Valaha tanultam pszichológiát, hát nem volt a szívem csücske, valahogy a filozófiát jobban szerettem, de mivel kötelezővé tették a tanári tárgyak felvételét, nem bújhattam ki alóla.

A Maslow piramis megragadt.

Részletek itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis

Tegnap az jutott eszembe, hogy nekem az alja számít, meg a teteje. Pedig minden -neveltetés, környezet, társadalom- arra predesztinálna, hogy az alja után a közepe jön, a teteje meg legfeljebb kimarad, úgysem kell beismerni magunknak sem és amúgy is, ki érti végül is, hogy mi van a tetején?

(Nekem az alja a nem éhenhalás, nem megfagyás, a közepe mondjuk az anyagi biztonság, tartalék, utazások, ruhák a Promodból, vacsora a Liszt Ferenc téren, drága, de váltogatható, nem túl komolyan vett hobbik, megtakarítás, saját nyugdíjalap, stb.

Megpróbáltam a közepét, elmúltam 30, nem vagyok 40, valamire jutottam is de életemben olyan rosszul nem éreztem magam, mint mikor megpróbáltam elhinni, hogy a piramis alja után jön a közepe, aztán meg valószínűleg semmi, csak a halál.

Napról napra nehezebben vonszoltam magam fel a lépcsőn, az egyik villamostól a másik villamosig. Éreztem, hogy ezt nem élem túl, nem is érdemes túlélni, mókuskerék, tömeg, senkinek nincs arca, tekintete, tartása, csak csörtetünk, könyöklünk, idegesen cöccögünk - ki száll le, vagy fel előbb. Tudom, hogy majdnem rákot kaptam.

Aztán néha, hétvégén, vagy este lehet úgy csinálni mintha, mintha ember volnék, de közben tudni, hogy nem. Nem a saját életemet élem, azt nem lehet beszorítani egy két órás baráti beszélgetésbe, egy darabba, egy hétvégébe. Akkor sem, ha a barátok értenek, a rendezés jó, a hétvége meg hosszú.

Az életem minden egyes nap, nem teszi meg nekem azt a szívességet, hogy szombaton és vasárnap van csak.

Akkor rá kellett jönnöm, hogy a teteje -nekem- ami a műhelyben történik. És hogy nem fogom megérni, mire a közepét összekalapálom, bérből és fizetésből.

Bízom benne, hogy nem halok éhen, meg nem fagyok meg. Amíg a kezemet meg tudom mozdítani, valahogy kenyeret ad. Ha már nem tudom, akkor meg nincs miről beszélni. De addig teszem a dolgom és megőrzöm ezt a bizalmat, bízom benne, hogy lesz belőle bizonyosság.

Már csak 9 munkanap van hátra, és utána egy másik élet kezdődik el.

Van egy rakás ötletem, amit meg szeretnék csinálni.