Mesekerámia

Évértékelek

2018. március 04. 20:05 - mesekeramia

Elkéstem az "évértékelővel", kicsit nehezen szántam rá magam az írásra. (Az eggyel ezelőtti bejegyzésben leírtam nagyjából az okokat, hogy miért.)

Mostanra az értékelés összetettebb feladat lett, mint korábban volt: az életemnek több területe is van, már nem elsősorban csak az vagyok -még magamnak is-, aki keramikus akart lenni, aztán keramikus lett.

Nagyjából 2007-től 2016-ig csak erről szólt minden, azóta is meghatározó, de melléfér már más is. Főleg a családom, a téli hónapokban és a nyár egyik felében sok pihenés, de a műhelyezős hétköznapokon is hosszú séták.
Összességében elégedett vagyok az elmúlt évvel, valahogy egyre jobban letisztulnak a dolgok.

MINIMALIZMUS
Tanulok nemet mondani a munkában.


A munkával kapcsolatban azokra a megkeresésekre, amiket nem szeretnék/nem tudok elvállalni 2017-ben már elég könnyen mondtam nemet, tehát fejlődöm.:)

2018-ra is maradt azért feladat, mert amennyire könnyen megy a nemet mondás a "fizetős" feladatokra, annyira meg vagyok lőve, ha valaki szívességet kér..

Itt most leszögezem, hogy semmi bajom az önkéntes munkával, csak ezentúl az önkéntesség irányát szeretném én magam kiválasztani.

A szívességkérők viszonylag élelmes emberek, akik szeretnek másokat használni, miután minden valamirevaló ismerősüket hadra fogták, idegeneknél is bepróbálkoznak.

Irányomban általában három csoportra oszthatók. Idézem...:)

1. "Szeretnék megtanulni kerámiázni!"

 
Szuper, de tényleg, nem sikítozok, mint a kézművesek általában, hogy "jaj, konkurencia", viszont nálam nincs ilyen szolgáltatás. Gyerekfoglalkozások vannak, úgy, hogy én megyek ki a koronggal a gyerekekhez, de egyszemélyes oktatást se felnőtteknek, se gyerekeknek nem vállalok.

Az enyém finoman szólva sem egy segítőkész szakma, kész mázak nevén is úgy tudnak ülni a kollégák, mintha minimum a Szent Grált találták volna meg, én nem szeretném ezt, tehát segítek, ha tudok de most már csak akkor, ha valaki egészen konkrét kérdéssel, alkalmas időben felhív.

Azt kevésbé szeretem, amikor hosszas levelezésbe szeretnének velem bonyolódni (már nem irodában ülök), vagy amikor valaki elküldi a kérdését és a számát, hogy amint tudom hívjam fel. Nem tudom, nekem ez egy kicsit erős, de nem egyedi eset..

Évekig volt energiám arra, hogy komolyan vegyem azokat, akik maguk se tudták, hogy magukat komolyan vegyék-e. Latolgattak, fontolgattak, azt is tőlem akarták megtudni, hogy érdemes-e ezt megtanulni, erre váltani, nemigen tudták, mit kezdjenek magukkal. Ez engem nem zavar, de ma már időpocsékolásnak érzem és szeretnék ebből kimaradni.

Ezentúl is segítek mindenkinek, aki konkrét kérdésekkel fordul hozzám, van már korongja, mondjuk meg is tanult már korongozni valamennyire és van egy -lehetőleg magastűzű- kemencéje. Lehet, hogy drasztikusan hangzik, de alapszinten korongozni magától tanul meg mindenki - vagy nem. Ha egyszer megmutatja valaki, az nem árt, de középre fogni gyakorolni kell, hatvanszor, hatszázszor, ehhez "csak" idő kell és kitartás. A neten vannak hasznos videók, ahol látszanak a fázisok. A mázazást el lehet jönni megnézni, ha valaki sosem csinálta, és ez tartaná vissza az égetéstől.
Korong és kemence a kerámiázáshoz kell, ez van. Abban nem tudok segíteni, hogy érdemes-e ezeket beszerezni.

Nem tudok senki helyett gyakorolni, motivációs tréner és pályaválasztási tanácsadó sem vagyok.

Hozzájuk kellene fordulni mindenkinek, aki keresi az útját és kezdene magával valamit.

Egy 14 évest egyébként nem küldenék el, ha ki akarja próbálni, de 40-50 éves embereket kénytelen vagyok, drágább már az időm, ez van. Vannak helyek, ahol ezt meg lehet tenni és képzőhelyek is vannak.

A teljesen kezdőknek egyáltalán nem örülök, mert ha elmondom a nehézségeket (van egy pár) akkor azt hiszik, le akarom beszélni őket. Ha a szépségét hangsúlyozom, akkor meg az első nehézségnél "miért nem mondtad".

Nincs erre szükségem érzelmileg sem, nem fogom ezeket felvállalni.

Csak azért, mert mindenkinek jobb, ha a nem szigorúan szakmai kérdéseire csak magában keresi a válaszokat.

2. "Mikor mehetünk el a gyerekekkel agyagozni a műhelyedbe?"


Huhhh..Hát mit lehet erre mondani?:)

Nem azokról van szó, akikkel a viszonyom baráti, vagy már-már baráti és vannak közös kapcsolódásaink a műhelyen kívül is! Például ismerem a gyereket.

Nem is a megrendelőkről van szó, nekik mindig én ajánlottam.

És nem is azokról, akik még abban az időben jöttek, amikor ezt mint valami szeretetmissziót kiraktam a netre, hogy bárki jöhet.. Az volt a hőskor.:) Mit mondjak. Naiv voltam..

Nem sejtettem, hogy hamarosan nem érek majd rá érdeklődő idegeneket korongoztatni, olyanokat se, akiknek sokat számított, hogy ez nálam nem került semmibe, és nem azért, mert szeretnek jól járni, hanem mert nem engedhették volna meg maguknak, ha fizetős lett volna. Ráadásul őket kimondottan a korongozás érdekelte, eleve így találtak rám. Sokkal jobban bírtam őket, mint a "kijönnénk hozzád gyurmázni" ismerősöket, akik tényleg éppen csak ismerősök, a privát életemből, nem a keramikusból.

Őket velem kapcsolatban kizárólag EZ a lehetőség izgatja, ha egy évben kétszer megkeresnek, akkor valahogy erre lyukadunk ki, hogy jönni akarnak, lehetőleg gyerekkel, gyerekekkel. Mert kapóra jön, ha már van egy ilyen ismerőse, miért hagyná ki? Annyira nem akarnak agyagozni (ha akartak volna, már agyagoztak volna tőlem függetlenül, náluk ez nem anyagi kérdés) ez tényleg inkább amolyan üssük el az időt, járjunk jól ingerkeresés, legtöbbször nem is a gyerek igénye.

Kínos, és nagyon remélem, hogy ezt senki sem veszi magára, aki volt már műhelyezni, tök mindegy már, hogy én hívtam, vagy ő utalt rá, hogy hívjam meg, utólag azt javaslom ne sértődjön meg senki, már úgyis túl vagyunk rajta. 

Nekem ezekre eléggé rá kell készülnöm, órákig pakolok előtte és utána, ha nem teszem, akkor biztos, hogy valami letörik. A nyers tárgyak érzékenyek. Egy bögre fülén nem akadnék fenn, mert 5 perces munka újrakorongozni, de mondjuk a 65 cm-es kastély falikútján a 3 mm-es csap, amit utólag már nem lehet visszaragasztani és sok óra az egész elemet megcsinálni már eléggé fájna, így inkább pakolok, de mivel alacsony az egész hely nem sok esélyem van. A szerencsében, a jól nevelt gyerekekben és/vagy figyelmes szüleiben bízhatok.:) Minél kisebbek a gyerekek, annál nagyobb rajtam a frász.

Kedvencem a "nem zavarunk, úgyis gyurmázol". Hjah Tényleg, persze..:)
Próbáljam meg kifejteni, hogy ez amúgy egy szakma ám és egyben a munkahelyem, rögtön nem vagyok jó fej.

Egy autószerelő műhelye is érdekes, vagy egy asztalosé. Sőt, szerintem sok kislányt sokkal jobban érdekelne egy fodrászat, vagy egy kozmetika..Nem is értem, hogy ezekre a helyekre az élelmesebb gyerekesek miért nem szoktak bekéredzkedni.

Amit már korábban megígértem betartom, de minden újabb megkeresésre (ahol nincs érzelmi okom fogadni őket) kerek-perec meg kell tanulnom megmondani, hogy nincs erre szabad kapacitásom.

Csak azért, hogy a szabad kapacitásomat értelmesebben tölthessem.

3. "Lesz az a rendezvényünk..El tudnál jönni?"


A szervező, aki kézműves foglalkozást szeretne, mondjuk ritkát és érdekest, mint a korongozás, de nincs ám rá keret!

Évente 1-2 alkalommal szívesen önkénteskedem, de 2018-ban nem megyek el rendezvényekre puszira csak azért, mert idén is engem hívnak. Hívjanak mást.

Nagyon szívesen vállalok korongoztatást rászoruló gyerekeknek, vagy alapítványi rendezvényeken segítek a látogatók szórakoztatásában, de a továbbiakban ragaszkodom ehhez a fajta közhasznúsághoz.

Ha a rendezvény jótékonysági célú, valamire gyűjtünk, van egy ügy, ami mellé oda lehet állni, akkor simán, de ennek hiányában ezentúl egy szép nagy NEM lesz a válasz. 

Csak azért, mert van, ahova jobban kellenék.

Ha mindig mindenkinek mindenre igent mondanék, akkor egy napot sem tudnék dolgozni: minden hétre jutna három útkereső, egy haladó, és pár ismerős család gyerekekkel.  Ennyi szívességet én se tehetek.

2018-ban szeretnék megszabadulni a bűntudattól, ami akkor jön rám, ha nemet mondok.

MÉG MINDIG MINIMALIZMUS.
A magánéletben is nemet mondok. Vagy inkább csak semmit.


Elég nyitott ember vagyok (talán majd leszokom róla), vagyis könnyen kötök ismeretségeket nagyjából akárhol, nem jellemző ugyan, hogy én közelítek meg valakit, ez általában fordítva van. Olyan istenverte bizalomgerjesztő kisugárzásom lehet, hogy sokaknak kedvük támad közeledni.
Én inkább passzív vagyok, de sokáig nem szoktam elutasító lenni, és így eshet meg, hogy időről-időre keverednek az életembe olyan emberek, akik egyik pillanatról a másikra vadidegenségből barátsággá avatnák a kapcsolatunkat.
Ezzel nem is lenne semmi baj, ha a barátsággal nem járnának olyan kötelességek, mint hogy rendszeresen kapcsolatban kell lennünk, sőt, találkoznunk kell.

Én viszont az időmet, ha nem a műhelyben töltöm, akkor szeretem a családommal, a már meglévő sok éves baráti kapcsolataimmal, ne adj' Isten egyedül múlatni, nem tudok végtelen számú emberhez magánemberként olyan mélységben és olyan módon kapcsolódni, ahogyan erre igény volna.

Külön kedvencem a találkozzunk négyesben törekvés, vagyis mindenki szervezze be a párját! Eleve nem nagyon értem a műfaj létjogosultságát, de ha ettől el is tekintünk, nálunk ez gyakorlatilag nem kivitelezhető, mert olyan a munkabeosztás, hogy jó, ha évente 5 közös szabad hétvégénk van. (Vannak szabadnapok, de nem hétvégére esnek.) Pihenőidőn kívül amúgy sem vagyok a műhelyből könnyen kirobbantható.

Nem szeretem, amikor feladattá válik, hogy mikor találkozunk legközelebb és lesz az egészben valami elvárásszerű, időnként a fejemre is olvassák, hogy nem hívtál, nem jöttél, nem írtál..

Furcsa dolog ez. Mióta keramikus vagyok, nagyon sokat vagyok egyedül és egészen "rászoktam". Időnként persze van igényem arra, hogy kimozduljak a lakásból, vagy a műhelyből, de elsősorban a világ érdekel,  a maga teljességében és nem annyira egy másik személy a nyűgjeivel..(Mert azért valljuk be, hogy legtöbbször erről van szó.)

Nem könnyű elmagyarázni, de megpróbálom.Nekem is van egóm, nem is kicsi, valamikor, valamiért, tök mindegy, úgy döntöttem, kézenfekvő lett, hogy elkezdem bontogatni. Mintha felfedeznél egy járatot egy ismeretlen barlangban.

Az önreflexióval kezdődött, de nem állt meg ott.

Évek alatt azt hiszem sikerült magamban létrehozni egy kis teret, ebben a barlangban ahol "én" nem annyira voltam ott. Nem voltak ott az ítéleteim, a vágyaim, az emlékeim, a tulajdonságaim, de mégis lett ott VALAMI, ebben az üres térben. Ez a hely eleinte nagyon kicsi volt.

Aztán fokozatosan tágítottam rajta, mintha tényleg egy üreg volna egy barlangban. Egy idő után már a fejem se vágtam be mindig, minél tágasabb, annál tovább el lehet időzni. Hogy mi az a valami, amit ott van, nem annyira lényeges és tőlem amúgy is távol áll a new age meg a spirituális-ezo divat. Nevezhetném Istennek, de akkor csak a hívők számára lenne hozzáférhető.

Azt hiszem maga a LÉTEZÉS van ott, nem kötődik személyhez, mind benne vagyunk, a része vagyunk. Már mindegy, hogy éppen az "én" szemem mögül néz, mert nem "én" vagyok. Ez rajtam (rajtunk) keresztül van, nem birtokolható, de átélhető.

Ha egyedül vagyok, akkor könnyen ebbe a "határtalan" állapotba kerülök, amiben egyébként szívesen vagyok, jól megy a munka, tudok koncentrálni, megfogalmazható gondolataim nem is mindig vannak, de ha vannak kellemesek. Valami megindító örömre hasonlítanak a legjobban, de tényleg nem tudom ezt jól megfogalmazni.

Ez az érzés csoportosan még sosem tört rám, nem is tűnik megoszthatónak..

Azt hiszem, hogy ebből a legtöbben csak annyit éreznek, hogy jé, itt mintha lenne üres hely. De jó, hát akkor oda be lehet állni! Csak nem hiányzik onnan egy kicsi darab egó?! Szuper, ez itt már úgysem fér el! És már tol is át valamit..

Csakhogy nem azért hajigálom ki onnan a sajátomat is időről-időre, hogy másokéval töltsem meg.. van néhány ember, akit kedvelek annyira, hogy ez rendszeresen beleférjen, de a legtöbb esetben én csak élvezném a csendet..Az egészen szűk környezetem (párom, szüleim) ebben általában és szerencsére nem akadályoznak.

Tudom, hogy rengeteg a magányos ember, ezt nagyon sajnálom, én viszont szeretek egyedül, vagy az egészen közel állókkal lenni. Úgy tudok a legjobban dolgozni és valójában pihenni is.

Ezt egyébként nehezen vállalom fel, mert nem célom, hogy valakit személyében utasítsak el és bántsak meg.
Inkább azt szoktam mondani, hogy rossz passzban vagyok.

Olyan is van, hogy ez igaz, de ahogyan mások "nyűgje" fáraszt, a sajátommal sem szeretek sokat foglalkozni.

Nem akarom mások sebeit nyalogatni és nem akarom a saját sebeimet nyalogatni, sőt, azt sem szeretném, hogy egymás sebeit nyalogassuk . Azt hiszem, hogy ez nem részvétlenség, vagy az együttérzés hiánya, hiszen mindegyikünkön vannak sebek, rajtam is, sosem titkoltam, hogy így van. Innen indulunk.

De hova megyünk tovább? Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a sebek a nyalogatástól gyógyulnak.
Nem beszélve azokról, akik valójában nem is azért nyalogatják, hogy gyógyuljon, hanem mert nem tudják megállni. Hiába lesz hosszabb távon még rosszabb. Tudja mindenki, csak abban a pillanatban nem érdekli.

Engem már érdekel. Gyógyulni akarok és azt hiszem a legtöbb sebbel kapcsolatban már meg tudom állni, hogy ne nyalogassam, mert úgy gondolom, hogy a folytonos nyalogatás ront a helyzeten. Természetesen ehhez jó alaposan ki kellett pucolni, hogy már ne feszítsen. A gyógyulás a változástól jön. Titokban egyedül nyalogatni a legrosszabb.

20180303_154923_1.jpgSosem titkoltam a saját sérüléseimet és nem ért emiatt hátrány. (Na jó, egyszer, nem is olyan régen jártam úgy, hogy valaki, aki kifejezetten azért keresett meg, hogy segítsek neki a gyógyulásban hegen harapott, és erre nem számítottam., de ez tényleg egyedi.)

Talán emiatt az őszinteség miatt szoktak bennem megbízni és sokan megmutatják a sérüléseiket.
Hálás vagyok ezért a bizalomért, ha tudok segítek kipucolni, de egyre kevésbé szeretnék hosszú közös sebnyalogatást. Mert nem hiszek benne, hogy segít, de ezzel nem akarok senkit megbántani, csak ki szeretnék maradni ebből.

Nem magányos emberként egyébként mindig is foglalkoztatott, hogy ha egyszer olyan sok a magányos ember, akkor miért olyan sok a magányos ember?!:):) Ez most hülyén hangzik, de szerintem értitek... Miért nem nyitnak egymásra, miért nem barátkoznak, járnak össze, úgy általában miért nem szimpatikusak egymásnak a magányos emberek? Pont azok, akik nyalogathatnák egymás sebeit, legtöbbször még egymás szagát is utálják..

Szerintem azért messze vagyok attól, hogy emberkerülő legyek, most is egy kávézóban írok, innen látni a part menti nádast. Vannak itt mások is, szeretem is, hogy itt vannak, de cseppet sem zavar, hogy én épp egyedül vagyok.

A tárgyakon keresztül is elég sok emberhez kapcsolódom, nem csak az interneten, többekkel találkozom személyesen a rendelés kapcsán. Jó pár törzsvevővel pedig már-már baráti a viszony, ezeket az alkalmakat szintén szeretni szoktam, szóval lehet, hogy nem vagyok orvosi eset..:)

De jól elkanyarodtam az évértékelőtől, nézzük is a munkát!

MŰHELYMUNKA

Készítettem kisebb-nagyobb manóházakat, mesefákat, manókat, szélharangokat, csigákat, mindent, amit az előrendelési albumban foglalható volt és foglaltátok, elmondható, hogy a karácsonyi időszak kivételével 2017-ben is leginkább kapacitást adtam el. Ez azt jelenti, hogy nem kész tárgyakat rendeltetek, hanem fotó alapján, és hosszas várakozással készítettem el.

Újdonságokra emiatt a modell miatt nem volt kapacitás.

Mindenkinek lefényképeztem a sajátját, mert két egyforma úgysincs, csak hasonló.:) Nekem ez nem teher, mivel nagyon szeretem a kerámiákat fényképezni. Ezeket a fényképeket aztán vagy felhasználom, vagy nem, általában nem, mert minden tárgycsoportra megvannak már az azok a képek, design fotók, amiket a legjobbnak tartok, ezeket nem szívesen cserélném le, tehát ezek a képek legtöbbször tényleg csak annak készülnek, aki az adott tárgyat előjegyezte.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nemcsak képek vannak már készen, de az évek alatt (azzal együtt, hogy időnként fél évig a blog felé sem nézek) összegyűlt már majdnem 50 blogbejegyzés, emellett egy rakás jobban sikerült poszt, tehát nem kell magam gyötörnöm azzal, hogy tartalmat állítsak elő, mert bőven van mihez nyúlni.

Úgy egyáltalán: kialakul mindenre egy menet, "ahogy szoktuk", nem igazán vannak már olyan kérdések, mint a legelején, sokkal kevesebb energiával jutok el ugyanoda és úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés vagyok, ami a megrendelőimet illeti, szeretik és várják a munkáimat.

A könyvelést kiszerveztem - ez nekem nagy könnyebbség, én csak egy nagyon egyszerű alapnyilvántartást vezetek. Minden más feladatommal komfortos vagyok: szeretek fényképezni, írni, de még csomagolni és csomagot feladni is.

TV-műsorok és gyerekfoglalkozások

Ami idén újdonság volt: elkezdtem gyerekfoglalkozásokat tartani és több élő videót is készítettem, elsősorban a kemencenyitásról, egy kicsit a -nagyobb nyilvánosság miatt- mindkét tevékenység eshetne a komfortzónámon kívül, de a gyakorlatban úgy tűnik ez nem gond, a gyerekekkel nem feszélyezzük egymást, az élő videóknál meg teljesen úgy élem meg, hogy egyedül vagyok.:)

2017. őszén a nyilvánossággal kapcsolatban amúgy is túlestem a tűzkeresztségen: két TV műsorba is behívtak, volt egy Család-barát és egy Petőfi TV-s Én vagyok itt a kerámiatrendek változásairól. Vicces, de én magam egyiket se láttam élőben, mert minkét alkalommal éppen voltak nálam a műhelyben, tehát volt jobb dolgom, mint magamat nézegetni. A család megtette helyettem és utólag én is láttam felvételről, háááát, finoman szólva sokkoló. Mintha életem legrosszabb fényképei változnának videóvá, korábban nem tudtam hogy hiú vagyok, csak annyit, hogy a külsőm nem tartozik az erősségeim közé, de hogy ekkora hátrány, azt nem gondoltam.

Már értem miért csúfoltak általánosban! (Na jó, azt hiszem csak egyvalaki csúfolt, de ő mindig.) Innen üzenem, hogy jogos volt, de egy kicsit még  így is haragszom.:)

Ezt csak azért osztom meg veletek, mert többen kérdeztétek, hogy milyen volt a TV-ben.:)

Egyébként érdekes volt, látni ahogy dolgoznak, a hatalmas stúdiót, 300 kamerát, a stábot, a sminkszobát, a gyártásvezetőt, az egész óriási, vérprofi gépezetet.. Egy kicsit emlékeztetett a cégre, ahol korábban dolgoztam, csak ez még sokkal feszesebbnek tűnt. Pár óra elég volt belőle, elfáradtam.

Amire még ezzel kapcsolatban kíváncsiak szoktatok lenni, az az egésznek a pozitív hozadéka: nos, nyilván van nekik, de ez sokkal inkább közvetett, mint közvetlen dolog, és egyébként is vannak problémáim a kapacitással, tehát ilyen értelemben nem is volna szükség médiamegjelenésre, viszont úgy gondolom, hogy ha hívnak, megyek, mégpedig azért, mert azoknak, akik mindenféle megjelenés előtt bizalmat szavaztak nekem és magyarán mondva pénzt adtak a munkáimért, tartozom annyival, hogy nem mondok nemet azokra a megkeresésekre, amik a munkáim értékét növelhetik.

Nekik ez nemcsak érzelmi visszaigazolás lehet "lám-lám, jól döntöttünk, mikor a kertünket teleraktuk a Dudás Emese Mesekerámiáival", hanem idővel anyagi is: nem mindegy, hogy az unokák mennyiért tudják majd "elvaterázni" a hagyatékunkat, mindenképp jó lenne, ha nem buknának sokat a nagymama hóbortjain.:)
Elnézve a kerámia árakat azért tisztán befektetésnek ne ezeket vegyétek, de a minimum az lenne, hogy az értékét tartja.:) 

Összegzés:

Ami 2017-ben már megvan:

  • szakmai tapasztalat, alapkollekció, a vállalkozás jogi keretei

  • egy Facebook oldal, ahol nemcsak sok követő, hanem százezres oldalakat lepipáló valódi aktivitás van

  • egy csoport a legkedvesebb megrendelőimnek extra kedvezményekkel

  • blogbejegyzések, YouTube csatorna, hírlevél feliratkozók, honlap, megfelelő képanyag

  • sablonok a gyakori kérdésekre adott válaszokból, ajánlatok, megbízási szerződések

  • megfelelő, ezerszer kipróbált szállítási módok

  • több száz megrendelő pozitív vevővéleménye webshopban, Facebookon, Googleben

  • IDŐ, egyre több, ami abból adódik, hogy szinte mindennek van már egy jól bevált menete

 

Aminek 2018-ban kell(ene) meglennie:

  • rendszeresség, pl. havi egy bejegyzés a blogon:)

  • új modell a megrendelésekre: a kapacitásomat idén nem az előjegyzett tárgyakra szeretném fordítani,  mert ha ez így marad, sosem készülnek újak. 2018-ban valamivel több újdonságot is szeretnék készíteni,  a TÖRZSVÁSÁRLÓKNAK és a hírleveleseknek elővásárlási lehetőségük lesz:) Részletek hamarosan.

  • szigorúbb leszek magammal: hatékonyabb időbeosztás szerint szeretnék dolgozni, ideje bevezetni valami napirendfélét

  • ebből következik, hogy szigorúbb leszek másokkal is, erről fentebb már írtam

  • hamarosan (május 25-től) hatályba lép az új adatvédelmi szabályozás, ezzel kapcsolatban pár módosítást el kell végezni, hogy megfeleljek a szabályozásnak és továbbra is küldhessek időnként levelet (ha még nem vagytok rajta, itt, az oldal alján tudtok feliratkozni: http://mesekeramia.hu/29-mesehirado

 
Tervezek egy bejegyzést arról, hogy hogy telnek a mindennapok, mióta keramikusként dolgozom és mennyire más így az élet, mint korábban volt.

Ha szeretnéd elolvasni kérj értesítőt, vagy kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.
Tetszik ez az írás? Akár tudathatod is velem, ha megnyomod a gombot!:)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mesekeramia.blog.hu/api/trackback/id/tr4013668134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása