Talán ideje egy kicsit megtörni a csöndet és írni róla..

Egy korábbi, 2018-as írásban (https://mesekeramia.blog.hu/2018/02/21/elegem_van_656) már beharagoztam, hogy el fogok csendesedni és nagyjából az okait is összeírtam, habár kihagytam az egyik legnyomósabbat: szerettem volna kipróbálni, hogy mire jutok majdnem nulla és olyan diszkrét online jelenléttel, ami lassan nehezen nevezhető marketingnek.

A marketinghez egyébként civilben, a keramikus életem előtt volt némi közöm és amikor a Mesekerámiát indítottam sokszor használtam is ezeket az ismereteket, amit sosem ttitkoltam pl. azok előtt a kézművesek előtt, akik látva, hogy boldogulok hozzám fordultak tanácsért azzal kapcsolatban, hogy ők hogyan tudnának boldogulni.

Ne felejtsük el, hogy olyan korban élünk, amikor nagyon sokan akiknek valami, valahogy sikerül igyekeznek ezt a tudást(?) megosztani másokkal, hogy önzetlenül, vagy profitszerzés reményében az most másodlagos, a lényeg, hogy én sosem akartam beleállni a guru szerepébe, de kézműves berkekből egy időben sok kérdés érkezett, hogy mit hogy kellene..

Igyekeztem válaszolni legjobb tudásom szerint, de hát ez egy elég komplex dolog, vannak a tárgyak, azoknak van egy stílusa, kivitele, számít, hogy valami mennyire egyedi, vagy milyen minősége, ahogy a képeken is sok múlik, meg a szövegeken és hogy hol, hogyan, mekkora ráfordítással kerülnek a potenciális érdeklődők szeme elé és ha egylátalán eddig eljutunk, sikerül-e a felkeltett érdeklődést fenntartani, a megszavazott bizalmat nem eljátszani, tényleg minden beletartozik, a kapcsolattartás módja, intenzitása, a teljes kommunikáció már meglévő ügyfelekkel, partnerekkel.

Nagy adag tudatosság, valamennyi tehetség, tizenezer órányi kitartás, kudarc, hit, szerencse, egy nagyon erős vízió arról, hogy miért akarod. A nagy egész működése sok apró részleten is múlik, de mostanra meggyőződésem, hogy nem csak azon.

Az meg amúgy kimondottan bántott -persze sose mondtam, sokáig magamnak se-, hogy kézműves berkekből elég sokszor hallottam, hogy jó a marketingem, de azt szinte soha senkitől, hogy amúgy jók a cuccaim is.:)

Ezt nekem szinte "csak" az a pár ezer ember szokta volt mondani/megírni, aki követ, meg rendel és aztán újra rendel.. Mostanra egyébként nekem ez bőven elég, de azért ez a "jó a marketinged" betette a bogarat a fülembe.. Annyira, hogy abba is hagytam. Ha egyszer a cuccok giccsesek, akkor hogy jövök én ahhoz, hogy látszódjak, még a végén tönkreteszem az amúgy is sokat megélt közízlést..�

Elég sokat vívódtam ilyeneken, főleg 2018-ban. Sokszor éreztem bűntudatot, amiatt is, hogy giccset csinálok, amiatt is, hogy el tudok jutni vele az emberekhez, amiatt is, hogy nekem miért megy, ha másnak nem és amiatt is, hogy ha egyszer megy, akkor miért érzek bűntudatot, miért nem érzem magam jól a bőrömben. (Bűntudat a bűntudat miatt. A legjobb.�)

Volt havi 2-3 poszt, nem volt benne semmi túl direkt, arra figyeltem, szóval nagyon csendben telt az év, a műhelyben szinte csak másoltam saját magam, az sem egyértelműen tett jót és agyaltam ilyeneken, de még ennek ellenére is működni látszott a nagy egész és működik a mai napig, anélkül is jönnek a megkeresések, hogy marketingelnék.�

Tulajdonképpen meg is vagyok lepve, és annyira azért mégsem, nem is tudom.. Mindenestre nagyon örülök neki, és tudom hogy sok ideig tartott, de azt hiszem túl vagyok ezen. Ezen is. Mert ugye van a másik akadásom, amikor legiccsezik. Egy idő után már elébe mentem, azzal hogy szakmai berkekben én magam giccseztem le, hátha úgy majd kevésbé esik rosszul. Ideje belátnom, hogy tévedtem, ez nem volt jó stratégia.

Érdekes egyébként, hogy én magamat, ha valaki megkérdezne erről, nem tartom különösebben érzékeny, vagy rágódós embernek, de ha jobban belegondolok, hogy évek óta nyomaszt, sőt, döntésekben befolyásol ez a két rámakasztott cimke, a giccs, meg a jó marketing.. hát gyanús, hogy mégiscsak elég érzékeny lehetek, meg még hülye is, aminek amúgy egyáltalán nem örülök.�

A "jó a marketinged" szerintem itt most megdőlt, (habár ha csinálom tényleg jó�) de nem csináltam kb. semmit és amúgy jól is esett, korábban sokat olvasgattam a témában, benne voltam egy kézműves marketinggel foglalkozó csoportban is, amit akkor hasznosnak éreztem, sokáig alig bírtam megállni, hogy ne nézzek be, mostanra meg ha eszembe jut, megkönnyebbülök, hogy de jó, egyáltalán nem érdekel, hogy éppen mik pörögnek, nagyjából bárminek, még a házimunkának is több értelmét látom, és még kedvem is több van hozzá, ami nagy szó.�

A másik akadás, a giccsnél, nos, ez kicsit nehezebb és ezer bocsánat azoktól, akik régóta követnek és ezt a témát halálosan unják és számtalanszor elmondták már, hogy nem látják giccsnek.. Van aki annak látja és van aki nem, nem tudom ezt objektíven megítélni, és nem is akarom, én nem látom különösebben giccsesnek a munkáim többségét és nem szeretnék már szabadkozni, sőt, ha a szívemre teszem a kezem valószínűleg azért estek ezek annyira rosszul, mert mostanra azt érzem, hogy az egészre akár büszke is lehetnék.

(Amúgy jól elvagyok anélkül is, hogy kimondottan büszke lennék, de ha már valahogy viszonyulni kell, akkor tovább nem restellem magam se a Meseváros se a marketing miatt, mert a szerénységnek is van határa. Uff.)

Ha valaki giccsesnek látja a tárgyakat, szíve joga, nekem meg az, hogy ezek a vélemények már ne érdekeljenek, mert rengeteg örömet vettek el. Épp eleget foglalkoztam velük és nem gondolom, hogy ebből sok hasznom volt, legfeljebb annyi, hogy ami szerintem is (és ez szubjektív!) valóban giccses, azt a továbbiakban nem csinálom, vagy nem úgy csinálom, kritikusabb leszek a munkáimmal.

A lényeg nekem a készítés folyamata továbbra is, mert sokkal hangsúlyosabb maga a tevékenység, mint a végeredmény. Azt hiszem most jutottam túl a becsípődéseimen. Ideje, hogy ne csak megbecsülni tudjam, amim van, (amit kaptam és amit elértem), hanem végre örüljek neki, akkor is, ha ez nem túl tapintatos azokkal, akik a munkáimat giccsesnek, a marketingemet pedig túl jónak találják.

Most sokat vagyok a műhelyben, készítem az új tárgyakat a saját mértékem szerint és ugyanezen mérték (és kedv) szerint fogok kommunikálni is. Biztosan lesz olyan, hogy egy-egy tárgy giccsesre sikerül, ahogy az is előfordulhat, hogy túl jó lesz időnként a marketing, és akkor mi van, vállalom.�

Még mindig sokkal jobb, mint nem csinálni semmit, vagy alig valamit, mert arról könnyű hallgatni.

Elkéstem az "évértékelővel", kicsit nehezen szántam rá magam az írásra. (Az eggyel ezelőtti bejegyzésben leírtam nagyjából az okokat, hogy miért.)

Mostanra az értékelés összetettebb feladat lett, mint korábban volt: az életemnek több területe is van, már nem elsősorban csak az vagyok -még magamnak is-, aki keramikus akart lenni, aztán keramikus lett.

Nagyjából 2007-től 2016-ig csak erről szólt minden, azóta is meghatározó, de melléfér már más is. Főleg a családom, a téli hónapokban és a nyár egyik felében sok pihenés, de a műhelyezős hétköznapokon is hosszú séták.
Összességében elégedett vagyok az elmúlt évvel, valahogy egyre jobban letisztulnak a dolgok.

MINIMALIZMUS
Tanulok nemet mondani a munkában.

A munkával kapcsolatban azokra a megkeresésekre, amiket nem szeretnék/nem tudok elvállalni 2017-ben már elég könnyen mondtam nemet, tehát fejlődöm.:)

2018-ra is maradt azért feladat, mert amennyire könnyen megy a nemet mondás a "fizetős" feladatokra, annyira meg vagyok lőve, ha valaki szívességet kér..

Itt most leszögezem, hogy semmi bajom az önkéntes munkával, csak ezentúl az önkéntesség irányát szeretném én magam kiválasztani.

A szívességkérők viszonylag élelmes emberek, akik szeretnek másokat használni, miután minden valamirevaló ismerősüket hadra fogták, idegeneknél is bepróbálkoznak.

Irányomban általában három csoportra oszthatók. Idézem...:)

1. "Szeretnék megtanulni kerámiázni!"

 
Szuper, de tényleg, nem sikítozok, mint a kézművesek általában, hogy "jaj, konkurencia", viszont nálam nincs ilyen szolgáltatás. Gyerekfoglalkozások vannak, úgy, hogy én megyek ki a koronggal a gyerekekhez, de egyszemélyes oktatást se felnőtteknek, se gyerekeknek nem vállalok.

Az enyém finoman szólva sem egy segítőkész szakma, kész mázak nevén is úgy tudnak ülni a kollégák, mintha minimum a Szent Grált találták volna meg, én nem szeretném ezt, tehát segítek, ha tudok de most már csak akkor, ha valaki egészen konkrét kérdéssel, alkalmas időben felhív.

Azt kevésbé szeretem, amikor hosszas levelezésbe szeretnének velem bonyolódni (már nem irodában ülök), vagy amikor valaki elküldi a kérdését és a számát, hogy amint tudom hívjam fel. Nem tudom, nekem ez egy kicsit erős, de nem egyedi eset..

Évekig volt energiám arra, hogy komolyan vegyem azokat, akik maguk se tudták, hogy magukat komolyan vegyék-e. Latolgattak, fontolgattak, azt is tőlem akarták megtudni, hogy érdemes-e ezt megtanulni, erre váltani, nemigen tudták, mit kezdjenek magukkal. Ez engem nem zavar, de ma már időpocsékolásnak érzem és szeretnék ebből kimaradni.

Ezentúl is segítek mindenkinek, aki konkrét kérdésekkel fordul hozzám, van már korongja, mondjuk meg is tanult már korongozni valamennyire és van egy -lehetőleg magastűzű- kemencéje. Lehet, hogy drasztikusan hangzik, de alapszinten korongozni magától tanul meg mindenki - vagy nem. Ha egyszer megmutatja valaki, az nem árt, de középre fogni gyakorolni kell, hatvanszor, hatszázszor, ehhez "csak" idő kell és kitartás. A neten vannak hasznos videók, ahol látszanak a fázisok. A mázazást el lehet jönni megnézni, ha valaki sosem csinálta, és ez tartaná vissza az égetéstől.
Korong és kemence a kerámiázáshoz kell, ez van. Abban nem tudok segíteni, hogy érdemes-e ezeket beszerezni.

Nem tudok senki helyett gyakorolni, motivációs tréner és pályaválasztási tanácsadó sem vagyok.

Hozzájuk kellene fordulni mindenkinek, aki keresi az útját és kezdene magával valamit.

Egy 14 évest egyébként nem küldenék el, ha ki akarja próbálni, de 40-50 éves embereket kénytelen vagyok, drágább már az időm, ez van. Vannak helyek, ahol ezt meg lehet tenni és képzőhelyek is vannak.

A teljesen kezdőknek egyáltalán nem örülök, mert ha elmondom a nehézségeket (van egy pár) akkor azt hiszik, le akarom beszélni őket. Ha a szépségét hangsúlyozom, akkor meg az első nehézségnél "miért nem mondtad".

Nincs erre szükségem érzelmileg sem, nem fogom ezeket felvállalni.

Csak azért, mert mindenkinek jobb, ha a nem szigorúan szakmai kérdéseire csak magában keresi a válaszokat.

2. "Mikor mehetünk el a gyerekekkel agyagozni a műhelyedbe?"

Huhhh..Hát mit lehet erre mondani?:)

Nem azokról van szó, akikkel a viszonyom baráti, vagy már-már baráti és vannak közös kapcsolódásaink a műhelyen kívül is! Például ismerem a gyereket.

Nem is a megrendelőkről van szó, nekik mindig én ajánlottam.

És nem is azokról, akik még abban az időben jöttek, amikor ezt mint valami szeretetmissziót kiraktam a netre, hogy bárki jöhet.. Az volt a hőskor.:) Mit mondjak. Naiv voltam..

Nem sejtettem, hogy hamarosan nem érek majd rá érdeklődő idegeneket korongoztatni, olyanokat se, akiknek sokat számított, hogy ez nálam nem került semmibe, és nem azért, mert szeretnek jól járni, hanem mert nem engedhették volna meg maguknak, ha fizetős lett volna. Ráadásul őket kimondottan a korongozás érdekelte, eleve így találtak rám. Sokkal jobban bírtam őket, mint a "kijönnénk hozzád gyurmázni" ismerősöket, akik tényleg éppen csak ismerősök, a privát életemből, nem a keramikusból.

Őket velem kapcsolatban kizárólag EZ a lehetőség izgatja, ha egy évben kétszer megkeresnek, akkor valahogy erre lyukadunk ki, hogy jönni akarnak, lehetőleg gyerekkel, gyerekekkel. Mert kapóra jön, ha már van egy ilyen ismerőse, miért hagyná ki? Annyira nem akarnak agyagozni (ha akartak volna, már agyagoztak volna tőlem függetlenül, náluk ez nem anyagi kérdés) ez tényleg inkább amolyan üssük el az időt, járjunk jól ingerkeresés, legtöbbször nem is a gyerek igénye.

Kínos, és nagyon remélem, hogy ezt senki sem veszi magára, aki volt már műhelyezni, tök mindegy már, hogy én hívtam, vagy ő utalt rá, hogy hívjam meg, utólag azt javaslom ne sértődjön meg senki, már úgyis túl vagyunk rajta. 

Nekem ezekre eléggé rá kell készülnöm, órákig pakolok előtte és utána, ha nem teszem, akkor biztos, hogy valami letörik. A nyers tárgyak érzékenyek. Egy bögre fülén nem akadnék fenn, mert 5 perces munka újrakorongozni, de mondjuk a 65 cm-es kastély falikútján a 3 mm-es csap, amit utólag már nem lehet visszaragasztani és sok óra az egész elemet megcsinálni már eléggé fájna, így inkább pakolok, de mivel alacsony az egész hely nem sok esélyem van. A szerencsében, a jól nevelt gyerekekben és/vagy figyelmes szüleiben bízhatok.:) Minél kisebbek a gyerekek, annál nagyobb rajtam a frász.

Kedvencem a "nem zavarunk, úgyis gyurmázol". Hjah Tényleg, persze..:)
Próbáljam meg kifejteni, hogy ez amúgy egy szakma ám és egyben a munkahelyem, rögtön nem vagyok jó fej.

Egy autószerelő műhelye is érdekes, vagy egy asztalosé. Sőt, szerintem sok kislányt sokkal jobban érdekelne egy fodrászat, vagy egy kozmetika..Nem is értem, hogy ezekre a helyekre az élelmesebb gyerekesek miért nem szoktak bekéredzkedni.

Amit már korábban megígértem betartom, de minden újabb megkeresésre (ahol nincs érzelmi okom fogadni őket) kerek-perec meg kell tanulnom megmondani, hogy nincs erre szabad kapacitásom.

Csak azért, hogy a szabad kapacitásomat értelmesebben tölthessem.

3. "Lesz az a rendezvényünk..El tudnál jönni?"

A szervező, aki kézműves foglalkozást szeretne, mondjuk ritkát és érdekest, mint a korongozás, de nincs ám rá keret!

Évente 1-2 alkalommal szívesen önkénteskedem, de 2018-ban nem megyek el rendezvényekre puszira csak azért, mert idén is engem hívnak. Hívjanak mást.

Nagyon szívesen vállalok korongoztatást rászoruló gyerekeknek, vagy alapítványi rendezvényeken segítek a látogatók szórakoztatásában, de a továbbiakban ragaszkodom ehhez a fajta közhasznúsághoz.

Ha a rendezvény jótékonysági célú, valamire gyűjtünk, van egy ügy, ami mellé oda lehet állni, akkor simán, de ennek hiányában ezentúl egy szép nagy NEM lesz a válasz. 

Csak azért, mert van, ahova jobban kellenék.

Ha mindig mindenkinek mindenre igent mondanék, akkor egy napot sem tudnék dolgozni: minden hétre jutna három útkereső, egy haladó, és pár ismerős család gyerekekkel.  Ennyi szívességet én se tehetek.

2018-ban szeretnék megszabadulni a bűntudattól, ami akkor jön rám, ha nemet mondok.

MÉG MINDIG MINIMALIZMUS.
A magánéletben is nemet mondok. Vagy inkább csak semmit.

Elég nyitott ember vagyok (talán majd leszokom róla), vagyis könnyen kötök ismeretségeket nagyjából akárhol, nem jellemző ugyan, hogy én közelítek meg valakit, ez általában fordítva van. Olyan istenverte bizalomgerjesztő kisugárzásom lehet, hogy sokaknak kedvük támad közeledni.
Én inkább passzív vagyok, de sokáig nem szoktam elutasító lenni, és így eshet meg, hogy időről-időre keverednek az életembe olyan emberek, akik egyik pillanatról a másikra vadidegenségből barátsággá avatnák a kapcsolatunkat.
Ezzel nem is lenne semmi baj, ha a barátsággal nem járnának olyan kötelességek, mint hogy rendszeresen kapcsolatban kell lennünk, sőt, találkoznunk kell.

Én viszont az időmet, ha nem a műhelyben töltöm, akkor szeretem a családommal, a már meglévő sok éves baráti kapcsolataimmal, ne adj' Isten egyedül múlatni, nem tudok végtelen számú emberhez magánemberként olyan mélységben és olyan módon kapcsolódni, ahogyan erre igény volna.

Külön kedvencem a találkozzunk négyesben törekvés, vagyis mindenki szervezze be a párját! Eleve nem nagyon értem a műfaj létjogosultságát, de ha ettől el is tekintünk, nálunk ez gyakorlatilag nem kivitelezhető, mert olyan a munkabeosztás, hogy jó, ha évente 5 közös szabad hétvégénk van. (Vannak szabadnapok, de nem hétvégére esnek.) Pihenőidőn kívül amúgy sem vagyok a műhelyből könnyen kirobbantható.

Nem szeretem, amikor feladattá válik, hogy mikor találkozunk legközelebb és lesz az egészben valami elvárásszerű, időnként a fejemre is olvassák, hogy nem hívtál, nem jöttél, nem írtál..

Furcsa dolog ez. Mióta keramikus vagyok, nagyon sokat vagyok egyedül és egészen "rászoktam". Időnként persze van igényem arra, hogy kimozduljak a lakásból, vagy a műhelyből, de elsősorban a világ érdekel,  a maga teljességében és nem annyira egy másik személy a nyűgjeivel..(Mert azért valljuk be, hogy legtöbbször erről van szó.)

Nem könnyű elmagyarázni, de megpróbálom.Nekem is van egóm, nem is kicsi, valamikor, valamiért, tök mindegy, úgy döntöttem, kézenfekvő lett, hogy elkezdem bontogatni. Mintha felfedeznél egy járatot egy ismeretlen barlangban.

Az önreflexióval kezdődött, de nem állt meg ott.

Évek alatt azt hiszem sikerült magamban létrehozni egy kis teret, ebben a barlangban ahol "én" nem annyira voltam ott. Nem voltak ott az ítéleteim, a vágyaim, az emlékeim, a tulajdonságaim, de mégis lett ott VALAMI, ebben az üres térben. Ez a hely eleinte nagyon kicsi volt.

Aztán fokozatosan tágítottam rajta, mintha tényleg egy üreg volna egy barlangban. Egy idő után már a fejem se vágtam be mindig, minél tágasabb, annál tovább el lehet időzni. Hogy mi az a valami, amit ott van, nem annyira lényeges és tőlem amúgy is távol áll a new age meg a spirituális-ezo divat. Nevezhetném Istennek, de akkor csak a hívők számára lenne hozzáférhető.

Azt hiszem maga a LÉTEZÉS van ott, nem kötődik személyhez, mind benne vagyunk, a része vagyunk. Már mindegy, hogy éppen az "én" szemem mögül néz, mert nem "én" vagyok. Ez rajtam (rajtunk) keresztül van, nem birtokolható, de átélhető.

Ha egyedül vagyok, akkor könnyen ebbe a "határtalan" állapotba kerülök, amiben egyébként szívesen vagyok, jól megy a munka, tudok koncentrálni, megfogalmazható gondolataim nem is mindig vannak, de ha vannak kellemesek. Valami megindító örömre hasonlítanak a legjobban, de tényleg nem tudom ezt jól megfogalmazni.

Ez az érzés csoportosan még sosem tört rám, nem is tűnik megoszthatónak..

Azt hiszem, hogy ebből a legtöbben csak annyit éreznek, hogy jé, itt mintha lenne üres hely. De jó, hát akkor oda be lehet állni! Csak nem hiányzik onnan egy kicsi darab egó?! Szuper, ez itt már úgysem fér el! És már tol is át valamit..

Csakhogy nem azért hajigálom ki onnan a sajátomat is időről-időre, hogy másokéval töltsem meg.. van néhány ember, akit kedvelek annyira, hogy ez rendszeresen beleférjen, de a legtöbb esetben én csak élvezném a csendet..Az egészen szűk környezetem (párom, szüleim) ebben általában és szerencsére nem akadályoznak.

Tudom, hogy rengeteg a magányos ember, ezt nagyon sajnálom, én viszont szeretek egyedül, vagy az egészen közel állókkal lenni. Úgy tudok a legjobban dolgozni és valójában pihenni is.

Ezt egyébként nehezen vállalom fel, mert nem célom, hogy valakit személyében utasítsak el és bántsak meg.
Inkább azt szoktam mondani, hogy rossz passzban vagyok.

Olyan is van, hogy ez igaz, de ahogyan mások "nyűgje" fáraszt, a sajátommal sem szeretek sokat foglalkozni.

Nem akarom mások sebeit nyalogatni és nem akarom a saját sebeimet nyalogatni, sőt, azt sem szeretném, hogy egymás sebeit nyalogassuk . Azt hiszem, hogy ez nem részvétlenség, vagy az együttérzés hiánya, hiszen mindegyikünkön vannak sebek, rajtam is, sosem titkoltam, hogy így van. Innen indulunk.

De hova megyünk tovább? Sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a sebek a nyalogatástól gyógyulnak.
Nem beszélve azokról, akik valójában nem is azért nyalogatják, hogy gyógyuljon, hanem mert nem tudják megállni. Hiába lesz hosszabb távon még rosszabb. Tudja mindenki, csak abban a pillanatban nem érdekli.

Engem már érdekel. Gyógyulni akarok és azt hiszem a legtöbb sebbel kapcsolatban már meg tudom állni, hogy ne nyalogassam, mert úgy gondolom, hogy a folytonos nyalogatás ront a helyzeten. Természetesen ehhez jó alaposan ki kellett pucolni, hogy már ne feszítsen. A gyógyulás a változástól jön. Titokban egyedül nyalogatni a legrosszabb.

Sosem titkoltam a saját sérüléseimet és nem ért emiatt hátrány. (Na jó, egyszer, nem is olyan régen jártam úgy, hogy valaki, aki kifejezetten azért keresett meg, hogy segítsek neki a gyógyulásban hegen harapott, és erre nem számítottam., de ez tényleg egyedi.)

Talán emiatt az őszinteség miatt szoktak bennem megbízni és sokan megmutatják a sérüléseiket.
Hálás vagyok ezért a bizalomért, ha tudok segítek kipucolni, de egyre kevésbé szeretnék hosszú közös sebnyalogatást. Mert nem hiszek benne, hogy segít, de ezzel nem akarok senkit megbántani, csak ki szeretnék maradni ebből.

Nem magányos emberként egyébként mindig is foglalkoztatott, hogy ha egyszer olyan sok a magányos ember, akkor miért olyan sok a magányos ember?!:):) Ez most hülyén hangzik, de szerintem értitek... Miért nem nyitnak egymásra, miért nem barátkoznak, járnak össze, úgy általában miért nem szimpatikusak egymásnak a magányos emberek? Pont azok, akik nyalogathatnák egymás sebeit, legtöbbször még egymás szagát is utálják..

Szerintem azért messze vagyok attól, hogy emberkerülő legyek, most is egy kávézóban írok, innen látni a part menti nádast. Vannak itt mások is, szeretem is, hogy itt vannak, de cseppet sem zavar, hogy én épp egyedül vagyok.

A tárgyakon keresztül is elég sok emberhez kapcsolódom, nem csak az interneten, többekkel találkozom személyesen a rendelés kapcsán. Jó pár törzsvevővel pedig már-már baráti a viszony, ezeket az alkalmakat szintén szeretni szoktam, szóval lehet, hogy nem vagyok orvosi eset..:)

De jól elkanyarodtam az évértékelőtől, nézzük is a munkát!

MŰHELYMUNKA

Készítettem kisebb-nagyobb manóházakat, mesefákat, manókat, szélharangokat, csigákat, mindent, amit az előrendelési albumban foglalható volt és foglaltátok, elmondható, hogy a karácsonyi időszak kivételével 2017-ben is leginkább kapacitást adtam el. Ez azt jelenti, hogy nem kész tárgyakat rendeltetek, hanem fotó alapján, és hosszas várakozással készítettem el.

Újdonságokra emiatt a modell miatt nem volt kapacitás.

Mindenkinek lefényképeztem a sajátját, mert két egyforma úgysincs, csak hasonló.:) Nekem ez nem teher, mivel nagyon szeretem a kerámiákat fényképezni. Ezeket a fényképeket aztán vagy felhasználom, vagy nem, általában nem, mert minden tárgycsoportra megvannak már az azok a képek, design fotók, amiket a legjobbnak tartok, ezeket nem szívesen cserélném le, tehát ezek a képek legtöbbször tényleg csak annak készülnek, aki az adott tárgyat előjegyezte.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nemcsak képek vannak már készen, de az évek alatt (azzal együtt, hogy időnként fél évig a blog felé sem nézek) összegyűlt már majdnem 50 blogbejegyzés, emellett egy rakás jobban sikerült poszt, tehát nem kell magam gyötörnöm azzal, hogy tartalmat állítsak elő, mert bőven van mihez nyúlni.

Úgy egyáltalán: kialakul mindenre egy menet, "ahogy szoktuk", nem igazán vannak már olyan kérdések, mint a legelején, sokkal kevesebb energiával jutok el ugyanoda és úgy gondolom, hogy nagyon szerencsés vagyok, ami a megrendelőimet illeti, szeretik és várják a munkáimat.

A könyvelést kiszerveztem - ez nekem nagy könnyebbség, én csak egy nagyon egyszerű alapnyilvántartást vezetek. Minden más feladatommal komfortos vagyok: szeretek fényképezni, írni, de még csomagolni és csomagot feladni is.

TV-műsorok és gyerekfoglalkozások

Ami idén újdonság volt: elkezdtem gyerekfoglalkozásokat tartani és több élő videót is készítettem, elsősorban a kemencenyitásról, egy kicsit a -nagyobb nyilvánosság miatt- mindkét tevékenység eshetne a komfortzónámon kívül, de a gyakorlatban úgy tűnik ez nem gond, a gyerekekkel nem feszélyezzük egymást, az élő videóknál meg teljesen úgy élem meg, hogy egyedül vagyok.:)

2017. őszén a nyilvánossággal kapcsolatban amúgy is túlestem a tűzkeresztségen: két TV műsorba is behívtak, volt egy Család-barát és egy Petőfi TV-s Én vagyok itt a kerámiatrendek változásairól. Vicces, de én magam egyiket se láttam élőben, mert minkét alkalommal éppen voltak nálam a műhelyben, tehát volt jobb dolgom, mint magamat nézegetni. A család megtette helyettem és utólag én is láttam felvételről, háááát, finoman szólva sokkoló. Mintha életem legrosszabb fényképei változnának videóvá, korábban nem tudtam hogy hiú vagyok, csak annyit, hogy a külsőm nem tartozik az erősségeim közé, de hogy ekkora hátrány, azt nem gondoltam.

Már értem miért csúfoltak általánosban! (Na jó, azt hiszem csak egyvalaki csúfolt, de ő mindig.) Innen üzenem, hogy jogos volt, de egy kicsit még  így is haragszom.:)

Ezt csak azért osztom meg veletek, mert többen kérdeztétek, hogy milyen volt a TV-ben.:)

Egyébként érdekes volt, látni ahogy dolgoznak, a hatalmas stúdiót, 300 kamerát, a stábot, a sminkszobát, a gyártásvezetőt, az egész óriási, vérprofi gépezetet.. Egy kicsit emlékeztetett a cégre, ahol korábban dolgoztam, csak ez még sokkal feszesebbnek tűnt. Pár óra elég volt belőle, elfáradtam.

Amire még ezzel kapcsolatban kíváncsiak szoktatok lenni, az az egésznek a pozitív hozadéka: nos, nyilván van nekik, de ez sokkal inkább közvetett, mint közvetlen dolog, és egyébként is vannak problémáim a kapacitással, tehát ilyen értelemben nem is volna szükség médiamegjelenésre, viszont úgy gondolom, hogy ha hívnak, megyek, mégpedig azért, mert azoknak, akik mindenféle megjelenés előtt bizalmat szavaztak nekem és magyarán mondva pénzt adtak a munkáimért, tartozom annyival, hogy nem mondok nemet azokra a megkeresésekre, amik a munkáim értékét növelhetik.

Nekik ez nemcsak érzelmi visszaigazolás lehet "lám-lám, jól döntöttünk, mikor a kertünket teleraktuk a Dudás Emese Mesekerámiáival", hanem idővel anyagi is: nem mindegy, hogy az unokák mennyiért tudják majd "elvaterázni" a hagyatékunkat, mindenképp jó lenne, ha nem buknának sokat a nagymama hóbortjain.:)
Elnézve a kerámia árakat azért tisztán befektetésnek ne ezeket vegyétek, de a minimum az lenne, hogy az értékét tartja.:) 

Összegzés:

Ami 2017-ben már megvan:

• szakmai tapasztalat, alapkollekció, a vállalkozás jogi keretei
  
  

• egy Facebook oldal, ahol nemcsak sok követő, hanem százezres oldalakat lepipáló valódi aktivitás van
  
  
• egy csoport a legkedvesebb megrendelőimnek extra kedvezményekkel
  
  
• blogbejegyzések, YouTube csatorna, hírlevél feliratkozók, honlap, megfelelő képanyag
  
  
• sablonok a gyakori kérdésekre adott válaszokból, ajánlatok, megbízási szerződések
  
  
• megfelelő, ezerszer kipróbált szállítási módok
  
  
• több száz megrendelő pozitív vevővéleménye webshopban, Facebookon, Googleben
  
  
• IDŐ, egyre több, ami abból adódik, hogy szinte mindennek van már egy jól bevált menete

Aminek 2018-ban kell(ene) meglennie:

• rendszeresség, pl. havi egy bejegyzés a blogon:)
  
  
• új modell a megrendelésekre: a kapacitásomat idén nem az előjegyzett tárgyakra szeretném fordítani,  mert ha ez így marad, sosem készülnek újak. 2018-ban valamivel több újdonságot is szeretnék készíteni,  a TÖRZSVÁSÁRLÓKNAK és a hírleveleseknek elővásárlási lehetőségük lesz:) Részletek hamarosan.
  
  
• szigorúbb leszek magammal: hatékonyabb időbeosztás szerint szeretnék dolgozni, ideje bevezetni valami napirendfélét
  
  
• ebből következik, hogy szigorúbb leszek másokkal is, erről fentebb már írtam
  
  
• hamarosan (május 25-től) hatályba lép az új adatvédelmi szabályozás, ezzel kapcsolatban pár módosítást el kell végezni, hogy megfeleljek a szabályozásnak és továbbra is küldhessek időnként levelet (ha még nem vagytok rajta, itt, az oldal alján tudtok feliratkozni: http://mesekeramia.hu/29-mesehirado

 
Tervezek egy bejegyzést arról, hogy hogy telnek a mindennapok, mióta keramikusként dolgozom és mennyire más így az élet, mint korábban volt.

Eltűntem Instagramról is.:) Az év eleji pihenés időszakában amúgy sem szoktam napi rendszerességgel posztolni, de ilyen nagy szünet még nem volt..

Elment a kedvem...

Annak, hogy nincsenek bejegyzések -kár szépíteni- elsősorban ez az oka.
Korábban is sejtettem,  hogy bedarálhat, de most az ünnepek alatt tartottam egy hosszabb "digitális diétát", sőt, böjtöt és hát meglepően jól sikerült, annyira jól, hogy azóta sem vagyok képes naponta online lenni.

Ez a Facebook-undor azért aggaszt is: nekem elég sokat kellene nyomkodnom a telefonomat, mert munkaeszköz az is..

Évekig szerettem is, nem okozott nehézséget, és lássuk be, hogy a közösségi média nélkül nem tartanék itt, hogy főállásban Mesekeramikuskodjak.. Nem ismertek volna meg ennyien, soha nem figyelt volna fel rám a "rendes" média, ha ez nem alakul ki.

Erre egyébként büszke  vagyok: nem a média juttatott el a szélesebb közönséghez, hanem fordítva, kialakult itt Facebookon egy olyan széles közönség, hogy észrevettek.

A Facebookot azért szerettem, mert meg tudtam mutatni mit csináltam, vagy mit tervezek, kaptam egy csomó jó ötletet, kedvességet, fotókat, ahogy használják, átadják, pozitív visszajelzéseket és nem túlzok, ha azt mondom: mostanra nekem ez és ennyi az önbecsülésem - ha egyáltalán szükségem van még ilyesmire.

Mindig jöttek pozitív visszajelzések, tehát nem azért hallgattam el, mert a kutya se lájkolta.

Akkor miért nem lubickolok ebben, ameddig csak lehet?

Próbáltam erre egy értelmes, tömör választ adni, de inkább csak érzések voltak, valami olyasmi, hogy mostanában nem érzem képesnek magam arra, hogy napi szinten online legyek, pakoljam fel a tartalmakat..valami csömörféle ez. Minél jobban dübörög a zaj kintről, annál jobban védem a csendet..

Már majdnem mindenki kiabál..

Ömlik ránk a mindig erőszakos és túl sokszor ostoba marketing: iratkozz fel, vedd meg, csak holnap éjfélig akciós! Sokszor teljesen értelmetlen termékek és szolgáltatások, az e-mail címért cserébe olyan letölthető "csali", amit egy 8 éves is vidáman összerak, de amúgy meg felesleges, mert 5 éves korától fejből is tudja. Lehet, hogy túlzok egy kicsit, de csak pár példa, ami eszembe jut: heti tervező naptárlapok, jaj de jó, meg szuper..és aztán látom, hogy ez a jól beharangozott cucc maga a nagy semmi, a világ legegyszerűbb táblázata a hét napjaival, tényleg hatalmas találmány..

A másik önmaga szerint megkerülhetetlen szakember az otthonszervezési tanácsadó, aki szerint okos dolog, ha elmosogatunk. Tényleg nagyon okos tanács, van még neki vagy 24 hasonló.:)

Ha megkaparintják a mail címet, akkor jönnek is napi rendszerességgel a feleslegesebbnél feleslegesebb levelek, 2 napig se lehet elviselni. A leiratkozás linkre kattintva a következő sértődött üzenet fogad:

"Sikeresen leiratkoztál. Ezentúl nem fogod megkapni XY érdekes és hasznos leveleit a ..... témával kapcsolatban. Sajnálhatod!"

Tényleg szörnyű veszteség.. Lemaradok a napi 15 élő videóról is.

Egy rakás ilyen levél csücsül a postafiókodban, és egy nap sok száz reklámot tolnak eléd, ahogy elém is, szerintem nem csoda ha időnként az egésztől csömöröm lesz, ráadásul semmiképpen nem akarnék beállni ebbe az átlátszóan manipulatív és önfényező sorba, hiába mondják, hogy ekkora a reklámzajban hallatni kell a hangod.

Nem szeretek ordítani, egyedül sem, egymást túllicitálva végképp nem, halkan mondani ebben a hangzavarban gondoltam felesleges, szóval ha nem is volt ez ennyire tudatos, de egyszer csak elhallgattam és így legalább sikerült végighallgatni, hogy mit ordibálnak. Eddig csak azt hallottam, hogy hangosan kiabálják, most már azt is tudom, hogy mit. Maradjunk annyiban, hogy legtöbbször a kedves olvasó -reménybeli fogyasztó- teljes hülyének nézése zajlik.

Rájöttem, hogy többek közt ez a baj.. Mostanra tömegek akarják arra használni az internetet, hogy eladjanak valamit. Ha nincs termékük, akkor majd tanácsot adnak el, pl. arról, hogy hogy kell eladni,  akkor is biztatják az áldozataikat, ha totál életképtelen az ötletük. Tanácsadók ezek, vagy a remény vámszedői?

Nem leszek népszerű, de az évekkel előtti állapotokhoz képest érezhető a romlás a befogadói oldalon is.
Azokat a Facebook bejegyzéseket, amikben nem csak kép van, hanem szöveg is, kevesebben olvassák végig.
Azok közül, akik végigolvassák, még kevesebben értik meg és olyan kérdések merülnek fel, amikre a válasz egyértelmű. És ezek csak a praktikus dolgok.. Például a kép feletti szöveg: 70 cm magas mesekastély, rendelésre készült. Kiderül a méret és hogy rendelésre készült, tehát nem eladó. Mégis sok olyan  hozzászólás van, akár egymás után, amiben megkérdezik milyen magas és hogy eladó-e.

Szmájlival még értjük az iróniát?

A fenti példa persze nem nagy baj, túlélem, csak elgondolkodtat, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás: elkezdték az embereket úgy kezelni, mintha ostobák lennének, és ettől ostobák lettek, vagy fordítva..

Tudom, hogy én nem szeretném ezt. Nem akarok azon gondolkodni, hogy ez már 3 mondat és ennyit senki se olvas el. Vagy hogy esetleg egy szöveg túl "elvont", mert túlmutat a mindennapok praktikumán és hogy tényleg nem érezzük az árnyalatokat..

Divatos álláspont, hogy az írásbeli kommunikáció mennyire redundáns a szóbelihez képest, és mennyire hiányzik a metakommunikáció (testbeszéd, gesztusok, mimika). Nem vitatom én ezt sem, de azért a helyzet nem lenne ennyire durva, (sőt, az írásnak lehetne többletjelentése is) ha képesek lennénk árnyaltan, széles szókinccsel, megfelelő írásjelekkel, központozva írni és értőn olvasni. Nem a helyesírásról beszélek, ebből a szempontból mindegy, hogy bagoly vagy bagoj.
Talán tévedek, de úgy gondolom, hogy aki sosem olvas szépirodalmat, abban ez a fajta szövegalkotási és szövegértési készség nem alakul ki, persze ettől még lehet remek szakember valamilyen reál területen.

Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy időnként szoktam olvasni marketing szakértőket, főleg az év eleji pihenés időszakában, ez történt most is.. Úgy tűnik addig olvasgattam, hogy mit hogy kellene csinálni, hogy kéne beszélni és kihez, amíg rájöttem, hogy nem tudom, mert nem akarom úgy csinálni, ahogy kéne.

Időrabló idővonal+csoportok

Úgy döntöttem, hogy 2018-ban még inkább olyan leszek, mint egy remete, csak mobilnettel és okostelefonnal: csak a munkámra és a megrendelőimre fókuszálok. Ha a Facebookra oldalra új bejegyzést teszek fel, a privát idővonalamat akkor is gondosan kikerülöm, a Facebook csoportokkal együtt.

Ez alól a saját csoportom, ami a törzsvásárlókat gyűjti egybe kivétel. Ha ez nem volna, akár le is törölhetném.

A privát profilomat egyébként nem használom, mióta megvan az oldal, korábban pedig azon is kerámiák voltak, nem nagyon szeretek mást feltenni, ez van.

Ezentúl nem érdekel, ami a marketinggel kapcsolatos: aminek értelme volna az olyannyira technikai jellegű, hogy úgysem tudom megoldani szakember nélkül, minden más parasztvakítás és/vagy számomra felvállalhatatlan, a saját hangomtól pedig fényévekre esik.

Itt az ideje ezt felvállalni, leginkább itt a blogon..

Ami a Facebook bejegyzéseket illeti: zömében sok kép/videó, kevés szöveg. Nem túl érdekes tartalmak versenyeznek egymással nagyon felületes figyelemért,  sok illúzióm nincs ezzel a platformmal kapcsolatban, és szerintem érthető, ha időnként teljesen elvesztem a motivációmat, hogy kitegyek valamit..

Nem hallgathatok el

Amikor mindenki ordít, tényleg úgy tűnik, hogy két választás marad: megpróbálni túlordítani őket, vagy elhallgatni.
Ordítani gyárilag vagyok képtelen (amikor először megpróbáltam kiskamasz koromban kb. az első 2 hang után összeestem, azóta óvatos vagyok a műfajjal) a hallgatás meg ugyan nem okoz nehézséget, de ideje felhagyni vele, mert lassan úgyis indul a műhelymunka és lesz mit megmutatnom.

Úgyhogy lesz itt 3. lehetőség is: szép csöndben mondani tovább a magamét, időnként elhallgatni, néha suttogni.

Akik közelebb lépnek, azt is meg fogják hallani.

Nem gondoltam volna, de eljött az az időszak is, amikor sokkal több megrendelésem lett, mint amennyit egy "normálisnak" mondható, 4-5-6 hetes várakozási idővel teljesíteni tudtam volna.

Mindezt nagyjából folyamatosan.. Eleinte persze azt hittem, hogy ez majd elmúlik, valami véletlen, összejött, hát van ilyen, bele kell húzni. Belehúztam. Aztán egyszer csak feltűnt, hogy valahogy nincsen vége és úgy maradtam, belehúzva.

Mivel időközben -tőlem elég szokatlan módon- igényem lett rá, hogy legyen néhány órám a műhelyen kívül is, el kellett játszanom a gondolattal, hogy fejlesszem ezt valamerre.

(Azok kedvéért, akik csak most kapcsolódnak be a történetbe, gyorsan elmondom, hogy bölcsész végzettséggel, tehát többszörös pályaelhagyóként-pályamódosítóként, egy elég jól fizető multis állást hagytam ott 2014-ben, hogy kipróbáljam magam keramikusként egy meglehetősen telített piacon, ahol nagyjából minden szereplő azzal kezdi "ebből nem lehet megélni"!
Erről a váltásról már többször írtam a korábbi bejegyzésekben, ha érdekel a pályamódosítás, újrakezdés, akkor olvass vissza 2013-2014 tájékára, ajánlom pl. ezt: http://mesekeramia.blog.hu/2014/03/03/maslow_piramis_-nalam

Arra fel voltam készülve, hogy azon agyaljak, hogyan tovább, de alapvetően azért, mert kevés a megrendelés. Az teljesen váratlanul ért, hogy egyszer sok lesz.:O

A saját korábbi reflexeim, mások tanácsai, példája, a akkori önmagam ambíciója mind egy irányba mutatott: növekedni!

Mert ami nem növekszik, az csak csökkenhet, ó jaj.

Több irányból is körbejártam a témát.

Az alkalmazott sorsa, a munkáltató felelőssége

Talán ez lenne a legkézenfekvőbb megoldás, legyen valaki, aki segít, időszakosan, vagy állandóan...

Mégsem vált be ez az ötlet, több okból sem: a technikai kifogás, hogy a jelenlegi műhelyem nem igazán alkalmas arra, hogy foglalkoztassak valakit, én viszont nem szívesen kötnék ki egy ipartelepen, ahonnan ingázhatok aludni. Ehhez már mindenképpen vezetnem kellene, amit semmiképpen sem szeretnék, csak biciklit!, tehát a vége az lenne, hogy nehezen mennék haza a műhelyből, és nehezen mennék be otthonról a műhelybe, pár hét után meg elkezdenék a műhelyben lakni, ami ugye erre a célra korlátozottan alkalmas.

Az még komolyabb aggály a részemről, hogy örülök, hogy az alkalmazotti státuszból kijutottam, nagyon nem hiányzik, hogy "főnök" legyek. Valójában sosem lennék elégedett, ezt tudom, nekem szinte csak az felel meg, amit én csinálok,  a végtelenségig szőrszálhasogató vagyok és kukacos, nem szeretek kritizálni, de az sem fér bele, hogy olyat adjak ki a kezem közül, amit nem tartok megfelelőnek. Tökéletes eleve soha nincs, innen indulunk.

Na most ennek az a vége, hogy amikor a segítség letéve a műszakot hazaindul én nekiállok és gyakorlatilag a munkája 70%-át óvatosan megsemmisítem, de hogy ne bántsam meg, és hogy a munka is haladjon, éjszaka újra elkészítem, mintha mi sem történt volna...:)

Nagyon alul kellene fizetni az embereket ahhoz, hogy azért a 30%-ért, amit nem gyúrok vissza megérje őket foglalkoztatni, és ez megint valami olyasmi, amit nem szeretnék.

Csak azért lettem vállalkozó, mert másképp nem lehet/nem érdemes önállóan gazdasági tevékenységet végezni, magyarán ha nincs cég, nincs főnök, akkor magamat csak így tudom foglalkoztatni. De ahhoz, amit legtöbbször vállalkozói szemlélet alatt érteni szoktak sok közöm nincsen.

Tulajdonosi szemléletem leginkább a saját életemmel kapcsolatban van..

Más emberek életéért felelősséget vállalni túlmutat rajtam. Nem  tudnék nyugodtan aludni, ebben majdnem biztos vagyok, mert úgy érezném, hogy nagyon nagy részben rajtam múlnak valaki másnak és a családjának az életlehetőségei úgy időben, mint anyagiakban..

Minden, ami csak felmerülhet egy családban váratlan kiadás, megoldandó probléma, anyagi nehézség az én lelkiismeretemet eléggé nyomná.

Mert ugye ha több a fizetés, akkor járhat a gyerek különórára, akkor majd felveszik az egyetemre, akkor nem gond, ha a kollégiumba már nem és albérlet kell neki. Ha több a fizetés telik nyaralásra, nincs annyi stressz, nem megy rá a kapcsolat, az egészség.

Valamilyen szinten az utóbbi is pénz kérdése: ha nem jut pénz változatos, minőségi, egészséges ennivalóra, és nem jut energia+kedv a rendszeres testmozgásra, a fogsor hiányos, a test munkára fogva, a lélek elhallgattatva...
Nem akarok ennek a rendszernek része lenni - és úgy gondolom, hogy itt és most nem lehetnék más.

És az igazán durva betegségekről nem is beszéltem, ahol a pénz komoly életesély lehet.

Nekem a magam szabadsága hatalmas érték és így a másé is:
hogy tudnám bárki életének az idejét pénzzel megváltani?

Persze meg lehetne ezt közelíteni onnan is, ahonnan általában a KKV szektorban tevékenykedő vezetők szokták tenni, miszerint "kenyeret adunk az embereknek". Így van, de ez a kenyér elég kicsi és penészes, habár a semminél biztosan több, mert egyáltalán van. És nem mindenki önfoglalkoztató típus..

(Zárójelben jegyzem meg, hogy aki nem ilyen, azzal általában más sem jár olyan jól. Aki meg képes rá, az tolhatná a saját szekerét. És akkor nem kellene az alkalmazottnak megfizetnie valaki mást, hogy a saját életének a kieső idejét bepótolja. Szerintem általában nincs sok értelme, hogy körben egymás feladatait végezzük..)

Biztos van, aki ilyesmit olvasva felhördül, hogy felesleges mindenből morális dilemmát csinálni, és igaza van: nekem sem kell ezeken a kérdéseken egészen addig agyalni, amíg csak magamat foglalkoztatom.;)

Legyen inkább alvállalkozó

Természetesen nem csak alkalmazni lehet a segítséget, lehet dolgoztatni alvállalkozóval is. Ez már sokkal szimpatikusabb.
Tettem is lépéseket a dolog irányába, volt olyan tervem, hogy öntőformákat készíttetek a népszerűbb darabokról, és utána ha kisebb tételben is, de elkezdődhet a sokszorosítás...
Ha valaha valamerre mozdulok, akkor biztos vagyok benne, hogy inkább ebbe az irányba fogom tenni, DE: pillanatnyilag ezt sincs kedvem meglépni, mert félek tőle, hogy amint tökéletesen egyformák lesznek már semmi sem menti őket a giccstől..Ráadásul ezt az anyagminőséget/fagyállóságot előállítani öntéssel nem valószínű, hogy sikerül.

Ameddig csak lehet, szeretném ezeket egyesével, kézzel elkészíteni - ebben látom az értékét, azt hiszem azokkal együtt, akik az értékét látják.

Maga a stílus az évek alatt mondhatni divatba jött - van már ebből is kici-kínai-occó és igénytelen hazai is, véletlenül sem szeretnék összekeverhető lenni velük.

Lehet elég ami van?

A mai napig szeretek a műhelyben dolgozgatni, arra törekszem, hogy ez megmaradjon: nem akarok elcsúszni abba az irányba, hogy már csak szökőévente jutok hozzá az agyaghoz és egyébként pedig csak egyeztetek, szervezek, telefonokat intézek, levelekre válaszolok, megbeszélésekre járok, viszonteladókkal tárgyalok, marketingelek.

Talán nincs már bennem elég ambíció, de ha nekem elég annyi, amennyi van...akkor hadd ne frusztrálódjak elvárásoktól.

Nem vágyom már szakmai elismerésre, az évek alatt tényleg több száz elégedett megrendelő visszajelzései engem bőven kárpótolnak.

Szeretem azt, ahogy most dolgozom, megbecsülöm a megrendelőimet és ők is megbecsülnek engem, a legtöbb esetben van valamiféle személyes kontakt és kötődés, képes vagyok megfelelően megvalósítani amire vágynak, elégedettek a munkámmal, örülnek neki, napi szinten kapok pozitív visszajelzéseket, elképesztő egyébként, hogy még egy viszonylag kishitű ember is hogy hozzá tud szokni a dicsérethez.:):)

És közben meg megszokhatatlan, sokadjára is meglepődöm..

Könnyű szívvel meghagyom most már a szakmai elismerést azoknak, akik máshonnan nem kapnak, nekem nem baj, ha nem leszek meg nem értett művész.  

Névtelen/arctalan kereskedő sem szeretnék lenni, viszonteladókon keresztül, illetve vásárokban értékesíteni, és erre nagyon jó a net, mert tőlem általában nem "véletlenül" és egy hirtelen impulzus által vásárolnak, így nincs is mit megbánni másnap.:)

Beszéljünk a pénzről is

A mai napig sokan kérdezik, hogy ez-e a fő tevékenységem és hogy "Ebből meg lehet élni?"

Az elsőre egyértelmű igen a válaszom, a másodikra pedig nem tudok válaszolni, mert túl általános, nem mindegy, hogy ki él meg a miből..
Ha a kérdező rám értené a kérdést fel sem tenné, legalábbis ha feltételezzük, hogy látszik rajtam, hogy élek, tehát nem egy halottal társalog.:)
A kérdező a kérdést inkább arra érti, hogy tényleg létezik olyan, hogy valaki szereti a munkáját és meg is él belőle? Ne adj Isten a hobbija volt? Erre is egyértelmű igen a válaszom, sok ilyen történet van.

És persze sokszor ott bujkál a kérdésben az is, hogy ez vajon nekem is sikerülhet? És ez az, amire ma már óvatosan azt mondom, hogy ezt nem tudom. Pár éve mindenkit csak biztattam volna, mára jobban látom a nehézségeket és azokat az elég speciális képességeket, amiket pl. az én életem is kíván.

Általában nem is ismerem túl jól, aki ezt kérdezi, azt pedig végképp nem tudom, hogy számára összegszerűen mit jelent a megélhetés, hogyan szereti összepakolni a fogyasztói kosarát, mennyibe kerül, ha "jól akarja magát érezni" ( nekem ez lehet 0 Ft - futni megyek, 500 Ft - felülök a biciklire és iszom egy fröccsöt, 3000 Ft - ennyiért kölcsönözhetek kenut, vagy vehetek egy könyvet ) szóval általában nem kerülök túl sokba magamnak.:)

Különösebb anyagi sikerre sem vágyom, vagyis nem kell sokkal több pénz annál, mint amennyit pont elköltök. Inkább akkor abbahagyom a munkát egy kicsit, vagy vállalok önkéntes feladatokat is.

Romantikus? Vállalom, így sikerültem. És egyébként is: éljen a Slow Mozgalom!

Ha több lenne, amúgy nem is tudnám hova/kiknek/mire adjam, így az a biztos, hogy ami nem kell, azt ki sem veszem a rendszerből...mert tényleg, hová adnám vissza, hová kell a legjobban?

Egyáltalán lehet ilyet, méricskélni rászorultság mértéke közt? Vajon normális azon lamentálni, hogy aki egyáltalán segít, az miért annak a bizonyos csoportnak segít, miért nem egy másiknak?
 
Figyeljétek meg, elég gyakori, XY kiáll valami mellett, mindegy is mi az, erre jönnek azok, akiknek ügyük Isten tudja van-e, de kérdésük az igen: miért nem inkább egy másik ügyet választott? És itt jön az, amit ő választott (volna), ha egyébként a hülye kérdéseken kívül képes lenne energiát tenni bármibe.

Ne kérdezd - csináld. Más mást csinál? Nem baj, sőt.
Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk, elférünk, tennivaló bőven jut mindenkinek. Van, akinek a beledumálás a főtevékenysége, elfér ő is, legalábbis amíg a csinálósok tevékenységének zaja szépen elnyomja a felesleges dumálást.;)

A konklúzió

Szeretem, hogy egyedül dolgozom, hogy magam osztom az időm, bevált az, hogy Facebookon az előrendelési albumból veszem fel a rendeléseket, a megrendelők nem gondolják meg magukat, nem tűnnek el, 90%-ban hónapok múlva is örömmel veszik át az elkészült tárgyakat.

Bizonyos egyedi feladatokat is elvállalok, persze nem mindet és nem mindig, ősztől ezek a Karácsony miatt egyáltalán nem férnek bele. 

Olyankor azért mégis az a cél, hogy legyen valamennyi készlet, amit fel tudok tenni a webshopba, mert van az is, csak jellemzően oda év közben nemigen került eddig semmi, de hátha jövőre..

Tehát nekem jó minden így, ahogy van, a fejlődésről pedig ez a tanmese jut eszembe:

A halász és a piackutató szakember

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.
- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász.
A piackutató itt közbevág, és ezt mondja:
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal meg több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.
- És azután? - kérdezi a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Cotonouba, Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Meg azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató.
- És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatna a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezi a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit.

/Forrás: http://www.csendespercek.hu/anekdotak/1623-tanmese-3249897/

Ha a legközelebbi bejegyzést is elolvasnád kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Az összhatás valami hasonló, de az ördög a részletekben rejlik.:)

Apró kerámia gombák:

Színes, hosszú, kacskaringós szárú gombák:

Fagyálló kerámia virágok:

Kerámia ajtók, ablakok manófára:

A manók:

Szélcsengő és színes mesefák (grincsfák):

Ha meghallgatnád a szélcsengő hangját, kattints IDE, nagyon finom, üvegszerű hangja van.

  Közepes manóházak (kb. 25 cm):

Állatok: róka, madarak, csigák, békák

Óriási (60-70 cm- es) tornyok:

Falikút, kb. 65-70 cm

Minden kerti kerámia tárgy télálló, és könnyen, stabilan rögzíthető a földhöz, vagy a fák törzséhez. Az élő fákba sosem kell szöget verni, damillal/dróttal is esztétikusan meg lehet oldani.

Ha szívesen hallanál még a Mesekerámiákról kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

IGEN:

✓ ha szeretnél kikapcsolódni, elereszteni minden mást, ami foglalkoztat.

Egyre többször hallani, hogy 'Élj a jelenben', 'Legyél a mában', 'Létezz a pillanatban', igen ám, de a tudat lecsendesítése nem is olyan könnyű feladat, még azoknak sem, akik régebb óta foglalkoznak meditációs technikákkal, jógával. És a lótuszülés sem megy mindenkinek.

Ráadásul a tudaton viszonylag nehéz fogást találni "tudatosan",mert pont ezeket a nagyon bal agyféltekés, kognitív funkcióinkat kellene háttérbe tolni.

Az alkotó tevékenység ebben nyújt kézenfekvő segítséget a nyugati ember számára, mert ilyenkor sokkal inkább a jobb agyféltekénket használjuk, lehetőség van megélni egy, a szokásostól eltérő működésmódot.

Leghitelesebben a saját tapasztalatomról tudok beszámolni, és nem akarom azt állítani, hogy 100%, hogy Nálad is működni fog, mindenesetre egy próbát megér és jó esélyt látok rá, hogy ha egyébként ehhez KEDVED IS VAN, akkor már a motívumok tervezgetésével elkezdődik majd valami, és jó eséllyel teljesen el tudunk merülni az alkotó munkában, erre az időre kikapcsolva minden mást. A legtöbbünknél működik.

Mikor a meseházikók festésével elkészülünk, természetesen kikerülünk ebből az állapotból, de őszintén hiszek benne, hogy nem pontosan ugyanoda érkezünk vissza, ahonnan pár órával előbb indultunk.
Amikor felállunk az asztaltól, és visszavesszük a saját batyunkat, abban ugyanúgy benne lesz minden, mint amikor letettük, de jó esély van rá, hogy mégis valahogy könnyebbnek érezzük.

Csodát várni nem kell, senki sem fog megvilágosodni  festés közben:), ez nem is lehet cél, de -  és ismét csak a magam tapasztalatát tudom mondani - amikor belekezdek a munkába, pár perc sem kell általában hozzá és érzem, hogy eltávolodnak azok a mindennapi problémák, amik olyan nagyon fontosnak és megkerülhetetlennek tűntek addig, amíg oda nem értem a műhelybe.

Évek óta, naponta sok-sok órát, többnyire egyedül "dolgozom", nálam azonnal működik, amint becsukom az ajtót, és megfogok egy rögöt, hogy megformázzam, vagy később egy ecsetet, hogy kifessem. Valamilyen határátlépés történik, befelé-felfelé, ezt pontosan érzem, amellett, hogy le kell szögezzem, nem vagyok a szó szoros és mai értelmében spirituális/ezoterikus. A művészetterápia ezektől teljesen függetlenül is működik, rajtam biztosan többet alakított az alkotómunka, mint amennyit én alakítottam a tárgyakon.

Hogy ez az élmény megosztható-e maradéktalanul egy 2-3 órás workshop keretében, ahol 8-10 ember van?

Talán meg foglak lepni, de úgy gondolom, hogy NEM.

Ennek ellenére az évek alatt sokszor láttam, hogy azok, akiket ez valami megmagyarázhatatlan okból ÉRDEKELT és eljöttek hozzám, nem érkeztek hiába, mert ők is bejutottak Mesevárosba!:)

Arra biztosan számíthatsz, hogy egy alkalom is eltávolít a praktikus önmagadtól és közelebb hozza a benned élő gyereket, akinek akkor és ott az a fontos, hogy vajon milyen színű a fa szeme és nem mindegy, hogy a cica sárga, vagy inkább halványlila.:)

✓ ha szeretnél magadnak, vagy másnak mesevárosos bögrét, tányért adni

Akkor annak ez a legjobb módja.:) Nekem egy ideje nincs kapacitásom ezeket a konyhai holmikat rendelésre elkészíteni, de azt sem szeretném, ha ezekre mindig csak annyit tudnék mondani, hogy "sajnálom, NEM".:(

Ráadásul az évek alatt többen is kérdeztétek, hogy ki lehet-e nálam próbálni a kerámiafestést, így ez a kettő a fejemben idővel összeállt, és jött a workshop ötlete.

Az én műhelyem és speciális festékeim erre a célra nem alkalmasak, és festetlen bögréim sincsenek, DE van Budapesten a belvárosban egy szuper hely, a Kaméleon kerámia náluk egy csomó klassz formát ki lehet választani (nem csak bögrét) és olyan kerámiafestékeket használnak, amikkel nagyon könnyű a munka és garantált a siker a teljesen kezdőknek is.:)

A mesevárosos készlet egyedi ajándék lehet születésnapra, ballagásra, esküvőre, Anyák Napjára, házavatóra és ráadásul még elkészíteni is jó mulatság.

FONTOS: a workshopra akkor gyere, ha kimondottan az én motívumaimat (meseházikókat, mesefákat) szeretnéd festeni, vagy a Mesekerámia workshop érdekel.
Ha nincs Mesekerámiás, vagy Mesekerámia-motívumos kötődésed, akkor keresd a Kaméleonos lányokat dirketben, a workshopon kívül.:)

Korhatár nincs, akár barátnővel is lehet jönni, mozi helyett.:)

A legközelebbi alkalom 2017. április 2. hétvégéjén lesz, ITT tudsz RÁ JELENTKEZNI: http://mesekeramia.hu/23-keramiafestes 

A szombati napra még két szabad hely van, péntekre többen is lehet jönni.

Ha érdekel mi történik majd a kerámiafestő workshopokon, hogy telnek egy művészeti vállalkozás mindennapjai kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

Az ötletet Ti adtátok: a Mesekerámia Facebook oldalának kedvelői szép nagy számban óvodákban, iskolákban dolgoznak nevelőként, és többször is felmerült az évek során, hogy nem szeretnék-e tanítani.

ELŐZMÉNYEK

Többen talán tudjátok, eredetileg tanári végzettségem van, de úgy alakult az életem, hogy nem sok időt töltöttem a pályán.

Abban mindig is biztos voltam, hogy a műhely nem igazán alkalmas a célra, nem nagy, és sok gyerekre nagyon oda kell figyelni, fel ne boruljon egy egész polc, stb.:)

A tanítás szóhoz nekem elsősorban az kapcsolódott fejben, hogy állok a tábla előtt és irodalmat próbálok tanítani, mondjuk a Rómeó és Júliát, a diákok egy része nem ismeri a gerle szót, nem értik és sokáig én sem értem, mit nem értenek.

A mai napig nem tudom, hogy ők váltak hamarabb érdektelenné, vagy én csalódottá, de az biztos, hogy gyorsan peregtek az események, a gyakorló tanítás után pedig már biztos voltam benne, hogy ez nem az én utam.
Ezt egyébként sejtettem már az egyetem alatt is, eredetileg nem is akartam felvenni a pedagógiai tárgyakat, de úgy alakult, hogy kötelezővé tették.

Később rájöttem, hogy nagyon nagy különbség van a kézműves foglalkozások tartása és a szaktárgy tanítás között. Az alapítványon keresztül. ahol a kerámiakészítést tanultam lehetőségem volt kisebb-nagyobb rendezvényeken korongoztatni: Mesterségek Ünnepe, Táncház Találkozó, Mátyásföldi Napok, stb.

Szinte kivétel nélkül jó élmény volt mindegyik, annak ellenére, hogy a szervezésben voltak hiányosságok, nem igazán volt szünet, vagy váltás, előfordult, hogy 6 órán keresztül mosdóba se sikerült eljutni, akkora volt az érdeklődés.

Ennek ellenére sokáig úgy gondoltam, hogy kizárólag a tárgyak készítését tudom javadalmazás fejében vállalni, minden más nem lehet "szolgáltatás" a részemről, sokkal inkább szívességnek kell lennie.

SZOLGÁLTATÁS, VAGY SZÍVESSÉG?

Szolgáltatni már csak azért sem akartam, mert úgy gondoltam, hogy ezzel a nehezen visszaszerzett személyes szabadságomat bocsátanám árúba újra. Ezt nem akartam. Ráadásul úgy gondoltam, hogy nem szeretnék "nyerészkedni": azt a néhány embert, akit ez érdekelhet, igazán fogadhatom nonprofit formában, alkalomszerűen.

Ezt a legtöbb esetben nem várták el egyébként, sőt, csodálkoztak, hogy nincs díja.

Viszont tudjuk, hogy abban, ami ingyen van, csak bölcs emberek képesek értéket látni.
Egy idő után kezdtem úgy érezni, hogy amit szívességnek szántam, az sok esetben elvárás.

Egyszerűen nem számítottam rá, hogy nagyobb lesz az érdeklődés, mint amennyire a kapacitásomból futja, havi 1-2, legfeljebb 3 olyan napra gondoltam, amikor a műhely nyitott, ehhez képest volt olyan időszak, hogy alig voltam egyedül. Külön-külön nem volt semmi probléma, de egyben sok volt, úgy éreztem nem jut időm elmélyülni a munkában, egyedül és azokra az emberekre sem marad energiám, akik igazán fontosak. Elsősorban a családomra gondolok, akik mellettem állnak és segítenek, szeretnék velük sokkal több időt tölteni, roppant megértőek, én érzem már tarthatatlannak, hogy nekem mindig dolgom van, ha nem a műhelyben, akkor a chaten lógok, nem vagyok hatékony, de legalább elfoglalt.:)

KIK JÁRTAK NÁLAM AZ ÉVEK ALATT?

• akiket ez kipróbálás, vagy hobbi szinten érdekelt, gyerekkel, vagy gyerek nélkül:)
  
  
• akiket komolyabban is érdekelt, szerették volna megtanulni a szakmát
  
  
• akiket kézművesként a marketing érdekelt
  
  
• akik pályamódosításban gondolkodtak és ehhez kerestek támogatás

Az első csoport volt a legegyszerűbb.:) A másik hárommal akadt több probléma: a marketing nem működik mindenkinél ugyanúgy, eleve más lehet a tárgyak minősége, és a webes eszközöké is, a ráfordított energia sem ugyanannyi stb.stb.

A keramikus szakmát nehéz megtanulni, túlzás nélkül állíthatom, hogy ez az egyik legbonyolultabb kézműves szakma, elég sok kitartás kell hozzá, hogy a dolgok ne "véletlenül" sikerüljenek és infrastruktúraigényes is.

A legtöbben tőlem a szakmai tanácsokon túl motivációt, vagy valamiféle életvezetési tanácsadást is vártak. Sajnálom, ha időnként ebbe a szerepbe beleálltam. Úgy gondoltam, ez hozzátartozik a hitelességemhez. De képesnek kellett volna lennem "ellentartani" az elvárásoknak.

NEM MOTIVÁL, HOGY MÁSOKAT MOTIVÁLJAK?

Nem, sőt, ha ezt szóban, direktben kell tennem az egyenesen felzaklat és fáraszt, olyan felelősséget pakol rám, amit nem szeretnék vállalni. Egyszerűen nem vagyok egy motivátor alkat.

Még ha hat is valahogyan, amit csinálok, engem ez a hatás inkább zavar, csak csinálni szeretem - a kerámiát, a marketinget, bármi mást - és szívesen elmondom, hogyan csinálom, nincs titok, aki képes ennyitől motiválódni, azt örömmel motiválom.:)

De senki helyett sem tudok dönteni arról, hogy otthagyja-e a munkahelyét, milyen pályát válasszon, és nincs általános válaszom a "Meg lehet élni a kézművességből?" kérdésre sem, a döntés és a felelősség a Tiéd.

Ezzel párhuzamosan jöttek az egyedi megrendelések, amik az alkotói szabadságom nagy részét elvették - kezdtem úgy érezni, hogy a műhelyezés elvesztette a szabadságfokát. De nem csak szeretem, amit csinálok, hanem SZERETEM SZERETNI AMIT CSINÁLOK!

Ezért 2016-ban úgy döntöttem, hogy ideje abbahagyni az egyedi rendeléseket. Fájó szívvel, de a műhelylátogatás menüpontot is levettem a honlapról. Ezzel párhuzamosan kiálltam a motivátor szerepből is.

Vannak ebben a műfajban amúgy is elég sokan, akik nálam alkalmasabbak erre, ők általában nehéz helyzetük (betegségek/különösen rossz családi háttér/traumák) ellenére - vagy éppen azért- képesek rá, hogy boldogok legyenek.

Én csak kézműves vagyok, ez önmagában nem trauma - remélem:) - és nem is vagyok mindig jó hangulatban.:)

MI LETT EBBŐL? ÖNCÉLÚVÁ VÁLT AZ EGÉSZ?

2016. elég szépen eltelt egyedi megrendelések és műhelylátogatók nélkül. Éles váltás volt, a ló túlsó oldala.

Viszont történt valami, amire nem számítottam: elkezdtem rettenetesen öncélúnak érezni az egészet. Amellett, hogy sokan vannak, akiknek tetszenek a tárgyak, megrendelők is vannak, a karácsonyi kampány is egészen jól sikerült -egyszerűen engem sem elégít ki, ha kizárólag egyedül dolgozom azon, amit egyedül találok ki.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy merre tovább, hogy tudnám egyensúlyba hozni ezt és arra jutottam, hogy arra megyek, amerre még nem jártam és úgy sejtem, hogy Ti is örülnétek neki. Ez is egy fontos szempont.:)

GYEREKFOGLALKOZÁSOK ÉS WORKSHOPOK

Tehát tavasztól lesznek kerámiafestő workshopok a belvárosban, elsősorban felnőtteknek, ezekre egyénileg lehet jelentkezni az oldal alján, az űrlap kitöltésével: http://mesekeramia.hu/23-keramiafestes
Ezeken lesz lehetőség arra, hogy az egyedi elképzeléseiteket mesevárosos stílusban megvalósítsátok, tényleg csak a képzelet szab határt annak, hogy mi kerül a bögrédre, tányérodra.

A másik lehetőség elsősorban tanítóknak, nevelőknek szól. Szívesen megyek gyerekcsoportokhoz óvodákba, iskolákba agyagozni, sőt, viszem a korongot is, anélkül nem is merném remélni, hogy lekötöm a gyerekek figyelmét, de így nincsenek kétségeim.:) Ha szeretnél időpontot foglalni, árajánlatot kérni, ennek a menüpontnak az alján találod az űrlapot: http://mesekeramia.hu/31-gyerekfoglalkozasok

MOST NEM AKTUÁLIS?

Ha később az lehet és nem szeretnél elfelejtkezni a lehetőségről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

Mindenkinek akit nem érdekelnek a kulisszatitkok csak annyit mondok, hogy:

1217 házikó és gomba maradt.:)

Nagyjából ennyi, vagyis kicsit több fogyott el, szóval ez fél siker és külön jó hír, hogy mivel nem romlékonyak és nem csak karácsonyfadísznek jók tavasztól újra lehet majd belőlük csemegézni.:)

Ez a bejegyzés elsősorban azoknak lesz izgalmas, akik maguk is szeretnének kézműves termékeket értékesíteni az interneten.
Mivel az évek alatt viszonylag sok kérdést kaptam más kézművesektől, hogy ezt vagy azt hogy csinálom és egyesével válaszolni már nincs kapacitásom, úgy döntöttem, hogy lesznek ilyen irányú bejegyzések.

Többen kérdeztétek privátban, hogy sikerült az év végi házikós-projekt, ezért is írok róla egy elég részletes összefoglalót, tanuljatok a hibáimból!:)

AZ ALAPÖTLET

2016 tavaszán találtam ki, hogy a legkisebb Mesekerámia házikókból a szokásosnál többet, kb. 2500 darabot készítek, mellé pedig még 500 apró gombát.

MIÉRT?

A korábbi év tapasztalata az volt, hogy 600 db elég gyorsan elfogyott, volt, akinek már nem jutott a házikóból, tehát elég népszerű volt.

MIT?

Érdemes tudni, hogy ez egy belépő szintű, alacsony árkategóriás termék (amúgy utálom ezt a szót:)), 600-750 Ft/db, kicsi, kb. 3 cm, a részletgazdagsága, kidolgozottsága típusonként változó, ezt a minimális árkülönbség tükrözi. Viszont a design és a minőség (félporcelán, fagyálló, stb.) a megszokott és elég sokoldalúan felhasználható, nem csak karácsonyfadísznek alkalmas, de most ez volt az alkalom.

MIKOR?

Nagyjából október közepétől Karácsonyig, de már a nyáron beharangoztam.

A KAMPÁNYBAN HASZNÁLT ESZKÖZÖK

• Küldtem néhány direkt ajánlatot cégeknek - reménytelen. Pedig szerintem szép volt a pdf.:)
  
  
• Próbálkoztam viszonteladókkal - szintén nem jött be, nagyon lenyomnák az árakat.
  
  
• Egy népszerű kézműves portál Facebook oldalán a javaslatukra vásároltam egy megjelenést, amit rengeteg vásárlót ígért a korábbi tapasztalataik, statisztikáik alapján, erre nagyon számítottam, de nekem egy, azaz egy db vásárlót sem hozott a megjelenés, alig látta valaki, tehát mindenkit arra intek, hogy csak óvatosan ezekkel a statisztikákkal...
  
  
• Kimentem 2-3 rendezvényre, ezek közül az utolsó, a december 17-i DIP kimondottan jól sikerült, mert sokan akik  amúgy követik az oldalt, el tudtak jönni.:)
  
  
• Maradt főleg az online: néhány hírlevél, 1-2 blogbejegyzés, de elsősorban a Mesekerámia Facebook oldal követőire támaszkodtam, itt is az ingyenes bejegyzésekre.

Időnként néhány száz forint erejéig kiemeltem egy-egy fontosabb bejegyzést, hogy több követőhöz jussak el.
Sokan panaszkodnak, hogy a Facebookon az organikus elérések nagyon gyatrák és már szinte kötelező fizetni, nekem ez tévhitnek tűnik. Ha a tartalmak érdekesek, vannak kedvelések, hozzászólások, tehát történik interakció, akkor azt a Facebook is díjazni fogja.

Ha van egy több ezer kedvelővel rendelkező oldal, aminek minden bejegyzését 4-5 fő kedveli (sejthetően a közelebbi rokonok), akkor ott nem kizárólag a Facebook gonosz algoritmusa a hibás, hanem valami gond van a tartalommal.

MI LEHET A GOND A TARTALOMMAL?

Nem vagyok szakértő, de röviden a következőket tudom elképzelni:

• unalmas (ugyanaz az 5 kép nagyjából évek óta)
  
  
• semmitmondó (Jó reggelt, Szép estét, Hello Július, Kérsz egy kávét?, Boldog hétfőt...posztok rendszeres ismételgetése)
  
  
• irreleváns, nem oda tartozik (vicces vagy cuki videók és képek, ezeket sokan nézik, idáig rendben van, de egy kézművestől egyszerűen nem ezt várják
  
  
• nem saját - tartalmat átvenni könnyebb, de nem túl eredeti
  
  
• nem igényes - a képek legyenek jók, a szöveg ne hemzsegjen hibáktól, az egész ne legyen nagyon ízléstelen
  
  
• túl nyomulós - erről nagyon megoszlanak a vélemények, én nem tartom jó ötletnek egyfolytában az eladást előtérbe tolni
  
  

A FACEBOOK NEM DRÁGA?

Relatív, de szerintem annyira nem.:) Életemben először gondoltam úgy, hogy hajlandó vagyok valamennyi pénzt elkölteni a Facebookon, ez kétféleképpen történt, voltak kiemelt bejegyzések és voltak hirdetések is. Az egész 2016-os Facebook költés - nem titok- nagyjából 35.000 Ft volt, ez azért egy elég minimális költségvetés és elég sok tapasztalatot adott. És persze eredményt...

Kerestem a neten korábban én is, hogy mennyibe kerül egy Facebook CT, nem igazán találtam adatot, úgyhogy most kiírom: nekem 2-14 Ft között mozgott egy CT ára, ez egyébként nem nagy szórás, mert a korábbi, ügynökségeknél töltött évek tapasztalataiból tudom, hogy vannak terültek, ahol egy kattintás akár 120 Ft-ba is kerülhet.

Ez erősen iparágfüggő, van olyan téma, ami érdekesebb, divatosabb és van olyan is, ami nagyon száraz. Az iparágon belüli versenyen is sok múlik, ahol mindenki hirdet, ott nagyobb a verseny, magasabbak az árak, és mondjuk ezeket is meg fogják fizetni, mert még mindig megtérül, akkor egyre jobban kúsznak felfelé.

A kézműveseknél még azért nem hirdet mindenki, és itt eleve kicsi költségvetések vannak. Ha valaha azt látnánk, hogy már 120 Ft egy CT, szerintem legtöbben nem is szállnánk bele egy ilyen árversenybe a konkurenciával, mert vannak más eszközeink. Biztosan előbb jutna eszembe kitalálni valami vadiújat, mint ilyen magas áron hirdetni, függetlenül attól, hogy megtérül-e.

Többféle hirdetést hozhatsz létre aszerint, hogy mi a célod. Az általam kipróbált főbb fajtákról írok röviden.

1. OLDALKEDVELÉS VAGY NYEREMÉNYJÁTÉK?

Szerintem ennek a fajta reklámnak, célteljesülésnek van amúgy a legkevesebb konkrét hozadéka, tényleg csak egy like az oldalon, nekem 970 kedvelőm érkezett így, a másik 4500 "magától".

Itt ismét előkerül a fenti tartalom kérdés, hogy az adott oldal gazdája mit tud kezdeni a kedvelőkkel. Nekem személy szerint beválik, ha időről időre új kedvelők is érkeznek, de fontos, hogy ezt valós érdeklődés miatt tegyék!

Nálam ez a hirdetés alapvetően pár szép kép, videó, vagy diavetítés a jobban sikerült munkáimról és néhány sor, ami elsősorban hangulatot kelt, és nem kér mást, mint hogy kövesse az oldalt, ha tetszik neki amit lát.
Ha indítasz egy nyereményjátékot, azért, hogy több kedvelőt szerezz, az teljesen ingyenesnek tűnik, de ha jobban utánaszámolsz, vannak költségei.

Eleve maga a nyeremény, annak a szállítása és az idő, amit mondjuk a szavazatok összesítésével, sorsolással töltesz, ha ezt összeadom, egy kis értékű (kb. 3000 Ft-os nyereménynél) is legalább 5000 Ft.

Ebből az összegből 400-500 új kedvelőt hoz a Facebook, tehát számszerűen szerintem sokkal jobb, mint a játék. Még úgy is, hogy a Mesekerámia oldalon a játékok 400 körüli megosztást szoktak kapni, és legalább ennyi hozzászólást.
Nem beszélve arról, hogy nagyon sokan egy játékon csak a nyerési lehetőség miatt érkeznek, ez az oldalkedvelési hirdetéseknél nem így van.

FONTOS: nem mondom, hogy nem érdemes nyereményjátékot csinálni. Csak azt, hogy nekem a nyereményjáték oldalkedvelők gyűjtése céljából nem vált be annyira, mint a Facebook hirdetés.

Ha új kedvelőket szeretnék, akkor hirdetek a Facebookon; ha a már meglévőknek szeretnék kedveskedni egy játékkal, akkor indítok játékot. Utóbbi sokkal inkább gesztus a részemről, ÉS ezt a látogatók is értékelik szerintem. Egyszerűen ciki, amikor a játék indítójának azért kell nyomulnia, "Osszátok!" "Hívjatok még ismiket!" hogy egyáltalán szavazzanak páran. Ez inkább negatív reklám.

2. BEJEGYZÉS KIEMELÉSE

Hogy bejegyzést van-e értelme kiemelni, azt nehéz megmondani, tényleg nagyon azon múlik, hogy MIT emelsz ki, de az biztos, hogy elég nehéz mérni a hatékonyságát. Látni fogod, hogy hány embert értél el "fizetősen", de ennyi.
Néha, ha van valami fontos bejegyzés és látom, hogy mondjuk az 5500 emberből csak 1500 látta, de szeretném, ha majdnem mindenki találkozna vele, akkor megnézem, hogy milyen ajánlatot ad rá a Facebook. Ezt nagyjából magától is mutatja, ha oldalad van.

Szépen kiírja, hogy 600 Ft-os költségkerettel elérhetsz még 300-900 embert. A tapasztalatom az, hogy inkább a nagyobb számot hozza be, időnként túl is teljesíti. De amúgy ez csak egy becslés, fontos, hogy nem konkrét árajánlat és időnként jó nagy marhaságok kerülnek bele.

MIT EMELNÉK KI?

Csak nagyon fontos és nagyjából közérdekű infókat:

- pl. egy nem jól teljesítő felhívást, játékot
- rendezvényt
- költözést
- webshop indulást


3. KATTINTÁS A WEBOLDALRA

Itt külső helyre lehet irányítani azokat, akik a hirdetésre kattintanak, tehát itt nem csak megjelenést hanem kattintást veszel. Készítettem egy landing oldalt a házikóknak, jellemzően októberben és novemberben ez az aloldal volt a cél, decemberben pedig már a webshop. De ezt többször is variáltam, futott így is, úgy is, párhuzamosan is. December közepe táján volt a legerősebb a kampány, volt hogy 3 is futott, de ilyenkor sem költöttem többet napi 1000-1200 forintnál. Kb. 3000 CT-t vásároltam.

4. ELÉRÉS

Itt a megjelenés (Impression) az elszámolás alapja, ebből nekem átlagosan 150-200 Ft-ot kért 1000 megjelenésért. Egyszer az ünnep előtti hajrában futott egy hirdetés kimondottan a helyieknek, 18.000 emberhez jutott el alig 3000 Ft-ból, (ebben az időszakban a csomagküldés erősen akadozott, szerintem ez is segített).
És volt egy kimondottan 23-45 év közötti férfiaknak szóló hirdetés, ami a webshopra vitt.
Hogy ezek pontosan mennyire voltak hatékonyak azt nem tudom.

Két kreatív a kampányból:

Mérés és Célzás

Ez  két dolog mindenféle fajta hirdetésnél elég fontos.
Jó lenne tudni, hogy a vásárlók a webshopba honnan érkeztek pontosan. Hírlevélből, vagy Facebookról, melyik kampányból, stb. Nekem -sok okból- nincs saját üzemeltetésű webshopom, aminek a forráskódjához közöm lenne és nem is tervezem, de ettől függetlenül mindenkinek, akinek van, ajánlom, hogy mérjen konverziót egészen a megrendelésig. Így pontosan meg lehet majd mondani, hogy egy vásárlóra mennyi hirdetési költséget kellett fordítani, magyarul innen biztosan megtudhatod, hogy megéri-e hirdetned.

A célzás azért fontos, mert ezen -is- fog múlni, hogy mennyibe kerül egy hirdetésed és mennyire éri el a célját.
Ha józan paraszti ésszel végiggondolod, és sok-sok kattintással még be is állítgatod, akkor nagy meglepetés talán nem ér.:) Lehet célozni földrajzi helyre, nyelvre, nemre, életkorra, érdeklődésre, családi állapotra, iskolai végzettségre, stb. stb.

Itt maguk a tárgyak, és az alapötlet rendben voltak, a befektetett hirdetési költséget a megtérüléssel szemben kimondottan jónak tartom, és sok tapasztalatot adott, amit azért nem árt összegezni.:)

Tanuljunk a hibáimból - Mi volt "rossz"?

• túlbecsültem a példányszámot, az oldal kedvelőinek nagyobb százalékára számítottam, mint vásárlóra
  
  
• túl sokáig tartott az egész, 2,5 hónap alatt BÁRMIT el lehet unni
  
  
• a hosszához képest nagyon egy lábon állt, csak kis házak és gombák végestelen végig:)
  
  
• szerintem nem volt elég jó a landing oldalam
  
  
• a hírlevelek is ritkák + 'ritka unalmasak' voltak
  
  
• biztosan a hirdetéseken is lehetett volna még csiszolni

Remélem, nem untátok nagyon, ha idáig jutottatok az olvasásban, akkor szeretném elkérni a véleményeteket, mert elsősorban Nektek írok, nem magamnak.:)

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss bejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

A legnagyobb változás: Nekünk (Nektek és nekem) köszönhetően a Mesekerámiából vállalkozás lett!

Kicsi és egyszemélyes, de LÉTEZIK.:)

Úgy gondolom, hogy itt és most egy művészeti vállalkozásnál az már önmagában eredmény: sikerült eljutni idáig.

Emlékszem, hogy 2007-ben kezdtem el az agyagozással foglalkozni, akkor még munka mellett és évekig elérhetetlen álomnak tűnt, hogy egyszer abból élhessek, amit szeretek. Végül is sikerült: kellett hozzá sok kitartás, szorgalom és szerencse is, meg persze a Ti érdeklődésetek Meseváros építményei és Varázserdő állatai iránt.:)

2016-ban - egy személyben- a következőkkel foglalkoztam:

-tárgyakat terveztem
-elkészítettem őket
-fényképeztem
-honlapot szerkesztettem, blogoltam, videókat csináltam, hírleveleket küldtem, hirdetéseket kezeltem, szöveget írtam, kreatívokat gyártottam, játékokat és akciókat találtam ki
-foglalkoztam a könyveléssel (végre profi segítséggel!)
-anyagbeszereztem
-Rendezvényekre jártam
-webshopot üzemeltettem
-logisztikáztam a csomagokkal
-ügyfélszolgálatoztam

Nem utolsósorban igyekeztem tanulni, és tanultam is: az összes fenti területen.

Amit csak tudtam, magam oldottam meg, és ehhez képest azt hiszem a színvonal a legtöbb területen nem gyalázatos.:) Van, ami nem nem ment önállóan, ezekért -sorrend nélkül- köszönettel tartozom:

Catoutline-nak,  Az első profi névjegykártyáért! Korábban is rendeltem már névjegykártyát, az InternetPrint.eu-tól, de arra álmomban nem gondoltam, hogy AJÁNDÉKBA kapok egy önálló designt. Köszönet érte!
Készült rólam egy profi bemutatkozó videó is, ezért Csermely Gábor cimborámnak tartozom hálával, aki SZÍVESSÉGBŐL ajánlotta fel, hogy készít egy ilyet - és tényleg!:)

A Sitta Photography szintén emberbaráti szeretetből készítette azokat remek fotókat, amiket én valódi fotós tudás és infrastruktúra nélkül nem tudtam volna. Neki mindkettő van.:)

Múlhatatlan hálám üldözi élete végéig B. Roland régi munkatársamat is, aki a honlap alapjait olyan jól összerakta, hogy képes vagyok adminisztrálni.

Ezekben az volt egészen különös, hogy nem kértem, (eszembe sem jutott volna) egyszerűen felajánlották, vagy szembejöttek véletlenül...

Mi történt még:

• megépítettem az első Mesekerámiás standokat a bőröndökkel ( ITT írtam bővebben az első, nyári rendezvényekről.)
• vettem egy kameraállványt, ezzel párhuzamosan elindult a Mesekerámia YouTube csatornája éééés normális fotók kezdtek megjelenni a webshopon:)
• csomó bürokratikus dolgot elintéztem, amit korábban nem, pl. NAIH szám
• tartottam magam ahhoz, hogy nincs "egyedizés", vagy legalábbis vannak határok, kardhalat az apósnak, vagy bögrét, amire a világ hét csodáját kell festeni nem én fogok készíteni
• felfedeztem az MPL-t, a Weboxot, a Vaterafutárt. A belföldi szállítás kipipálva. Ezek elég olcsók és jók is.
• elkészültek az első mesetornyok, eddig ezek a legnagyobb volumenű munkáim

Ha megnéznéd készen, mázazva, a YouTub-on van róla videó:
https://www.youtube.com/watch?v=jDddyzMt4II&t=1s

Új tapasztalatok:

Életemben először készítettem komoly mennyiséget (<2500) valamiből, raktárkészletre. Igen, ők voltak a házikók és a gombák.

Szerettem volna kipróbálni, hogy képes vagyok-e erre a fajta munkára, és mennyire lelem benne örömöm.
Jelentem, képes vagyok rá. De sajnos gyakorlatban még annál is unalmasabb, mint amilyennek elméletben tűnt.:)

Nem volt hiábavaló, mert ugyan az összes ehhez fűzött reményem nem váltotta be, (egy része megmaradt) de félsiker volt, ha nem kétharmad, és nagyon sokat tanultam közben.

Például azt, hogy cégekkel és viszonteladókkal nem könnyű megállapodni, nekem legalábbis idén sem sikerült.

Most először készítettem saját landing oldalt és indítottam kampányt, ezekkel sokkal elégedettebb voltam.

Facebook 2016, számokban:

1962 új rajongó érkezett. 157977 embert értek el a bejegyzések.

Érdekességek, vagyis MIT ÁRUL EL A FACEBOOK? 

• 93%-ban nők, 6%-ban férfiak vagytok, akik kedveltétek a Mesekerámia Facebook oldalát.
  (A maradék 1% gondolom nem adta meg a nemét.)
• 40%-ban 35 és 44 év között van az életkorotok
• sokan dolgoztok az oktatásban, vagy az egészségügyben
• egyre többen Facebookoztok mobiltelefonról
• este 20.00 órakor vagytok a legaktívabbak
• 45 országból érkeztetek, vannak köztük kicsik és nagyok, időnként egész meglepőek is: Montenegró, Etiópia, Peru, Dél-Afrikai Köztársaság
• az anyanyelvetek általában magyar, de vannak angol és német nyelvűek látogatók is, ami nem olyan meglepő, mint a perzsa, vagy a szuahéli:)
  
  Nem baj, örülünk mindenkinek, a képek  nyelvtudás nélkül is érthetőek! :)

Rád passzol ez a "személyleírás"?

Érdekel mi történik majd az új évben, hogy telnek egy művészeti vállalkozás mindennapjai? Kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

Mi mindent akar(hat)nak Neked eladni ilyenkor, bele se merek gondolni, és még én is itt vagyok...

Formabontó leszek, kerüljünk egyet és nézz be a kulisszák mögé, az őszinteség garantált, a jókedv kevésbé...

DE MI BAJOM LEHET?

Mikor siker van, 5000+ követő van, és azt csinálhatom, amit szeretek?
#ilovemyjob #szeretemamunkam stb. stb.

Talán, hogy lassan nem is azt csinálom? Vagy egyre kevésbé csak azt?

Szeretek agyagozni. Meg gondolkodni, olvasni, írni, tervezni, firkálni, járni az erdőben, látni a világot, ami körülvesz, átereszteni azon a szűrőn, amit úgy hívok: "én" és visszaadni, érezni, hogy a része vagyok, feloldódni benne. Szépen hozom azt a sztereotípiát, amilyennek egy ilyet, mint én, el lehet képzelni.:)

De feloldódni itt nem lehet, itt sem lehet, csak önmegvalósítani lehet, méghozzá tudatosan, keményen és kényszeresen, örökké a célra tartva, magamat másokhoz képest meghatározva, ezer akadályt kerülgetve.

Épp csak az öröm veszik ki az egészből...
És az érzés, hogy ez rajtam kívül valóban érdekel valakit. Néha úgy érzem, hogy ha abbahagynám, az csak annyit jelentene, hogy napi egy Facebook poszttal és havi 1-2 blogbejegyzéssel kevesebb. Csak nekem tűnne fel.

Sok az agresszív reklámüzenet és kevés a tudatos fogyasztó, így abba a helyzetbe kerültem kézművesként (!!!) hogy lassan annyi időt töltök a gépnél, mint irodista koromban. Csak ez most a második műszak.

Látjátok, megint itt ülök.:)

Mondom még konkrétabban: talán tudjátok, hogy nekem valaha civilben volt némi közöm az online marketinghez és bizonyos elemeit használom is, alkotóként is, HA képes vagyok vele azonosulni, de ami mostanában ezen a vonalon megy, az nekem már sok(k). Úgy érzem, hogy nem tudok és nem is akarok ezzel lépést tartani. Főleg az esik nehezemre, hogy hülyének nézzem az olvasót.

Szép lassan egy átlagos, elég középszerű "terméket", vagy szolgáltatást kínáló kismama ugyanúgy érti az online marketines szakkifejezéseket, mint pár éve az egyik reklámügynökség szakemberei.:O
CTR, CPC, ROI, Fb pixel, konverzió, leadek EDM kampány, SEO, SEM és még ki tudja mi minden.
Azért ez döbbenet!
És nem örülök ennek, a netnek igen, de ennek nem, és nem azért nem, mert veszítek az előnyömből, és egyre többen értik, mik ezek, hanem azért mert én ezeket NEM AKARTAM HASZNÁLNI keramikusként.:)

Nem azért váltottam, hogy továbbra is napi sok órában üljek egy gép előtt.

Ha Neked ez kínai, akkor gratulálok, Te vagy az, aki nem akarsz eladni senkinek semmit.:)
Csendben teszem hozzá, hogy mondjuk azért nem, mert alkalmazott vagy, de azért időnként elálmodozol róla, hogy bár A MAGAD URA LEHETNÉL. Hm..Idő kérdése, én is így jártam.

Szóval Te vagy a potenciális vevő és szép lassan MINDENKI rád vadászik!
Nem tudom, hogy bírod..
Én itt a másik oldalon bevallom, elég nehezen, a puskát felvenni sincs már kedvem,

főleg így decemberben -pedig ez fő szezon- sokkal szívesebben hallgatnék karácsonyi Sinatra dalokat.:)

Persze, értem én, hogy valahol, valakinek HASZNOS MINDEN, AMIT REKLÁMOZNAK - annak biztos, akinek bevétele képződik belőle - tehát a reklámfelület gazdájának 100%, hogy ez hasznot hoz.

Aki a reklámba a pénzét rakja, annak már kicsit nagyobb a kockázata, de ha képes elég sokszor és elég hangosan beszélni és elhitetni, hogy a szolgáltatása/terméke jó, akkor neki is garantáltan megéri.

És Neked? Na, ez az ami egy jó reklámból sosem derül ki, majd kiderül, ha már fizettél érte.

Nekem meg...? Őszinte leszek, lassan esélyem sincs. Sokat és hangosan beszélni nagyon-nagyon drága, nemigen látszom ki a reklámzajból. Illúzióim nincsenek, ez jobb nem lesz.

Hiába mondják, hogy építsen mindenki listát, ezt a kicsik is megtehetik és akkor a saját listájának akár ingyen is küldhet hírlevelet. Rendben van, én is szoktam. Nem gyakran, de aznap már biztos a huszadik. És az egyszeri fogyasztók, "impulzusvásárlók" ingerküszöbe egyre magasabb, nem én fogom átvinni, gondolom, pláne, hogy én nem akarok arról senkit tűzön-vízen keresztül meggyőzni, hogy amit csinálok, az annyira fontos, mert végül is nem az.

Csinálom azért a hírleveleket is, de nem érzem hatékonynak. Ahogy a Facebook Kedveléseket sem.

Nekem marad a bizalom és a visszatérő emberek: itt vagyok évek óta, ha ajándékozásra, lakás-, vagy kertdekorációra adódik alkalom, vannak néhányan, akiknek eszébe jutok. És erre igenis nagyon jó lehetőség a net.

Eszkimónak öltöztetett fókák, fókabőrbe bújt eszkimók

Aki nem tudja, tanítja?

A kedvenceim azok az eszkimók(?), akik azt tanítják, hogy kell fókára vadászni. Jó pénzért árulnak szigonyt is, a kannibál hajlamú fókáknak, ők vevők is rá, csak azt elfelejtik, hogy a fóka nem tudja eldobni. Ha mégis közel keveredsz egy ilyen szigonyos fókához (mondjuk elköveted azt a hibát, hogy megadod a mail címedet) szét fog trancsírozni. Hát bocs, ő eldobni nem tudja.:):)

Lefordítom, mert átvitt értelemben sem lehet jó mindenki.:)

Vannak, akik marketinget tanítanak, de még mennyien. Mindenkinek készséggel megtanítják, hogy hogy is kell jó (kellően manipulatív) reklámszöveget írni, vagy Facebook hirdetést menedzselni, vagy letölthető csaliért cserébe e-mail címet szerezni, erre mostanra egy külön iparág épül, ami már bennünket, kézműveseket is kőkeményen elért. Előbb keress célcsoportot, akiknek van valami problémájuk, aztán szállíts nekik egy megoldást, ez lesz a terméked. Higyj a termékedben. Gyűjtsd a feliratkozókat valami csalival és küldj nekik jóóóóó sok levelet.

Nem csoda, ha sokan nem szívesen adják meg a mail címüket. Kaptam már olyan hírlevelet, ami csak annyira volt amatőr, hogy még leiratkozás link sem volt benne.

Ma már mindeninek kötelező fent lenni a neten: lehet vízvezetékszerelő, fodrász, könyvelő, jóga oktató vagy épp kézműves, sokféle fóka van, és sokféle eszkimó, időnként szerepet is cserélünk, de azért a lényeg, hogy jó eséllyel F Ó K Á K    V A G Y U N K     M I N D.  Akkor is, ha épp fókára vadászunk.

Viszont VIGYÁZZ!

Ha fóka vagy, és elhatároztad, hogy ezentúl vadászol a többiekre, akkor igyekezz egy eszkimótól megtanulni a fókavadászatot,és ne dőlj be egy másik fókának.;)

Elgondolkodtató viszont, hogy ha valaki tényleg olyan nagyon jó fókavadász, akkor miért nem azt csinálja, amihez ért?

Vadászhatna mondjuk fókákra, nem igaz?:) Jutna neki bőven. És miért akarná egy ilyen profi a többieknek megtanítani pénzért, hogy hogy kell fókára vadászni? Ha csak úgy jóindulatból tenné, akkor nem kérne pénzt.

Nekem csak egy logikus magyarázatom van: ma már azoknak a legkönnyebb eladni, akik valamit EL AKARNAK ADNI, és ennek érdekében MEGVESZNEK  egy csomó mindent.

Persze el lehet még adni sok minden mást is: életmód tanácsadást, fogyókúrás szereket, bármit, ami arra épít hogy L E G Y É L    T Ö K É L E T E S, de legalábbis T Ű N J    Ú G Y,    M I N T H A.

Mi van az #ilovemyjob hashtagek mögött?

Viccet félretéve, én a kézműves olvasatát ismerem az egésznek, azt tudom leírni, ami itt megy.

Először is sokan vagyunk, rengetegen, néha az az érzésem, hogy minden, kicsit jobb kézügyességgel megáldott magyar nőnek egyszer az életében eljön az a pont, amikor úgy gondolja, hogy ebből meg lehet, és meg is kell élni.
Én sem vagyok kivétel - habár még mindig szeretném azt hinni, hogy belőlem nem lesz igazi "megélhetési kézműves" és nem kötök meg minden kompromisszumot. (Értsd: hogy lehet a legsilányabb alapanyagból, a legkisebb időráfordítással a legnagyobb hasznot előállítani.)

Az évek alatt jó sokan meg is kerestek az indulásnál, hogy ugye nem lehetetlen, és mindenkit igyekeztem jóindulatúan motiválni, de most a saját motivációm végén járok.

Továbbra sem állítom, hogy nem lehet ebből megélni. De azt igen, hogy piszok nehéz, főleg egy olyan társadalomban, ahol a középosztály egyre keskenyedik. Nem akarok politizálni, és ezt a kijelentést így magában nem gondolom politikának, csak ténynek..

És azt se felejtsük el, hogy ezeket a holmikat a legtöbben készíteni és értékesíteni szeretnék, esetleg megtanítani Neked hogyan készítsd/értékesítsd.  Vannak még a viszonteladók, akik 40-80 % árréssel szeretnének "segíteni" az értékesítésben, de olyan magánszemélyek, akik ezeket a tárgyakat megbecsülik és méltányos áron meg tudják és meg szeretnék vásárolni, Magyarországon viszonylag kevesen vannak.
Ha olyasmit készítenék, ami könnyen és olcsón külföldre szállíttatható, gondolom könnyebb dolgom lenne.

Menő designer, akinek itthon is jól megy, a cuccait celebekkel fotózzák nem lehet mindenki. Többek közt én sem.

Hogy savanyú-e a szőlő? Nem tagadom, volt már, hogy annak éreztem, de akkor még jobban hittem a létjogosultságában annak, amit csinálok - mára ennél sokkal több alázat van bennem, amit az alaptermészetemen kívül biztosan a sok ide-oda küldözgetett, meg nem válaszolt levélnek is köszönhetek.:)

De térjünk vissza a marketingre..

Érdekes meglátni, ahogy összeérnek a szálak.

A kézművesek nagy része egy ponton be fogja látni, hogy tárgyakat KÉZZEL ELŐÁLLÍTANI MACERÁS és egy egyre konzumidiótább világban ÉRTÉKESÍTENI őket NEHÉZ. Sokkal KÖNNYEBB RÁREPÜLNI AZOKRA, akik vagy KIKAPCSOLÓDÁSKÉPPEN SZERETNÉNEK KÉZMŰVESKEDNI, HOBBIBÓL ( mert hét közben mondjuk marketingasszisztensek szegények egy irodában:), vagy már annyira elegük van, hogy maguk is INKÁBB KÉZMŰVESEK AKARNAK LENNI - na, nekik lehet eladni a haladóbb workshopokat is, akár online letölthető anyagok formájában.
Vannak még olyan kézművesek is, akik más kézműveseknek tanítanak marketinget. Szintén nem ingyen.

Ha lehet, én inkább csak tárgyakat készítenék. Ha végképp nem lesz rájuk kereslet, eldönthetem, hogy visszamegyek-e marketingesnek... De inkább most már múzeumi teremőr szeretnék lenni, ha valaki tud valamit, szóljon, legyen szíves.:)

A lényeg, hogy amit a Facebookon látsz, az mindig egy feljavított valóság, magánembereknél, cégeknél, márkáknál, és még a tervezőknél is, ne úgy képzeld el, hogy csodaszép környezetben folyik az egész napos ihletett alkotómunka...Jó lenne, de én például év közben szinte alig jutok fel egy pincéből.

Persze a képeken lassan minden tudatos és előre tervezett: a beállítás, a háttér, és kiábrándítóan semmi nem véletlen, ami spontánnak látszik, az sem az.

Amikor a reklám visszaüt

MINDEGY, CSAK LEGYEN INGYEN!

És persze ott vannak minden reklámozó/internetes szereplő rémálmai, a TROLLOK és a NYEREMÉNYJÁTÉK vadászok.

Az előbbiekkel szerencsém van, ez nem az a téma... Na jó, egyszer kaptam egy képet egy idegen bácsitól a gyíkjáról, amit először nehezen tudtam hová tenni, de aztán be kellett lássam, hogy előtte én is kitettem egyet, csak az nem volt igazi. ( Asszonyok, lányok a számítógép előtt, aki nem érti, az most örüljön, és ne is akarja érteni.:))

A játékoknak egyre kevesebb értelmét látom. Amikor van egy, akkor az kedves gesztus akar lenni azoknak, akiket a Mesekerámiák érdekelnek valamilyen szinten. A nyeremény is ilyen. Tehát nem egy 5000 Ft-os vásárlási utalvány, hanem mindig tárgy.

A tapasztalat ezzel szemben az, hogy ilyenkor RENGETEGEN JÁTSZANAK, sokszor már nekem kellemetlen, hogy egy embertől 50 komment érkezik, és az összes ismerősét meghívja minimum négyszer. Ezúton is bocsánatot kérek, ÉN EZT SOSE KÉRTEM! Ha egy új Opelt ajánlanék fel, akkor érteném - de így, hogy egy pár ezer forintos tárgyról van szó, engem ez meglep. Főleg azzal együtt, hogy vásárló viszont pont ezekben az időszakokban a szokásosnál is kevesebb akad.
Pedig, ha ennyire sokaknak ennyire tetszik és az ára is az elég megfizethető kategória, akkor logikus lenne, hogy ne csak játékosok legyenek.:)
Legutóbb például egy szett házikó volt a nyeremény, ezek kb. 2000 Ft-ba kerülnek.

Tehát ez nem egy elérhetetlen vágyálom, legfeljebb valami, amire úgysem áldozna egy fillért sem, de ha ingyen van, akkor szuper!

Like = Siker?

Na, emiatt fogom egy józanabb pillanatomban megbánni, hogy kitettem ezt a posztot. De most  el vagyok keseredve.

Egyértelműen NEM a válasz.

Sokan azt gondolják, hogy az 5000+ követő, a hozzászólók, a képekre nyomott kedvelések, az siker. Minél többen vannak, annál többen gondolják így.:)
Valamilyen értelemben nyilván az, siker, de azért azt látni kell, hogy a kézműves vásárban a 'Jaj de szép' az egyenlő a Facebookon a Kedvelem gombbal. Az első pár évben irtó jó érzés mindkettő. :) Az utolsó párban már nem annyira, vessetek a mókusok elé, hogy túl direkt vagyok, de a boldoguláshoz rendelésekre is szükség van.
Amikor online marketing területen dolgoztam, mindenféle termékcsoporttal volt dolgom: a száraz betontól a tőzsdei képzésig. Ezekre megfelelő számú követőt találni viszonylag nehéz és drága volt, viszont a már megszerezett emberek jó részéből, akár a 2-5%-ából ügyfél lett. Összetenném a kezem, ha...
DE EZEK A SZÁMOK ITT NEM MŰKÖDNEK...
Különbség, hogy sokkal könnyebb embereket megszólítani, mert jaj de szép, de jópofa, és eleve van egy divatja is, VISZONT a dolog általában megáll ott, hogy a képeket többen kedvelik.

Az emberek a Facebookos kedveléseikkel, hozzászólásaikkal többségükben csak ki szeretnének fejezni valamit: preferenciát, identitást, valahová tartozást, mert ezt az ismerőseik látják. Amikor senki nem látja őket, másképp választanak.

Jó eséllyel azt, amiből a "fogyasztói" kosarunk végül összeáll, nem szívesen osztjuk meg Facebookon, mert nem igényes, nem jópofa, nem minőségi, ellenben nagyon olcsó volt.

És fordítva: azt, amivel kapcsolatban a Facebookon a tetszésünket nyilvánítjuk nem engedjük meg magunknak, vagy azért mert tényleg nem engedhetjük meg magunknak, vagy azért mert azt hisszük, hogy nem, vagy egyszerűen csak egy 'Like'-ot megér, de annyira nem nagy szám.

Mi ebből a tanulság?

VAN FELELŐSSÉGÜNK: NEKTEK IS ÉS NEKEM IS.

RÖVIDEN: nekem jó bort kell csinálni, még akkor is, ha könnyebb lenne időnként feladni, és sajnos nem kéne szemérmesen hallgatni róla, hogy a bor jó és készen van, még akkor sem, ha több kedvem lenne csöndben maradni: kénytelen vagyok mondani és mondani, mert ez az egyetlen esély arra, hogy időnként a víz fölé kerüljön a fejem, na nem sok időre, csak amíg veszek egy nagy levegőt.:)

Neked annyi a felelősséged, hogy ha jó bort akarsz venni, legyél résen, NEHOGY CSAK EGY JÓ CÉGÉR MIATT MEGVEDD A ROSSZ BORT.

Próbáld meg ne azt megenni, amit eléd tolnak, és mérd fel, hogy bizonyos termékeknél amiknek olyan jól cseng a neve a reklámot Veled fizettetik meg. A kisebbek is veled fizettetik meg, vagy udvariasan és csöndben becsődölnek.

Ha egyiket sem szeretnéd, akkor tehetsz róla, hogy Facebookon ne kelljen egyre több pénzt fizetniük az általad VALÓBAN kedvelt oldalaknak azért is, hogy lásd a bejegyzéseket. Ha Kedvelted az oldalt önmagában már nem elég, kérj értesítéseket és megjelenítést első helyen. (Kedveled gomb után kis háromszög, lenyíló menü, értesítések bekapcsolása és megjelenítés első helyen. )

Köszönöm, ha végigolvastad. Ha van véleményed, mondd el itt, vagy a Facebookon..