr137023853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.