Mesekerámia

Nem csak Karácsonyi ajándékötlet:

2016. október 19. 02:17 - mesekeramia

meseházikók többféle stílusban

mesekeramia_karacsonyi_haziko.jpgMúlt évben olyan sikerük volt a fellógatható kis házikóknak, hogy már akkor elhatároztam: idén is készítek belőlük, lehetőleg annyit, hogy ezúttal mindenkinek jusson, na de ezt nem könnyű előre kiszámolni.:)

Ahogyan azt sem, hogy vajon milyet szeretnétek.:) A Facebookon tartott bejegyzésnek álcázott közvélemény kutatásoknak, és a régi kedvesekkel folytatott tanácskozásnak az lett az eredménye, hogy rájöttem:

Az ízlések nem egyformák. Nagyon nem...

Van akinek CSAK A KUNKORI tetszik, van, akinek csak az nem.
Van, aki szerint a MÁZAS falúak a legszebbek, van, aki csak mázatlant, "KŐPOROSAT" választana.
Van, aki a SZÍNES falúakat akarja, van aki úgy gondolja a ház fala márpedig FEHÉR.
A tetővel ugyanez: legyen PIROS - nem, NE legyen PIROS!
Legyen ablak az oldalán vs. márpedig oda nem kell ablak.

Van aki szerint a zöld a zöld fán jól mutat, mások szerint nem is látszik.:) És vannak, akiknek a fájuk fehér... Na, ezen a ponton eresztettem el az óvatos tapogatózást.:)

Ahány személyiség, annyi ízlés, és akkor még a színekről alig beszéltünk, ez szinte csak a forma..

Na de akkor mitévő legyek?


Nos, több dolog is eszembe jutott, mindet hamar elvetettem: nem tűnt jó ötletnek elhatározni magam az egyik irány mellett, pl. csak piros fényes falú. És az sem tűnt járhatónak, hogy ilyen apróságok, mint ezek egyedi egyeztetés tárgyává váljanak.

Úgy döntöttem, az a legjobb, ha egy észszerű határon belül, de többféle stílusban készítem el a házikókat.
Ami minden házikónál közös:

  • házikó alak
  • 3-4 cm magasság
  • ablakok, ajtó
  • 25-30 gramm súly

Rusztikus? Klasszikus? Modern?

Érzem én, hogy ezek a nevek nem teljesen pontosak, és a kategóriák kicsit át is járhatók, de valami irányt mégiscsak mutatnak és el kellett neveznem valahogy mindegyiket.
Fontos, hogy a házikók amennyire lehet univerzálisak legyenek. Sokan, sokfelé ajándékozzák őket.

Sokszor az ajándékozó nem tudja, hogy annak, akinek adja, milyen az ízlése, mert nem járt még az otthonában. Ilyenkor egyéb stílusjegyekből, leginkább öltözködésből, kiegészítőkből egy kis emberismerettel be lehet lőni, kinek milyen az ízlése.

Ha se nem modern, se nem klasszikus az illető stílusa, akkor legyen rusztikus a házikó. A másik két eset magáért beszél.:)

20161007_163357.jpgRusztikus házikók

Azért kapták a rusztikus nevet, mert a faluk kőporos, vagyis mázatlan, leginkább ezek hasonlítanak a valódi házakra, főleg a piros tetejű. De mivel a színeket szeretjük, készül belőle türkiz és sötétkék is.

 

 

20161007_163702.jpgModern házikók

Már-már olyanok, mintha az Ikea egyik tervezője álmodta volna meg őket.:) A forma teljesen ugyanaz, viszont a színek, hmmmmm...
Mályvacukor, karamell és türkiz, egyszínű mind, viszont a mélyedésekbe szépen befut a máz és a fáról is szinte "leugranak", nem bújnak el az ágak közt.

 

 

20161007_164400.jpgKlasszikus házikók

Itt az elnevezés sok szempontból tényleg nem túl pontos, de ennek a sorozatnak az elemei emlékeztetnek leginkább a régi karácsonyfadíszekre, ilyen értelemben lettek klasszikusok. Igazi békebeli hangulatuk van, a faluk teljesen sima, ellentétben az előző két sorozattal. Máz alá vannak festve és visszakarcolva, az elkészítés itt a legmunkaigényesebb.
A sorozatnak több darabja van, egyelőre az első 3 készült el, de tervezem, hogy hamarosan még bővülni fog, nagyon hiányzik ide a piros tető, kicsit túlsúlyba kerültek a kékek.

 

Ha bizonytalan vagy benne, hogy melyik lakberendezési stílushoz melyik szett illik, az alábbi táblázattal segítek eligazodni.:)

 

RUSZTIKUS - KLASSZIKUS - MODERN

Polgári Keleti Mediterrán Romantikus Klasszikus Minimál Modern Retró Art Deco Loft

 

A neobarokk kimaradt, de ez nem véletlen: oda -szerintem- nem illenek.:)

El ne felejtsem, vannak gombák is, igyekeztem úgy színezni őket, hogy jól lehessen kombinálni őket a házakkal.

Az egyes stílusok közt bőven van átjárás, a klasszikus sorozat órás házikója a modern sorozat karamell házikójával és egy barna gombával teljesen jól összeillik, a színek és a formák kicsit különböző stílusok közt is összhangot teremtenek.

20161007_122348_n.jpg

Amit még érdemes meggondolni: nem minden fa zöld, nem minden fa igazi.. Vannak például fehér műfenyők.Ezeken a fehér/világos falú karácsonyfadísz házak nehezebben fognak érvényesülni.

 Nézd meg a házikókat és a gombákat a webshopon: http://www.meska.hu/Shop/index/9903/49927

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss bejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

Ezeket meg is kell venni?!

2016. augusztus 10. 20:05 - mesekeramia

Művész vagy vállalkozó?

1470853510255.jpg

Ezeket meg is kell venni?

Mivel nem tej, nem kenyér és nem kényszer szolgáltatás, mint mondjuk a duguláselhárítás a válaszom egyértelműen NEM. Csak lehet.:)

Most akkor művész vagy, vagy vállalkozó?

Inkább kimondatlanul, mint kimondva, de "érzem" a kérdést.:) Bennem mostanra ez elég tiszta; magamat sem mint művészt, sem mint iparost nem tudom és nem is kell tudjam definiálni, ez nem az én dolgom - az viszont tény, hogy amiben dolgozom, az egy művészeti vállalkozás.:)


De olyan jó, hogy ismét van mit tisztázni!:)

Ugyanis volt néhány olyan visszajelzés, hogy zavaróak azok a Facebook bejegyzések, amik a webshopra visznek át, illetve amikből kiderül, hogy itt vásárolni is lehet.

Van, aki hangot ad ennek, van aki csendben leiratkozik, kikövet, és persze vannak olyanok is, akinek ezek a bejegyzések kapóra jönnek, mert már amúgy is szerettek volna rendelni.

Nem akarok rossz érzéseket kelteni azokban, akik pillanatnyilag, vagy egyáltalán nem szeretnének rendelni: ha van is egy-egy webshopos link, vagy ár a képeken, ne adj' Isten egy olyan mondat, hogy minden kedden -10%, ez nem azt jelenti, hogy ha kedd van, akkor vásárolni KELL és ezentúl nem lehet nyugodtan képeket nézegetni.

Miért ne lehetne?

Nem az a célom, hogy meggyőzzelek róla, hogy MOST azonnal vásárolj.
Ha nem inged, egyszerűen ne vedd magadra.

Ráérek eszedbe jutni akkor, ha lesz rá alkalom, ez bizalmi dolog, csak annyit szeretnék, hogy tudj rólam, mint egy lehetőségről a sok közül.:) 

Van aki a szokásos üveg bor, süti, virág helyett szívesen ad valami fantáziadúsabbat. Mivel ezek a tárgyak jól gyűjthetők, ha egyszer valahol örültek pár gombának, legközelebb sem lősz mellé mondjuk egy manóval, vagy házikóval.

Sokan járnak évek óta ugyanahhoz a fodrászhoz, de az élet bármilyen területén, ha találnak egy jó szakembert ragaszkodnak hozzá.

Úgy tervezem, hogy jövőre is itt leszek, ehhez kellenek ezek a bejegyzések és azok, akik éppen most szeretnének vásárolni - bárki, bármikor kerülhet ebbe a cipőbe, jön egy esküvő, házavató, születésnap, amire valami különlegesebbet keres, és igen, van olyan is, aki magának veszi.:)

Mindenki szabadon dönt, hogy mikor, kinek, mit és hol vásárol

De miért ne lehetne valakinek saját keramikusa/ajándékfelelőse?

Nem gondolom, hogy túl tolakodó lennék, nem állítom azt sem, hogy ezek nélkül nincsen értelmes élet, ahogy azt sem hogy én vagyok a legolcsóbb.

Bevallom, nem is a tárgyaim olcsóságáról szeretnék megjegyezhető lenni,
inkább az eredeti külsejükről és a minőségükről, például hogy fagyállóak.:)

Gondolom képes lennék olyan szövegeket írni, amik nagyon manipulatívan generálnak egy addig nem létező problémát, amire aztán szállítják a megoldást is jó pénzért, nem teszem, mert nem tartom sem hitelesnek, sem etikusnak és van egy határ, amit nem lépek túl, akár jól működik, mint marketing eszköz akár nem.

Probléma tehát nincs, így megoldás sincs, csak tárgyak vannak, amiket készítenem KELL.:)

Utána kiteHETem az internetre, ahol ezeket kedvelHETik, megvásárolHATják, megosztHATják.

Az egészben csak egy KELL van, a legelején: az alkotómunka, ami rám vonatkozik, minden más, ami ez után jön csak lehetőség.:) Neked is és nekem is.

És most csak azért sem linkelem a webshopot.:):) DE: Ha szeretnél e-mailt kapni a friss bejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

 

komment

Tündérfák, vagyis fantasy a kertben

2016. július 16. 12:14 - mesekeramia

Felöltöztetjük a manófákat?!:)

Mi ez?

 

Itthon még nem annyira terjedt el, kerámiából legalábbis még nem láttam, de a Pinteresten rákeresve a témára, mondjuk ezekkel a kifejezésekkel, sok találat van.

pinteerst_kereses.JPG

A képek közt bogarászva rengeteg variáció akad, egyik jobb mint a másik.:)

Mire jó?


Fel lehet díszíteni nagy fákat, de akár egy rönkön is jól mutatnak.:)
Valami egyszerű, de hatásos kerti dekorációt szerettem volna - szerintem megtaláltam.

mesekeramia_keramia_tunderfa_elemek2_jpg.jpg

mesekeramia_keramia_tunderfa_elemek_ronk.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ez szinte egy minikert, apró kerámia házak kerültek bele.

 

 

 

Tényleg olyan érzése lesz az embernek, mintha egy mesébe tévedt volna,
a manófáktól megelevenedik a kert.:)

 

Miből áll a manófa?

 

Kerámia ablakok és ajtók biztosan kellenek rá, mindkettőből készítettem már többfélét:

  • az ajtó lehet sima, de szőlőlevél mindenképpen került rámesekeramia_keramia_tunderfa_elemek_ajto1_jpg.jpg
  • van olyan ajtó, ami deszkákból áll
  • van olyan, amire egy piros gomba került a levelek mellé
  • olyan is van, amin még egy süni is helyett kapott, almával a hátán:)

 

Az ablakok is többfélék:

  • lehetnek zöldek, barnák, de akár sárgák, kékek, lilák is, sőt, volt aki pirosra vágyott:)mesekeramia_keramia_tunderfa_elemek_ablak1_macska_jpg.jpg
  • lehetnek párkányosak és párkány nélküliek
  • csak keretesek, vagy amelyiknek van hátoldala is
  • pöttyösek és simák, vagy csíkosak
  • ívesek, egyenesek, vagy teljesen kacskaringósak
  • keskenyek és szélesek
  • a párkányon lehet piros virág, türkiz cserépen, vagy akár fordítva, végtelen variációkkal
  • és persze ülhet a párkányon cica is, vagy éppen bagoly:)
  • lehet szimpla ablak, és dupla is
  • vagy olyan aminek a párkányán elfér egy mécses

 

Miből készülhet?

 

Nálam fagyálló kerámiából, így a legtartósabb, de lehet fából, vagy akár vastag kartonból, ha magadnak készítenéd el és nem zavar, hogy egy idő után tönkremegy.  Számtalan DIY ötletet találhatsz a neten, érdemes használni a Pintereset itt is, csak írd be hogy "gnome door" és gyönyörködj, és persze irány a farakás és a barkácsbolt megfelelő alapanyagért.:)

Hogy lehet feltenni?

 

Az ablakokat damillal a kéregre lehet akasztani, simán bírják nálam is, arra figyelj, hogy jól vezesd be a damilt a kéreg mögé, az jó, ha szorul kicsit. Évek alatt bele is nő, de könnyen ki lehet húzni,ha elvágod.

A damilt időnként nézd meg és cseréld ki, mert lehet, hogy elöregszik.

Az ajtókat dróttal szoktam feltenni, mert ezek nehezebbek. Egyébként van, aki ragaszt.

Egy dolgot biztos ne tegyél: NE VERJ SZÖGET A FÁBA!

 

Ha szeretnél saját tündérfát/manófát, megnéznéd, hogy a webshopban milyen ajtók és ablakok vannak, akkor kattints a képre, vagy a linkre!

http://www.meska.hu/Shop/index/9903/44029

mesekeramia_keramia_tunderfa_elemek_ablak1_jpg.jpg

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

Amiről mindenki hallgat, csak csendben figyeli: a KONKURENCIA

2016. július 03. 14:34 - mesekeramia

Én most reklámozom egy kicsit:)

Nem egyszerű téma, de helyre szeretném tenni, elsősorban magamban, nem tudok lapítani ezzel kapcsolatban. Sem.:)

Van egy kérdés, amitől mindig egy kicsit kellemetlenül érzem magam:

" Nem Te voltál itt és itt?"

X település valamilyen rendezvényére utalva. És hát általában nem...

"Pedig a kerámiáid teljesen olyanok!"

Paff...

Tudom, nincs új a Nap alatt, de azért mégis.
Hogy lenne pont olyan? Mint az alma, meg a körte.:)

A Mesefesztivál előtti estén nem csak az derült ki számomra, hogy nem lesznek igazi fáim, hanem az is, hogy jön a Manóműhely.. Úgy derült ki, hogy eszembe jutott rákérdezni a szervezőnél, hogy jön-e másik keramikus, ha igen, akkor ki ő, ezt azért szoktam megkérdezni, hogy akkor én mást vigyek, ha van rá mód.

Pl. ha fazekas, akkor inkább kerti díszeket viszek ki csak. Ez jó mindenkinek, nem vagyunk egysíkúak.

Általában van is mozgásterem, mert elég egyediek a cuccaim.
Na de ez egy Mesefesztivál volt, és csak mi ketten voltunk meghívva.

mesekeramia_keramia_manohaz_mesevaros.jpg

Bevallom, én nem nagyon figyelek mást, hogy ki mit csinál, nincs rá időm, meg nem is igen érdekel, ha inspirálódni akarok ott az erdő, a zene, az irodalom, a megrendelőim új ötletei, ha meg már mindenáron nézegetni akarok, akkor elég nekem a Pinterest.

De a megrendelőim, ismerőseim, kézművestársak fel szokták a hasonlókra hívni a figyelmem, megkérdezik, hogy ismerem-e, láttam-e, és akkor már megnézem.
Az első ilyen élményem a Szilágyi kerámia volt, a karácsonyi vásáron, húú, akkor egy világ dőlt bennem össze.:)



Addig képes voltam azt hinni, hogy itthon meseházas kerámiákat csak én készítek.:)

Ez a hátulütője annak, ha valaki egyáltalán nem figyel másokat: a végén azt hiszi, egyedül van.:)

Láttam textilen, meg üvegen, meg rajzfilmekben, persze, na de kerámián..

A lényeg, hogy tudtam hová tenni a Manóműhelyt is, bő 1,5 éve hallottam róluk, emlékszem is, ki említette, abban a kontextusban, hogy hasonló, amit csinálunk.

Így mikor a szervező mondta, hogy ők jönnek, bevallom, az első gondolatom az volt, hogy te jó ég. Micsoda égés..

Egyformák vagyunk, ő az idősebb, nyilván úgy gondolja, hogy másolom... Ez már csak ilyen, aki később kezdte mint én, de hasonlít rám, arról még nekem is megfordul ez a fejemben, pedig azt hiszem én elég jóhiszemű vagyok.:)
Ide is tudnék írni neveket, az utánam jövőkhöz, még többet is a fenti kettőnél, de nem tartanám korrektnek, mert ki tudja, ez csak feltételezés lenne és egyébként meg nem számít, elférünk, a világban elkel a több mese.

És már láttam lelki szemeim előtt, ahogy majd jönnek hozzám a látogatóim, a Facebook oldal kedvelői, akik személyesen sosem láttak és össze fognak téveszteni, mert nem jönnek fel a kastélyba, hanem a Manóműhelyes csaj nyakába ugranak.

Az aggodalom a gyakorlatban alaptalan volt.:) Páran ugyan rákérdeztek, hogy egyben vagyunk-e, ők kint, én

bent.. És páran mondták, hogy hasonló, de a többségnek az volt a véleménye, hogy csak a téma hasonló, de a megvalósítás más.

És ez azért nem ugyanaz!

A gombákat, virágokat, állatokat NEM KELL KITALÁLNI.

 

Körülöttünk vannak.. És nem látjuk őket ugyanúgy.

A munkáink egyáltalán nem egyformák - a formák, a színek, a méretek, az alapanyagok, a karakterük nagyon is más.

Nekem tetszenek Éva teremtményei, szépen ki vannak dolgozva, a szemük bámulatos és van bennük valami titokzatosság, amit szeretek.


Ha ezt egy országban csináljuk négyen, öten, nyolcan, tíz év múlva tán 14-en, akkor sem leszünk EGYFORMÁK!
Nem mi vagyunk az egyformák, sőt, arról van szó, hogy a munkáinkkal kitűnünk egy nagy, közös, jól megszokott "Ilyenek a kerámiák" halmazból.

De még a megszokott kerámiák is, amiket legfeljebb pár százan csinálnak, nagyon is KÜLÖNBÖZNEK egymástól, mert valaki a kezével formálta, díszítette, számtalan tájegység van, stb. nem is lehet egyforma.


Egyforma az, amikor kész szerelékekből készülnek ékszerek.

Vagy egyforma szalvétával, egyen dobozra megy a decoupage.

És bennük sokszor hatalmas az öntudat, mert mást vágnak ki a motívumból, vagy a felfűzés sorrendje változik.

Innentől tehát kikérem magamnak,
a többi "mesésnek" és minden
keramikusnak, fazekasnak,
a népies vonalon lévőknek is:

Amit mi csinálunk, nem egyforma!:)


Nálam például még a technológia is más: magas tűzön égetek, így lesznek fagyállóak a kerti kerámiák.

Korábban írtam hasonló témában egy Meskás cikk kapcsán, itt találod:

http://mesekeramia.blog.hu/2014/02/26/mi_az_enyem

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

Itt a nyár, a fesztiválszezon! A Mesekerámiák útra keltek.:)

2016. június 28. 03:34 - mesekeramia

De van értelme egyáltalán 'vásározni'?

Azért attól messze vagyok, hogy minden hétvégén menjek velük valamerre, de most júniusban úgy jött ki a lépés, hogy 11-én Turán, a Mesefesztiválon jártunk, egy héttel később pedig Maglódon, a MoKa fesztiválon.

Kezdem a tanulságokkal, az az izgalmasabb része.:)

Miért jó rendezvényre járni?

  • A személyes kapcsolat miatt, jó találkozni azokkal, akikkel online már ismerjük egymást.:)

  • Lehetőséget teremt arra, hogy azok is megismerjék a Mesekerámiákat, akik a rendezvényen látják először.

  • Jó látni, hogy azok, akik teljesen közönyösen sétálnak el az ékszerek, játékok, lekvárok stb. dzsungelében odakapják a fejüket, hogy hát ez mi.:)

  • Jó látni azokat, akik úgy igazán lelkesednek.:)

  • Jó érzés a munkáimat vállalni. A meseváros előtt ez nem volt ilyen egyértelmű..

  • Szeretek köztük rendezkedni, fotózni, egyben látni őket.

  • Egyszerre sok vevőt jelent, ez elég kényelmes.

 

Miért nem megyek sokkal többször rendezvényre?

  • Alig van erre való árukészletem (jó sok apróság), ehhez is idő kell. Még mindig ott tartok, hogy próbálom befejezni az áprilisban elvállalt egyedi feladatokat (!!!) és töltögetem a webshopot.

  • Nem vezetek, jogsim sincs, nem is akarok. Így ebben nem vagyok önálló, ehhez kocsi kell.

  • Nagyon sokat kell pakolni, mire a műhelyt összepakolom a kocsiba az fél nap, de inkább egy, hogy tényleg minden, vagyis MINDEN nálam legyen, legyen nálam.:) A zöld rajzszögtől a fekete drótig..
    A helyszínen is vagy 2 óra. 2x2 óra, mert haza is kell menni, ott ismét kipakolni.

  • Nincs tisztességes standom, ami véd az esőtől, a mázazáshoz használt asztalomat szoktuk a kocsiba tuszkolni.

  • Nem hiszem, hogy tudnám ezt ilyen intenzíven, szívvel-lélekkel csinálni hétről-hétre, így ritkán nagyon szuper élmény, maradjon ilyen.:)

  • Nekem a net nagy biztonság: egyrészt valamennyire értek hozzá, míg a valóságban nagyon nem vagyok egy kereskedő alkat. De tényleg nagyon nem.:)

    Addig ott nyüzsgök, amíg nem pakoltam ki, addig nagyon érdekel, utána meg el is bóklászok, sokszor úgy szólnak, hogy menjek már vissza, kellene adni számlát.:)

  • A neten nem kardoznak a csigák a szarvukkal, amikor éppen nem nézek oda.:)

  • A net otthonos - a Mesekerámiás Facebook oldal olyan családias, szinte már ismerjük egymást, a rendezvényen csak kevesen ismernek.

  • A neten nem kell hajnalban felkelni, a wesbhopból még én sem kések el.:)

  • Anyagilag van kockázata. Sok idő, energia és nem biztos, hogy megéri.
    Korábban (még a Meseváros előtt, a fazekas holmikkal voltam 5 vásárban, a helypénzt és a benzint egyik sem hozta vissza).

 

Mesefesztivál

Ide meghívtak már tavasszal, a mesés helyszínre és tematikára nem is lehetett nemet mondani, annyira témába vág.

mesekeramia_mesefesztival_tura_kastelyg.jpgA turai kastély gyönyörű, az állapota nem a legjobb, de így is lenyűgöző, sőt.. megkockáztatom, hogy hangulatában így nyűgözött le igazán, még sosem láttam ennyi mohát belső, hámló vakolatú falon és ez most tényleg nem irónia, teljesen odavagyok ezekért.:)
Mi bent voltunk a kastélyban, rossz időt mondtak aznapra, és bejött, elég nagy eső lett délután. Előző nap még úgy volt, hogy kint leszünk a kertben, és a fákat fogom feldíszíteni ajtókkal, ablakokkal.

Ez nem jött össze..:)

Mit lehet tenni, ha az utolsó pillanatban változik a kép?:)


Szeretem a spontaneitást, de alapvetően nem ilyenkor, nekem a kitelepülés elég ritka élmény, már 3 nappal előtte mást se csinálok, csak pakolok, tervezek, mit hova rakjak, akasszak, milyen széles az asztal, hogy fér el a kisvasút, a bőrönd, a faforgács, a pillangós kosár, milyen legyen a terítő - és amikor kitaláltam, le is rajzolom.:)

Na jó, csak vázlatosan, de mégis. Aláírom, kicsit mániás vagyok.

És erre kiderül, hogy bent leszünk, ahol nincs fa. Oszlop van, de arra nem nagyon lehet rögzíteni, szóval ki kellett találni valamit gyorsan, miből lesz műfa..

Még jó, hogy nem sokkal a Mesefesztivál előtt vettem pár tekercs hullámkartont, az elég magas, na de elég ronda. Még a múlt évről maradt zsákvászon, abba gyorsan betekertük és kész is volt.:)

Nem mondom, az igazi szebb, de így alakult és néha egy gyors félmegoldás többet ér, mint egy semmilyen.:)

Kerámiák a kastélyban!

Annyira tán nem is nézett ki szörnyen.:) Az asztal az oszlop másik oldalán volt, L alakba barikádoztuk el magunkat. Mindenki más kint volt, a többi kézművesek, azt hiszem csak mi voltunk bent, aki akart megtalált és legalább nem áztunk rommá.

mesekeramia_mesefesztival_tura_kastely_stand.jpg

 

Kicsit félhomály volt, de szerettük. Időnként nagy volt a jövés-menés, sok volt a gyerek, imádták a vasutat, amiben folyton kimerült az elem, legközelebb 10-et viszek.:)

Ami külön öröm, hogy többen is eljöttek "Mesekerámiások", nagyon jó volt találkozni az ismerősökkel, az ismeretlen ismerősökkel, de még az idegenekkel is.:) Még ajándékokat is kaptam! <3

Ki se pakoltunk otthon nagyon, nem is volt érdemes, mert pár nap múlva újabb rendezvényre mentünk.

MoKa Fesztivál

Itt is tudtam már tavasz elején, hogy számítanak rám, ráadásul a műhellyel szomszédos településen, Maglódon, szóval nem is kellett messzire menni.:)
Jó sok kézműves volt kint a tájház udvaron, illetve a közösségi ház termeiben,  de mi megint külön helyet kaptunk, kedves biokertész ismerősömmel együtt. Úgy látszik engem a szervezők inkább elzárva tartanak.:)

Nekem nagyon tetszett: egy szép belső udvar, szökőkúttal, az volt a feladatunk, hogy töltsük meg élettel.
Gábor hozta a növényeit, nagyokat is, meg rönköket, azokba és azokra installáltam, meg a szökőkút köré.
Körbe lehetett sétálni az egészet, nem mondom, féltem sokszor, hogy valami törik, vagy dől, ha borítják - de nem volt semmi gond.:)

Kerámiák a kertben!


mesekeramia_keramia_installacio_moka_jpg.jpg
Szerintem az arra járóknak tetszett a látvány, itt valamivel kevesebb volt a gyerek, de a felnőttek is megálltak, leültek a szökőkút szélére a kerámiák mellé pihenni egy kicsit, és a legtöbb arcot sikerült felderíteni a látvánnyal, ami nekem elképesztő jó érzés, már ezért megérte.. és persze a képek miatt, amiket csinálni lehet.

Tulajdonképpen engem (is) rabul ejt, lehet, hogy ciki bevallani, mert én csinálom, de ez van..

Amúgy meg szinte sose látom őket így egyben, vagy csak nagyon ritkán, az más, amikor 1-2 darabot kiviszek a kertbe fényképezni..

És akkor nagyjából meg is érkeztünk a bejegyzés végére, összegzésképpen még annyit, hogy el tudom képzelni, hogy idővel jelen legyenek a kerámiák a nagyobb rendezvényeken elég rendszeresen, de egyelőre még nem ez a prior.:) Az idei évre más tervem van, de az még TITOK.:)

Végül még két nagyon személyes dolog, a rendezvények kapcsán, gondolkodtam, hogy ezekről írjak-e, de miért is ne..

Ebbe a bejegyzésbe már nem fér, de legalább vannak a jövő hétre szaftos témák, mert ott volt a "konkurencia" is, sőt, olyan is volt, aki eltulajdonított néhány ablakot.:) Hamarosan mesélek.

Ha addig is megnéznél több képet is a rendezvényekről, itt találod:

https://hu.pinterest.com/mesekeramia/rendezvények

 Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

Kopasz leszek, aranyláncos és talán veszek egy Pajerot is...

2016. május 28. 14:00 - mesekeramia

Kitaláltátok már mire kėszülök?:)

Igen, most jön az, hogy vállalkozó leszek. Nem akartam, jaj nagyon nem, tele voltam a fenti sztereotípiákkal - de eljött az ideje, hogy ezeken is túllépjek.:)

Úgysincs mitől tartani: hajam van dögivel, csak fülbevalót hordok és sose aranyat, jogsim meg nincs is.:)

Eleinte biztos  voltam benne, hogy mindig is kicsi maradok és életem végéig egyedi megrendelésre dolgozom majd leginkább magánszemélyek speciális kéréseit fogom kivitelezni, méghozzá nagy örömmel, és épphogy megélek majd abból, amit annyira szeretek és hálás lehetek, ha sikerül hónapról hónapra annyi megrendelést összeszedni, hogy a kiadásaimat éppen hogy fedezze.

Eleinte így működött, pont ahogy elgondoltam. Aztán fokozatosan egyre több kérés érkezett, időnként már nem csak magánszemélyektől. A speciális kérések egyre speciálisabbak lettek, néha előfordult, hogy valamit elfelejtettem, de leginkább csak másképp oldottam meg valamit, mint ahogy elképzelték, a leggondosabb egyeztetés, vázlatozás után is.

Sok elégedett megrendelőre kezdett jutni néhány elégedetlen, és már szorongva vállaltam el, festettem meg és küldtem képet az elkészült munkákról.

Időközben nekem meseváros otthonos lett, nem sok kedvem volt már mást készíteni.Volt rá érdeklődés, de sokszor ebben is volt sok speciális igény; milyen színű cserépben milyen virág legyen, és amivel évekig nem volt bajom: elkezdett hiányozni az alkotói szabadság. Az adminisztrációra sem volt már elég kapacitásom.

Talán meglepő, de pénzem sem lett több, minél több feladatom volt, minél népszerűbb lett ez, annál jobban csökkent a magamnak kiszámolgatott órabér. Volt olyan, hogy egy nagyon hosszú nap 2 bögre festésével és az ezzel kapcsolatos egyeztetésekkel telt el.:) És volt olyan nap is, hajaj, amikor a munkához hozzá sem jutottam, mert az egyedi kerámiák készítésénél sokkal több mindenre tartottatok alkalmasnak.

  • Volt, akit a műhelylátogatás vonzott, hobbi szinten.
  • Volt, aki meg szerette volna tanulni.
  • Volt, aki kézműveskedett más vonalon és érdekelte a marketing.
  • Volt, akit a munkahely és életmódváltás része érdekelt, kereste az útját.

Sorolhatnám még, hiszitek vagy nem, engem ez annyira megtisztelt, hogy évekig beleálltam, és csináltam ahogy tudtam, amikor tudtam, hozzátéve, hogy soha nem üzleti alapon. Nehezen lehet hihető, de ingyen adtam az időmet, tapasztalatomat, energiámat és még jól is esett.:)

Valamit mégsem csináltam jól: mert aminek meg kellett volna sokszorozódnia (az erőmnek) az történetesen fogyni kezdett, és arra is rá kellett jönnöm, hogy azt, ami ingyen van csak kevesen értékelik; ez valami szocializációs dolog errefelé, hogy csak azt kell megbecsülni, amiért meg kellett küszködni - ami érték, azt nem adják ám ingyen. Pedig...:)

Vannak történetek, de nem látom értelmét alaposan leírni az összes bosszúságot, ami ért, mert nem vezet sehova, csak az vezet valahova, ha megértem, elfogadom és megfelelően reagálok rá. És a megfelelő reakció nem az, hogy letörök, mint a bili füle, és teljesen alkalmatlannak érzem magamat.

Erre telt némi időbe rájönni, de amíg nem sikerült, csak fogyott az energiám és kezdtem kudarcnak érezni az egészet. A nem megfelelően megfestett bögréket, a folyamatos időhiányt, hogy gyakran kell nemet is mondanom, magyarázkodnom, miért nem érek rá.. Hogy sokszor éreztem úgy: hülyének néznek és ez nem is véletlen.:)

Aki vagyok és amit teszek, már nem adott tartást, önbecsülést, inkább folyamatos szorongássá és elégedetlenséggé vált minden, ami, valaha öröm volt.. Nem is másokból lett elegem, hanem saját magamból, ebben a számomra egyre szűkebb és egyre kevesebb örömet hordozó szerepben.

Szerencsés vagyok, mert túl sokáig egyszerűen nem vagyok képes magam nem jól, nem hitelesen érezni, inkább változtatok. Most nyakig vagyok ebben a változásban.

Mit várok a változástól?
Elsősorban azt, hogy visszakapom a magam alkotói kedvét és szabadságát. Közvetlenül ezután egy nekem megfelelő órabért, ami valóban fedezi a kiadásaimat, és nem a korábbi megtakarításaimat forgatom be szép lassan a műhelybe, amíg aztán el nem fogy.

Szeretném, ha önállóan dolgozhatnék, különösebb egyeztetés nélkül, és a webshopon keresztül találna gazdára minden, amit készítek. Manók, gombák, házikók, kastélyok, állatok.

A speciális kérésekre is találunk alternatívát: ha van rá igény, indul majd workshop, lesznek kész alapok, amiket meg tudtok festeni igényetek szerint, így igazán a Ti alkotásotok lesz!:)

Tulajdonképpen ami jobb lesz nekem, az Nektek is jobb lesz: lesznek kész tárgyak, amiket akár 2 napon belül a magatokénak tudhattok.:) És nagyjából minden témát, ami a mesevároson belül vagy kívül a fejetekből kipattan, meg tudunk festeni a workshopokon. És időnként még rendezvényeken is találkozunk majd.:)

Az talán rosszabb hírnek tűnhet, hogy útkeresés és kézműves marketing témában a továbbiakban nem lesz mód személyre szabottan beszélgetni sem chaten sem élőszóban, mert ez elég sok órát elvitt. Tudatosan és jól kell beosztanom az időmet, innentől kezdve a dolog vérre megy: mostantól ki kell termelnem a saját költségeimet, ehhez kell egy vállalkozás, és a vállalkozásnak is vannak költségei. Ez azért alapos motivációt jelent.:)
A rövid, 1-2 mondatban megválaszolható, e-mailben feltett szakmai kérdésektől a jövőben sem zárkózom el, üres időmben, pihenésképp miért ne, minden más innentől nem fér bele, és igazából eddig sem fért: csak eddig a kieső időmet a korábbi életem tartalékaiból képes voltam magam finanszírozni. Ennek mostanra az anyagi alapja, de nem tagadom, a lelki alapja is megcsappant.

Azokat, akik megtisztelnek azzal, hogy rendelnek tőlem, nem hozhatom előnytelen helyzetbe azzal, hogy innentől majd áttételesen velük fizettetem meg ezt a kiesést.

Időnként lesznek a kézműves marketing/útkeresés témákban is blogbejegyzések. Azt kell helyretenni, hogy ezzel valójában nem veszít sokat senki: egyre inkább úgy gondolom, hogy nem azzal segítek, ha "segítek", hanem azzal, ha hagyom, hogy rájöjjön, akinek rá kell jönnie: mindenre képes Ő maga is,  amibe igazán beleteszi magát, az idejét, energiáját, hitét, tehetségét.. Egyébként az is tény, hogy elég kevesen voltak az évek alatt, akik eljutottak valameddig és nem adták fel az első nehézségnél. És mindez tőlem is aránytalanul sok időt - és ami rosszabb - energiát vont el - amit lényegesen jobban felhasználhattam volna, mert én viszont komolyan gondolom.

Ha kispórolás van, vagy valami alapvető hiány, akkor nem, vagy csak nagyon nyögvenyelősen fog menni és ez nem az én felelősségem. Ráadásul csomó dolog, ami kérdésként fel szokott merülni annyira részletkérdés, például hogy a honlapom wordpress alapú-e, hogy hol vásárolok, mi van a névjegyemen, használok-e filtereket a képeken, milyen témákról írok, milyen vállalkozási formát választok éppen, stb.

Ha működik, akkor egyben működik, ha meg nem, akkor szétesik, nem ennyire a részletek szintjén értelmezhető, ne higgyetek senkinek aki 13+1 ilyen marginális kis pontban akarja Nektek átadni a siker titkát, hogy csinálj egy honlapot -1, legyen jól optimalizált - 2, és használj képmegosztókat -3, meg írj blogot - 4...

Oké, de az egésznek mi lesz az alapja? Na de erről majd legközelebb.:)

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

Tényleg abbahagyod a Mesekerámiát?

2016. május 17. 02:31 - mesekeramia

Az elmúlt hetek legnépszerűbb kérdése biztosan ez volt.

Neeem, nem hagyom abba, ez én vagyok, és az ember elég nehezen tudja abbahagyni saját magát, szóval megy(ek)  tovább, és már azt is tudom, hogy hogyan!!!:)

Elég nehéz időszakon vagyok túl, az utóbbi hónapokban sokat rágódtam, mostanra sikerült magamat összekapni.

(Ezt alátámasztandó van itt két poszt, hónapokkal ezelőtt írta őket, DE NEM MERTEM KIRAKNI (?) itt pihentek vázlatban, most élesítettem őket, ezekből is kiderül, hogy mi nem ment már..)

Röviden:

- egyszerűen túlnőtt rajtam az az interaktív alkotási folyamat, amit korábban én találtam ki és megszerettétek: hogy egész pontosan elmondjátok nekem mit és hogy.. Nos, ez nagyon klassz dolog, de nagyon sok idő, elképzelhetitek, hogy 5 emberrel megy de a tízszeresével... Hihetetlen adminisztrációs teher, amit sosem vetítettem a tárgyak értékére, így az egész finoman szólva nem volt rentábilis: minél több megrendelésem lett, annál nehezebb lett a költségeimet kifizetni.:)

- kezdtem napi 10 órát a műhelyben tölteni, másik 10-et a gép előtt és bűntudatom volt, ha elálmosodtam

Közben nem jutott időm amire szerettem volna: megcsinálni ami a fejemben van, kimenni az erdőbe, élni, stb.

Télen, a karácsony utáni pangás időszakában sokat pihentem, és volt időm ezeket végiggondolni, végül arra jutottam, hogy bírni kell, ezt vállaltam és kész. Igen ám, de az ember nem mindig boldog is attól, hogy következetes...

Nem láttam a szememtől?!:)
Márciusban, amikor éppen kezdtek érkezni a feladatok egy szerencsétlen (?) malőr kapcsán úgy alakult, hogy 3 hétig elég rosszul, ebből pár napig pedig egyáltalán nem láttam, és ismét rengeteg időm volt gondolkodni, valahogy minden, ami addig lehetetlennek tűnt más színben tűnt fel egyszerűen attól, hogy nem láttam semmit..

Arra jutottam, hogy mindenképp szeretném ezt folytatni, érdeklődés is van rá, rengeteg kedves szót kapok, de a jövőben lesz egy határa annak, hogy mit vállalok el. Szeretnék sokkal többet kihozni a saját világomból is, nem szeretek másolni, még magamat sem. Itt is írtam erről, az egyedi fülnél:

http://mesekeramia.hu/18-rendeles

És, hogy akkor mi lesz az interaktív alkotással, és a bennetek szunnyadó végtelen kreativitással?:) Ha van kedv, és akarás, akkor minden megoldható, azon gondolkozom, hogy tarthatnánk a nyáron pár workshopot, a részletekkel jövök majd hamarosan.:)

A sok chat helyett pedig írni fogom a blogot sokkal rendszeresebben, tényleg nem célom bezárkózni, vagy elbújni, továbbra is szeretném, ha a Mesekerámia emberi és személyes maradna, olyan, amilyennek évekkel ezelőtt indult, de ezt úgy kell megoldanom, hogy több időm maradjon mellette, mert ha van időm, akkor nem idegeskedem, és ha nem idegeskedem, akkor lehet, hogy kitalálok valami szépet.:)

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

Mi vagyok én?

2016. május 17. 01:51 - mesekeramia

Kézművesek, művészek, iparosok, designerek, népművészek

A bejegyzés 2016. év elején íródott, hónapokig vázlatban maradt.

A kérdés onnan jött, hogy az utóbbi napokban, hetekben többször is szembe találkoztam azzal, hogy valahogy definiálnom kellene magam - de nem tudom, sőt, nem is akarom.

Csak pár példa, hogy hol mindenhol kerül ez elő.

Fontos szerepe van abban is, hogy milyen célokat tűzök ki ma és mit fogok csinálni pár év múlva de vannak sokkal kézzelfoghatóbb dolgok is, például hogy kategóriát kell választani a Facebook oldalnak, mi a Mesekerámia, egy termék, vagy szolgáltatás, vagy egy személy? Ha személy akkor tervező, netán művész? Ha kategória, akkor lakberendezés vagy művészet? Most éppen márka és azon belül lakberendezés. Nem vagyok róla  meggyőződve, hogy ez így a legjobb, de valahogy csak kell lennie.

A kézművesek marketingjével foglalkozók is azt mondják, hogy pozicionálni kell magunkat.

De egyáltalán, ki kézműves, ki iparos, ki művész, népművész, vagy iparművész, stb.?

Ezt az ember önmagról mondja ki? Azt hallottam, hogy elsősorban nekem kell pozicionálnom magam és aztán ahhoz ragaszkodni.. Nos, én erre képtelen vagyok.. Úgy gondolom, hogy a tárgyak amik a kezem közül kikerülnek látszanak valamilyennek, és ez a lényeg, hogy, a néző maga döntse el mit lát és ha egyáltalán érdekli az is, aki a tárgyat készítette, akkor annak alapján aminek a tárgyat minősítette, minősítheti a készítőjét is.

Nekem nincs arra igényem, hogy mindenáron dobozoljak, némelyik tárgyamra azt merném mondani hogy az iparművészethez köze van, de ettől én nem leszek iparművész, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy nem végeztem iparművészetit.

Népművész sem lehetek, nem használom a motívumrendszerét. Designernek, tervezőnek szintén nem tartom magam, mert ez nekem így önmagában azt jelenti, hogy valaki tervez, de a kivitelezést ( vagy annak oroszlánrészét) másra bízza, a tervezés egyedi, a gyártás pedig ettől még történhet szinte-sorozatban. Akkor is, ha kis szériás, besorszámozza a gép, vagy az alkalmazott. Ez nem is gond, de akkor ő tisztán tervező, ezt rám nem lehet mondani.

Kézműves lehet bárki, aki a kezével készít valamit, bármit, ez elég tág, ma már egy mákos tésztát vanília sodóval is sokan alkotásként definiálnak, kézműves a sör, a hamburger és azok is, akik hobbiboltban kész szerelékekből, alapokból 3 mozdulattal és egy fogóval készítenek ékszert. Nem olyan nagy baj ez, csak mégis van különbség. Meg egy kicsit le is járatnak egy egész szakmát.

Például rendszeresen kapom a kérdést, hogy lehet-e a bögrében melegíteni.. Vagy forrázni. Hát persze.. arra való, nem lesz repedéses. Ezek miatt a kézműves kultusznak sem különösebben örülök, akkor örülnék ennek, ha mindenki, aki magát kézművesnek nevezi igényes lenne a munkájára, és ezért a vásárlói oldal sokat tehet. Amíg van, aki ontja a vackokat, és erre még kereslet is akad, addig én azt mondom, hogy nem biztos, hogy olyan rossz az, ami ipari. Sőt, ott legalább van valamilyen minőségbiztosítás és úgy ki van találva a gyártástechnológia hogy a vevő számára az ár kedvező, a tárgy a célnak megfelel és a gyártó is ( mondjuk a 2000. darabtól) már nyereséges.

A művészt azt meg végképp nem tudom mire vélni, én biztos, hogy magamat nem merném művészként definiálni, legfeljebb a tevékenység maga lehet művészeti. De a "művészet", vagy annak a megítélése (amire valaki azt mondja ez művészet) elég szubjektív, a befogadótól függ. Amire valaki érdek nélkül azt mondja, hogy művészet, azt nekem nincs jogom vitatni, de el sem kell fogadnom. Azt sem állítanám, hogy aki művészetet állít elő, az a művész.:) Egyszerűbb esetekben pedig ez működik így: aki asztalt csinál az asztalos, aki tetőt az meg ács.:) Ha ránéz bárki, látja, hogy az asztal, amaz meg tető. De ez a művészeti alkotások jó részével nem így van, el lehet rajtuk vitatkozni, ha valakinek kedve van hozzá, nekem biztos nincs.:)

Ráadásul maga a folyamat sem ennyire egyértelmű, azt tudni lehet, hogy ha faragom a fát, és asztalos vagyok, abból idővel valami bútor lesz belőle. ( Aminek időnként amúgy művészeti értéke van.)

De a művészet létrehozására, az alkotásra nincsen és nem is igen lehet recept, az köd, pókháló, meg szivárvány, legalábbis nekem. Állítólag kell hozzá ihlet - ezt el is fogadom, de a magam részéről akkor is odaállok ha csak úgy szimplán kedvem van, és kedvem nagyjából mindig van, az ihletre meg jó mesterember módjára nem várok, az vagy megjön menet közben, vagy nem, pár ötletem ihlet nélkül is nyugodtan lehet.:)

Maga az alkotás folyamata fontos elsősorban, és az az állapot,amibe közben kerülni lehet, nem is annyira a végeredmény fontos. Persze van bennem egy belső minőségellenőr, aki fázisról fázisra kritikus szemmel vizsgál és ellenőriz, hogy ez így elég jó lesz-e, de a folyamatban engem elsősorban az anyag érdekel, a benyomásaim róla, valahogy a tapintásnak meg a látásnak egy olyan kombinációját tudja jelenteni, hogy az már majdnem egy új érzékszerv. Lehet hogy nem véletlenül készülnek ám a csigák.:)
Közben egyedül vagyok, és általában szól a Bartók rádió, vagy hangoskönyvet hallgatok, de az utóbbi ritkább, inkább csak a monotonabb fázisoknál, mint pl. a retusálás. Egyedül lenni szintén fontos, mert engem -rá kellett jöjjek- elsősorban nem is mások zavarnak, hanem saját magam, márpedig a társaság-társalgás nemcsak a másikat, hanem saját magamat is rám szabadítja, ha bele vagyok kényszerítve, hogy beszéljek. Pár óra után már elég nehezemre esik és gyakran napokig tart amíg újra elég jól meg tudok szabadulni magamtól.:)

Szóval a klasszikus zene, ez a furcsa tapintás-látás és az egyedüllét ( vagy csak csend ) valami átjárófélét jelent; ha ez a három együtt van, akkor kirajzolódik ez az átjáró, na nem törvényszerű, de ha sikerül elkapni a fonalat, és teljesen le tudom magam csendesíteni, akkor megérzem, hogy ott van, az a hangulat, vagy állapot amit annyira szeretek, az egyetlen, amiben benne lennem örömet ad. Akik rendszeresen sportolnak, néha beszélnek ilyesmiről, talán a hosszútávfutás endorfinja lehet ilyen. És aki ráérez, az nem hagyja abba.

Tehát ez maga a folyamat. A végén meg ott vannak a tárgyak. Közben meg én. a magam számára is nagyjából észrevehetetlenül ott vagyok, mint nem tudom, de nem is fontos kicsoda, így aztán most sem sikerül magamat pozicionálni.:)

Azt tudom, hogy szeretem csinálni és fejlődni benne, önmagamhoz képest, más mérték úgyse nagyon lehet.Nem elégszem meg azzal, hogy vannak ötleteim, önmagában az semmit nem ér, ha nem tudom olyan színvonalon megvalósítani, hogy azzal elégedett legyek. Az egyedi feladatok ritka jó alkalmat kínálnak a fejlődésre, az időt viszik, az igaz, de hát nem arra vagyok berendezkedve, hogy  raktárkészletem legyen, viszonteladóknak gyártsak, vagy rendezvényekre szaladgáljak, és minél több tárgy készüljön, nem akarok ilyen értelemben" fejlődni", nem érdekel a profit maximalizálása, hogy hol lehetne lefaragni anyagból, időből, energiából,  mert mindez a minőség rovására menne. És az a tisztán profitorientált szemlélet, ami az iparban rendben lévő, egyszerűen nem működhet "kicsiben", mert akkor megbukik, hogy szívvel-lélekkel, nem lesz más, mint üres lózung. ( Sajnos időközben kiderült, hogy ezzel kapcsolatban újra kell gondolnom mindent. Az egyedizés évekig jól működött, azonban mostanra a dolog túlnőtt rajtam, egyáltalán nem éreztem már fejlődésnek és aránytalanul sok időt vitt el az életemből adminisztráció, hogy mit hogyan fessek meg egész pontosan, és a kapcsolattartás. Ha ez javarészt megszűnik, attól még dolgozhatok szívvel-lélekkel, sőt. )

A legjobban a tervezést igénylő, pepecselős feladatokat kedvelem, és a legtöbb dolog, ami megtalál, egyedi, ezért rá vagyok utalva a fantáziámra is, meg a szakmaiságra is. Az egyik a másik nélkül ebben az "egyedizős" műfajban nem ér sokat, az önbecsülésem alapját - azért csak van nekem is ilyenem:)- az adja, hogy nemigen kerül ki innen porfogó hulladék, silány műszaki minőségű, hajszálrepedésekkel teli, értelmetlen kacat, ezekre valaki vaqy vágyik, vagy valami nagyon eltalált ajándékba szánja, vagy csak úgy eszembe jut.:)

Megint hosszú lett, csapongó és egyszer csak meguntam, késő is lett, és eleve, maga a téma könnyen lehet, hogy nem "szakmabelieknek"" teljesen érdektelen, tehát inkább aludjunk.:)

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

Keserű...

2016. május 17. 01:39 - mesekeramia

Amikor a pohár telik..

A posztot 2015 év végén írtam, sokáig vázlatban maradt, de most már mindegy, innentől nincsenek titkaim.:)

Nem leszek népszerű és tartok tőle, hogy azok fogják magukra venni, akiknek NEM szól..Nos, ismét van egy kis problémám, nálam ez év vége felé úgy tűnik általános.:)

Túl a szmájlihegyeken van bennem egy rakás keserűség, mert az utóbbi időben egy csomó konfliktusom van a műhely kapcsán. Egy kicsit elegem van és el is bizonytalanodtam, magammal kapcsolatban is. Nem a szakmai részével, az emberivel. Tudjátok, hogy van ez a lehetőség:  <LINK>  (Azóta már nincs - a szerk. )

De ez nem arról szól, hogy akármikor és akárhányszor amikor csak ráér valaki.. Én nem akarok se tanítványokat, se inasokat, ellenszolgáltatásért sem, de úgy istenigazából szívességből sem. És bevallom, belefáradtam az útkeresőkbe is, rém frusztrált tudok lenni a guru szereptől, nem akarom, nem megy, nem én vagyok, sikít tőle a lelkem. Nekem van utam, vagyis gondolom, hogy van, biztos van neked is, ha ez az, akkor lépjél rá, szerezz be egy korongot készen, vagy rakass össze valakivel, tölts el rajta heti 10 órát minimum és 2 hónap múlva gyere el, ha elakadtál. Már nem merek én biztosan állítani semmit, mert tényleg besokalltam, de gondolom segíteni fogok. És remélem, hogy jó szívvel, nekem ez elég fontos lenne, hogy amit teszek, vagy adni tudok az azért legyen, mert jön. Nem azért, mert ki lett taposva, abban nincs köszönet és nem akarok már folyamatosan magyarázkodni, hogy miért is nem érek rá.

Ha valamibe se időt, se energiát se pénzt nem teszünk, az nem fog menni, ez elég egyszerű, nem lehet lespórolni, a kockázatokat sem. Nem latolgatni kell és mérlegelni örökké és zabálni a másik motivációját, mert attól senki nem jut előrébb, inkább keresd meg a magadét, az idő véges, kár lenne a rám való haragudással, és a sértegetésemmel tölteni.:)

Tudom, hogy nehéz, de meg kell próbálni belegondolni hogy vannak a világon mások, itt nem magamra gondolok elsősorban, hanem a többiekre akik szintén mind akarnak tőlem valamit, de nem ám kerámiát, ha mégis, azt is, akkor inkább haveri alapon.:)
Ha mindig mindenkinek igent mondanék, akkor úgy gondolom heti fél délutánt lennék egyedül és úgy 2 héten belül akasztanám fel magam. Szóval mondok nemet is. És sokszor olyan embereknek, akiket nagyon értékesnek tartok, és megtisztelő a barátságuk, a bizalmuk - de egyszerűen nem fér bele az életembe, meg elsősorban nekem a tárgyakkal van dolgom, attól függetlenül, hogy az emberek jó részével semmi gondom és elég nyitott meg barátságos vagyok - de nem fér bele minden(ki), és olyat is ki kell hagyjak akit sajnálok amúgy nagyon és részemről a veszteség.:(

Semmi gond azzal, ha valaki érti a finomabb jelzéseket, a gondom azokkal van, akik nem és nem akarják megérteni, magyarázkodnom kell, meg konfrontálódni és a végén én érzem magam hülyén meg szemétnek, mert nem adtam MINDENT ami neki járt. És ezzel van a gond, hogy valójában nem jár semmi, alanyi jogon legalábbis, nagyjából egyikünknek sem a másiktól. Nekem nem kötelességem a saját dolgaimat félretéve rendelkezésre állni, biztosítani az anyagot, a műhelyt,  magyarázatot, mert nem vagyok intézmény.

És elég jó ember sem vagyok, belátom és túlságosan vágyom az egyedüllétet. És tudom, hogy ez csalódást okoz, elég sokszor megkapom mostanában hogy nem ilyennek lettem elképzelve, de mindenkinek javaslom, aki engem valamilyennek képzel, hogy a lehetőség adott, hát ha ez ilyen hiánypótló, akkor legyen ő olyan,  amilyennek engem képzel:) én meg készséggel elismerem, hogy ehhez kevés vagyok, meg kicsinyes vagyok, keserű vagyok, én vagyok a cserép Dorian Grey és hasonló nyalánkságok, amiket mostanság kapni szoktam. A tehetségem is csak tévedés lehet, és majd jól elveszítem, meg is fogom érdemelni bibibi. Tényleg ilyen beteg a világ, hogy van aki nagyjából megátkoz? Még jó hogy nem vagyok babonás..

Ezek picit más jellegű történetek, nem is akarom részletezni, de a lényeg hogy mostanában sok volt ezekből és hát elgondolkodtatott hogy tényleg ekkora baj van-e velem és talán már én is rosszul reagálok.. Semmi mást nem akarok, csak elszöszmötölni, örülök, ha legalább másoknak tetszik az eredmény (nekem az nem annyira szokott, csak a folyamat, de ez van) ha dobnának be az ablakon ennivalót ki se jönnék, tényleg, újabban már a rádiót sem hallgatom, csak a csöndet, hát mit vétettem?:) Miért kell tőlem minden áron mást és többet akarni mint amit magamtól tudok?

Ha nem keresek önigazolást és azt is tudom, hogy aki nem érti, az ettől nem fogja megérteni, csak még sértettebbnek érzi majd magát, akkor minek is írom le ezeket.. Egyébként nem keresem a konfliktust, és nem vagyok meggyőződve 100%-ig a magam igazáról. De én nemigen ismerek olyan keramikust akinek a műhelye még csak ennyire is nyitott. Ha mégis, akkor az mondjuk úgy, hogy nem non-profit..

Egyébként meg abbahagyom mert lényegesen több a jó mint a rossz élmény, és a tisztán rossz is nagyon ritka, ezek ilyen kis töredékek, amik összeállnak..Egyben ilyen nem volt, ezek az elmúlt 1-2 hét lehúzó mondatai több ember tollából. Mire jó az internet. Szemtől szembe mintha jobban működne a kontroll.

Akinek nem inge, ne vegye magára... Ha elgondolkodtál hogy rád vonatkozik-e, akkor halkan mondom, hogy szerintem nem, nem vagyok különösebben konfrontatív, de ha úgy van, nem kerülöm ki, tehát az a 6-7 ember akiktől ezek a szösszenetek származnak nem gondolkodik ilyesmin..

Használati utasítás hozzám:


- Szeretem a szimmetrikus emberi kapcsolatokat, egyenrangúnak érzem magam, még a megrendelővel is. Általában sem a kioktatást, sem a sértegetést nem kedvelem, de ha úgy adódik - nem szívesen - de viszonzom.:)

- Álmaimban az úgy megy hogy aki kér valamit, komolyan gondolja még akkor is amikor elkészül. Ha nem tetszik neki megmondja egyenesen és akkor nem kell átvenni (ilyen még nem volt amúgy).
-Előleget nem kérek de ha az átvétel személyesre lett megbeszélve, és sehogyan sem jön össze több hétig-hónapig, akkor örülök, ha valaki utal.
-Örülök, ha használjátok a meskát arra , hogy tájékozódjatok az árakról, ebből le lehet vonni a 25%-ot és írni üzenetet vagy e-mailt. Szerintem alkudozással indítani ebben a kontextusban elég kellemetlen,ez nem kényszerszolgáltatás és ha az árak valóban annyira magasak lennének gondolom senkinek eszébe sem jutna alkudozni.:)

-Az ideális műhelylátogató elfogadja, hogy ez a részemről nem kötelező szolgáltatás, amiért cserébe fizet ( mert nem is fizet), nem keveri össze a tanfolyammal, azt nem tartok, megérti ha nem alkalmas és talán még a korongot is eltakarítja maga után (amennyiben tiszta volt amikor odaült). Alapvetően a műhelyt és engem is képes úgy kezelni, mint egy egyszeri/kétszeri/ritkás helyszínt/személyt, már csak azért is, mert ha mindig mindenki jönne rendszeresen, aki valaha itt járt, akkor sosem lennék egyedül, erre pedig szükségem van, még akkor is, ha sokszor úgy érzem nagyon értékes emberi kapcsolatokat mulasztok el. Egyszerűen fizikiai képtelenség a rendszeres kapcsolattartás.

Nem kell egy nap 20-szor nemet mondanom, mert utálok nemet mondani, tehát:
-Nem keresnek meg kézművesek olyan barterlehetőséggel ami számomra nem vonzó, pl. nem lehet megenni.:)
-Nem kérnek meg naponta sokan, hogy osszam meg ezt meg azt - ami nem is ide tartozik és nem is profi.
-Nem keres meg a 100. alapítvány hogy segítsek, mert ekkora volumenben képtelen vagyok.

Nem szeretek nemet mondani - de erőmön felül igent sem, csak azért mert "sarokba szorítanak". Olyan jó azért adni, mert szeretnék, annak, akinek szeretnék, ez elég tudatos dolog nálam, szóval azért kell sokszor nemet mondanom, hogy aztán megválaszthassam kinek mondok igent.

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment

Mitől szorongunk?

2015. június 26. 14:17 - mesekeramia

Receptek boldogsághoz..

Recept persze nincs, pláne könnyű, olcsó és gyors nincs.:) Legfeljebb saját történetek vannak. Az enyémek és másoké is.

Munka(hely)undor...


korong_hagyományos.jpgSokan kerestetek meg azzal, hogy unjátok ( utáljátok ) a munkahelyeteket, hogyan kell kiszállni belőle,  milyen szerencsés és bátor vagyok, stb. stb.

Ebből annyi tény, hogy sokan nincsenek a helyükön, de én sem bátor, sem különösebben szerencsés nem vagyok, receptet adni pedig végképp nincs módomban, egyszerűen nem lenne hiteles.

Volt a múlt évben egy nagy lendület, a kiugrás, nyakig bele valami egészen másba, aztán fokozatos rádöbbenések, hogy van a lónak az egyik oldala, meg van egy másik, a közepén meg.. Tudjátok, ott mi van, na.:)

Mindezt úgy, hogy semmi okom nincs panaszra, nem ért negatív kritika, sőt, ennyi dicséretet az életben nem kaptam, konkrétan a munkáim miatt is, meg amiatt is, hogy azt a döntést hoztam, hogy meg akarom próbálni, mi van a taposómalmon túl.

Sokakkal és sokat, szívesen beszélgettem arról, interneten és személyesen is, hogy hát persze hogy ki lehet ugrani valahogy, csak akarni kell, mert hittel a hegyeket is, stb, stb. Most ott tartok, hogy nagyon nem akarok negatív, vagy lehúzó lenni, de lassan úgy érzem nem vagyok ebben a szerepben hiteles.

Történtek rossz dolgok, persze, nehézségek, ilyesmi, az élet praktikus szintjén is, meg másutt is, de ez már csak ilyen, megszoktuk, ez független ezektől.

Csak a magam tapasztalatát tudom elmondani, másnak ez lehet más, de érdemes figyelembe venni, hogy nálam ennek a kiugrási időszaknak az első pár hónapja volt eufória, azóta meg már csak sors, eléggé magától értetődik.  Egy életen keresztül nem lehet annak euforikusan örülni, hogy nem kell bemenni a céghez, már csak azért sem, mert az ember nagyon könnyen adaptálódik az új szerepekhez, új helyzetekhez, nem az fogja meghatározni a napod hangulatát hogy mi nincs, mit nem kell, hanem hogy mi van és mit kell.

Mikor még csak tervezgettem sokat olvastam olyanokat, főleg bloggereket, akik már túl voltak valamilyen önállósodáson és mindenki örömködött egy darabig, aztán vagy abbahagyta ( a blogot is), vagy nem, hadd ne linkeljek senkit, a lényeg, hogy az üzenet általában ugyanaz: emeld meg a hátsódat, tegyél a saját szabadságodért, állj ki a saját utadból, legyél tudatos, ne siránkozz és el fogod érni, amit akarsz. 

Mintha azzal nyomasztanának, hogy nehogy megelégedj azzal, ami van.

Mert akkor csak egy leszel azok közül, akik a langyosban tapicskolnak és vagy nincs is bakancslistájuk, vagy ha van is, sose látnak hozzá. Ezért aztán mindenkinek lesz bakancslistája, de tényleg csak azért, hogy aztán nyomaszthassa, hogy sose valósít meg róla semmit.

"Arra van időd amire szeretnél, a többi kifogás"


Mostanra nem gondolom, hogy ez ennyire egyszerű.  és hasonlók. Van, akinek tényleg nincs módja lepasszolni a gyerekeit órákra, amíg hobbizik, vagy tényleg hormonális oka van a súlyának, stb, nem kellene a másik életét mindig jobban tudni.

És mi van akkor, ha mondjuk nincs hormonális oka, egyszerűen csak lusta? Azt nem lehet?
Nem mondom hogy ez jó, de egy lusta embernél van egy lényegesen rosszabb fajta: amelyik ugyanolyan lusta de emiatt még emészti is magát.:)

Mind tele vagyunk hibákkal, a legjobb amit tehetünk, hogy megbocsátjuk ezeket magunknak is, meg másoknak is, én legalábbis nem akarok nyomasztani, akkor sem ha erre igény van, és nem nagyon értem azokat, akiknek az "önmegvalósítása" átcsapott tökéletességbe és mások életvitelszerű nyomasztásába, nem tudok nem arra gondolni, hogy ők valamit kompenzálnak, aki jól van, az csak jól van, nem áll neki ezt mások rovására bizonygatni, akik szerinte nincsenek jól.:)

Engem mostanra egyáltalán nem is érdekel, de nem is zavar, hogy ki hogy érzi magát a multiban.
Nekem attól nem lesz a saját döntésem elfogadhatóbb, ha más is szenved.

Az embernek vannak korlátai, sajnos, nem csak külsők, hanem egy rakás belső is. Nekem nem azért alakult így, mert annyira tudatos vagyok, a jellemem acél, a napom meg 47 órás... Ha olyan tudatos lennék nem jelentene problémát abbahagyni a dohányzást, így századjára.És a saját utamba is időről-időre szépen visszaállok.

Különösebben pozitív sem voltam soha, legfeljebb ebben kitartó és nem igazán volt más dolgom a munka mellett sem mint a műhely, egy csomó praktikus, fontos és időrabló dolog elvégzése alól -önző módon- kivontam és ki is vonom magam, így van egy rakás időm a kerámiákra, de ezt azért tehetem meg, mert nem tartozik hozzá a pozitív énképemhez túlságosan sem az, hogy jól nézek ki, sem az hogy jól sütök, de még csak az sem, hogy türelmesen végighallgatom a másikat..

(Ez nem azt jelenti, hogy a fentiek soha és egyáltalán nem érdekelnek, csak a fontossági sorrend elején nekem évek óta a kerámia áll és ha úgy érzem hogy azzal aznapra végeztem, akkor jöhet minden más: vagyis általában az alvás.:):)

Mostanában néha érzem, hogy jó lenne valamit csinálni ezen kívül is, de ez új eléggé, évekig nem volt. A "valamit" alatt nem sziklamászásra vagy barcelonai hétvégére gondolok, sokkal alapvetőbb dolgokra, pl. hogy egy héten egyszer felveszek valami kevésbé sáros ruhát éééés átmegyek a közértbe.:) Aztán a vége az hogy ha már végképp nem tudom kire lőcsölni átmegyek sárosban Vagy plusz 3 percet eltöltök az életemből azzal, hogy mézet rakok a kávéba. Szóval semmi extra, sőt.

Tény az is, hogy az a több éves időszak, amíg dolgoztam és hobbi-műhelyeztem valóban nagyon durvára és puritánra sikeredett. Napi nagyon kevés alvással, sok utazással, a baráti kapcsolatok ápolásához szükséges időt kiiktatva, a végére folyamatos fizikai rosszullétekkel. Soha nincs késő, persze, tudjuk, 70 évesen is bele lehet kezdeni, de én pl. az én adottságaimmal nem várhattam volna még 15 évet sem. És van, aki ennél jobban bírja, és ment volna neki párhuzamosan 20 évig, és van olyan is, aki 3 ilyen hét után felborul, nem vagyunk egyformák, és ami nekem természetes az másnak nem biztos, hogy az.

Fontos még, hogy így is, hogy ezt akartam, tettem is érte, átgázolva a külső-belső(?) korlátokon, még el is értem valamit belőle, de jött egy pont amikor rácsodálkoztam, hogy jééé, hát tényleg ezt akartam? Csak erről az internetes próféták általában hallgatnak. Mert valóra váltani az álmokat - nekem nagyon úgy tűnik - egyrészt nagyon munkás, másrészt meg egy rakás kompromisszum.

( Egyszerű példa, de ha műteremre gondoltam én valami tágas, napos, szellős teret láttam magam előtt. Aki járt nálam, az tudja, hogy a belmagasság nincs 180 cm, természetes fény gyakorlatilag nincs, szellőt ha nagyon akarok tudok csinálni, kell is, mert egyfolytában, még nyáron is küzdök a penésszel.:) Szóval kompromisszum.

Nem vagyok bátor, sem különösebben tudatos, csak mániás, sokszor abból is inkább a mono:), ha keresek valamit azt 3 órán át keresem, akár kell akkor, akár nem és nem jelent különösebb problémát napi 16 órában rágni egy gumicsontot, de tán már a cégeknél is így voltam, ha jól emlékszem, ez habitus kérdése, sok ember egyszerűen képtelen több órán keresztül kitartóan koncentrálni valamire. Most tulajdonképpen a saját szabadságom napszámosa vagyok és a mindennapokból az eufória szinte ugyanúgy kikopott, ez van. Persze eszembe jut néha, de már nem olyan intenzív. Munka közben megvan, de már nem jut eszembe minden nap, hogy jaj de jó, nem kell bemenni az irodába. Mert nem kell.

Meddig tart a 'Flow-élmény'?


Nem tudom, hogy vannak-e akik valóban képesek ebben az állapotban (flow, vagy hogy is mondják) létezni év(tized)ekig , én kicsit úgy vagyok mint egy testépítő, csak én a lelkemmel: azt a kimagasló formát csak a verseny idejére érik el és nagyjából a verseny napján vannak az optimumon, onnan a hanyatlás folyamatos, egészen a következő felkészülésig.:)

Most még nem látom a következő versenyre mikor kell elkezdeni készülni, de nyilván eljön az ideje, nem látni előre az életben még 5 évre sem, hogy akkor mi lesz, hozhat az idő bármit, ahogy 5 éve meg azt nem gondoltam volna, hogy ma az lesz, ami ma van.

Azt tudom, hogy alapvetően nekem most elég jó ami van, és ennyi most elég is. A hosszú téli szünet után most tartottam egy rövidebb nyárit, majd írok arról is egy könnyen emészthetőt.:)

És végül is mi a recept?


Nem tudom, de van pár dolog, ami nálam működni látszik, az is lehet, hogy más semmire nem megy vele, pont mint a marketing-tippjeimmel.:) Ha kérdezik más kézművesek mitől vannak ennyien az oldalon azt is mindig lelkesen leírom, hogy én miket csinálok, aztán ahogy nézem nem nagyon gyarapszik a követőik száma.

Sosem fogom megtudni, hogy pontosan miért nem, de ismerve az emberi természetet azért az is benne van a pakliban, hogy egyszerűen nem csinálták végig.:)

-Sült galambra várni csukott szájjal biztosan nem érdemes, legalább nyissuk ki.:)

-Másokhoz viszonyítani saját magunkat legtöbbször időpocsékolás, mert nem vagyunk egyformák. Akit ez valóban jó értelemben mozgat és motivál, az tegye, de ilyet a legritkábban látok.

-Könnyen és gyorsan általában csak apróságok sikerülnek. Ha ezek nem hoznak elég sikerélményt, akkor be kell látni, hogy lassan és nehezen fogunk hozzájutni.

-Nem érdemes megpróbálni elkerülni a kudarcot, úgysem fog sikerülni. Mindennek lehet számtalan megoldása, egy kudarc csak annyit jelent hogy ott és akkor, úgy nem sikerült, így már legalább arról tudni lehet hogy nem működik és meg lehet próbálni a következőt.

-Ismerni kell a saját képességeinket és azon folyamatosan, fokról-fokra fejleszteni. A legtöbbünknek alapból "átlagos" képességeink vannak, ezeknek az összetétele viszont változó, ez tesz bennünket egyedivé, az önfejlesztéssel pedig tetszőleges képességeinket csiszolhatjuk akár átlag felettire. Nem árt jól választani. Képességet és feladatot is. Ha a feladat mindig nagyon egyszerű, az biztonságos, de nem lehet fejlődni. Ha megugorhatatlanul nagyon nehéz, akkor a folyamatos kudarc és a kedvvesztés borítékolva van, megint csak nem lehet fejlődni.

-Igyekezni kell többet cselekedni, de legalább annyit, mint amennyit beszélünk róla.

Illik tudni azt is, hogy miről beszélünk. Egyszerű példa: egy műsorban érintőlegesen a parabénmentes termékekről volt szó, több meghívott vendég közül az egyik elkötelezett híve volt ezeknek. Mellékesen szóba került, hogy vajon mik azok a parabének, addig magától értetődőnek tekintették. Kiderült, hogy ő sem tud egy 2 mondatos magyarázatot adni a kérdésre, nagyjából annyi hangzott el, hogy "Hát a parabének, tudjátok. Mik azok a parabének? A parabének. Amiket kerülni kell mert szörnyen rosszak." Hm...:) Most már biztos mindenki meg van róla győződve, hogy ezeket jobb kerülni.

-Panaszkodásra, kifogások keresésére, felelősség hárítására, magyarázkodásra kár az időt fecsérelni. Nem azt keresgélni, hogy mit miért nem, hanem hogy hogy lenne lehetséges. Sokszor egy félmegoldás az egy fél megoldás, a semminél jobb. "Mindegy hogy hogy, csak nehogy sehogy."

-Minden nap felötlik, hogy a dolgok elmúlnak vagy változnak, egész a felismerhetetlenségig tudnak alakulni. Ez legalább annyira megnyugtató, mint amennyire félelmetes, a változástól, a képlékenységtől nem kell félni, akár kívülről érkezik, akár bentről jön.

-Érdemes napról-napra összeszedni, hogy mik azok, amikért érdemes hálát érezni, amiket nem magunknak köszönhetünk, hanem készen kaptuk, gyakran ezek egészen apróságnak, vagy természetesnek tűnnek, de ha megfeledkezünk ezekről, akkor nem marad bennünk alázat. Ahová születtem, hogy volt lehetőségem tanulni, hogy sütött a nap, nem ért baleset, hallottam a madárszót, láthattam egy képet, sétálhattam az erdőben, olvashattam egy gondolatot ami fontos volt.

Persze folytathatnám még, de nagyjából nekem ezek a fontosabbak.

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

komment