Most épp ez, Salamon könyve, 3. fejezet.

"Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben õ munkálkodik?
Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne."

Láttam a foglalatosságot. 2001 óta figyelgetem, és így a végére valamivel tööbbet is láttam belőle, meg fáradoztam benne, mint amit akartam, de bizonyára nem volt hiábavaló, hogy Salamonnál maradjunk.:)

Mire jó a munka, egyáltalán mi is az? A Wikipédia hamar kiköpi, hogy a munka szláv eredetű szavunk, eredti jelentése kín, gyötrelem, szenvedés, erőfeszítés.

Hát, vitatni nem mindig tudtam volna, de beletörődni soha nem akartam. Volt már több munkám, hogy csak néhényat említsek, dolgoztam nyomdában, iskolában, hiredtésfelvevő irodában, postán, reklámügynökségnél, webfejlesztő cégnél. Voltam segédmunkás, szakmunkás és már-már középvezető. Általában nem a munkahelyre jártam be az egómat polírozgatni, az esetek többségében nem jelentett mást, mint megélhetést, hol szűkös, hol valamivel bőségesebb pénzforrást.

Ha már ott voltam, persze odatettem magam, sose  jutott időm rá hogy az órát nézzem, mikor telik már le, de  ennek ellenére a fejemben folyamatosan ott volt, hogy hát tulajdonképpen mit keresek én itt. Nem lehetne itt valaki más, én meg nem lehetnék inkább valahol máshol? A válasz egyszerű: DE. Mégis hosszú évekig tartott míg kiköptem, vagy a rendszer köpte ki, esetleg engem köpött ki a rendszer, vagy én köptem ki mint megrághatatlant, mindegy is már, amilyen bonyolult és összetett olyannyira egyszerű:DE.

Más dolgom van. Tudok alkalmazkodni, ha kell, nem vagyok végletesen öntörvényű, de már az óvoda óta éreztem, hogy nem szeretem az értelmetlen kötöttségeket, a felesleges feladatokat, a hierarchiát, a versenyt, annak se a jó, se a rossz értelmében, leginkább sehogy.

Persze sokat tanultam, talán így a végén a legtöbbet. Nem írom még le a hely nevét, ahonnan most szállok ki éppen a mókuskerékből, még ott vagyok. Már csak 33 nap. Hazudnék ha azt mondanám nem félek.

A szabadság lehetősége tud éppen olyan nyomasztó lenni, mint a hiánya. Könnyen lehet, hogy a korlátok kerülnek máshová, de én ezeket a cölöpöket ki akarom húzni, akkor is ha máshová újra le kell szúrjam.

Március 14. a vége, még 33 nap. Munkanap, nem naptári, a naptárit rég nem számolom. Forradalom és szabadságharc, persze kicsiben.:) Októberben már jeleztem, hogy elég lesz, de gazdasági és egyéb emberi megfontolásból erőt vettem magamon és ráhúztam még fél évet, lassan letelik.

Nem akarok a részletekbe belemenni, nem érdekes, a lényeg annyi hogy ezen a helyen hihetetlen energiámat emésztette fel, hogy az maradjak, akinek tudom magam, a műhelyre alig maradt valami és ezt nem akartam. Valahogy beszűkült a világ, a napi sok óra munka, nem 8, nem 9, az utazás a városba be, aztán a lakásba vagy a műhelyhez, mindig ugyanazok a patkányjáratok, egyre kevesebb értelmes párbeszéd, a benti pörgés-stressz-értelmezhetetlen elvárások mentén lavírozás elkezdte rágni nemcsak az időmet, a hitemet is.

Hogy jó döntést hoztam-e, azt az idő fogja igazolni, most úgy gondolom hogy igen, amellett, hogy úgy gondolom, valahogy minden döntés kényszerpálya. Nem szeretem a dolgokat se magyarázni, se megideologizálni, ha mégis, azt elég cizelláltan teszem ahhoz, hogy még önmagam számára se legyek könnyen utolfogható.:)

Késő van, szétszórtabb vagyok, eszembe jut egy emlék, csodacső, gyerekkoromban. Kaleidoszkóp a hivatalos neve azt hiszem. Üvegdarabok a  csőben, ahogy forgatja az ember összáll a minta, mindig más. Órákig bámultam, Most a műhely jelent valami ilyesmit. Több időt akarok ott tölteni. Egy másik emlék, hogy hintázom, és abban a le-fel perspektívában az égnek mindig ugyanaz a darabkája, amit a tető síkja, a csatorna meg a hintaállvány abban a szögben kimetszett. Nem hintázni szerettem, hanem az égnek azt a darabját.

Most nyáron jöttem rá, került egy függőágy és belefeküdtem, nem volt máshova hely kötni,csak a valamikori hintaállványhoz. Majdnem ugyanazt a darabot adta az égből.

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese