Ezeket a színes kis kerámia házakat készítem mostanában a legszívesebben, a tetejüket le lehet venni, így lehet bennük fűszert, ékszert, vagy bármi egyéb apróságot tartani.

Az egyik fotón rátettem őket egy nagy zöld levélre,  eszembe sem jutott, hogy így, készletben, alátéttel ez érdekes lehet, inkább véletlen volt, nekem a látvány passzolt, de nem gondoltam tovább.

A Facebook egyik kézműves csoportjában viszont nagy sikerük volt, és amit én tudattalanul összeraktam, azt ők azonnal egyben értelmezték:  ezek fűszertartók, egy levél alakú tartón.:) Valahogy így:

 Manóházak  levélen

Maga a manóház elnevezés sem tőlem származik, ezt használták rájuk,  akkor ez a legmegfelelőbb, ez marad rajtuk.:)

Tulajdonképpen mondhatnám, hogy ez tudatos volt, de hazudnék, mindenesetre tanultam a dologból és most már azt mondom: ki kell várni, hogy elnevezzék, sokkal jobb mint megpróbálni kitalálni valami nevet, amit aztán sosem hoznak összefüggésbe a cuccaimmal.

Meseváros és Mesekerámia - ezek persze maradnak, és használom a cukorfát meg a holdfát is.:) Majd egyszer teszek fel róluk egy külön posztot/bejegyzést, bármit.

Na de konkrétumokat még nem is írtam ezekről a -most már tudjuk mikről:) - szóval a fűszertartókról, nagy zöld levélen.:)

A tartók  mindegyike két darabból áll, az aljából, és a tetejéből. Ezeket külön korongozom meg, közben bőszen használom a vonalzót,  mert fontos hogy a tetejük elég jól belecsússzon az aljukba. A kicsik 10 cm magasak a nagyobbak akár 16. Az űrtartalmuk az 1 dl-től, a 1,5-2 dl-ig terjed.

Nem készül két egyforma, nem is törekszem rá, mivel nem használok sablont sosem és ezeknél jól is néz ki ha nem egyformák. ( Ha mondjuk egy pálinkás készlet darabjai lennének, akkor is lenne köztük minimális 1-2 mm-es eltérés, sablon nélkül másképp nem megy, ez pedig elvi kérdés, nincs préselés, öntés, ez nem gyár, meg gyártás, még csaknem is egyszerűen kézműipar,  fontos,hogy mind egyedi legyen!)

Tehát megkorongolom a tetejét, és az alját, a teteje alapból központos, én görbítem el a csúcsát később. Megvárom míg megszárad, aztán retusálom, ennek többféle módja van, én általában a vizes szivacsot választom, de lehet smirglivel is, viszont ezt a szilikózis veszélye miatt nem javaslom, főleg zárt térben.

A retusálás során az apróbb ujjnyomokat eltüntetem, az alját pedig szignózom.

Ezt követően lehet festeni. A teteje és az alja más színű, élénk, kontrasztos színeket szeretek használni, először az alap szín kerül rájuk. Ezt úgy készítem el, hogy a korongra felteszem, benedvesítem a tárgy felületét, és egy szélesebb ecsetet bemártva a megfelelő arányban kikevert színeket elkezdem felvinni, több rétegben.

Fontos, hogy nem lehet túl vékony, mert akkor nem fed, és túl vastag sem, mert akkor pattanhat a máztól. Ez a keverési arányon is múlik, a színtest, a tiszta kaolin és a víz arányát kell jól beállítani, lehetőleg ezt szemre is tudni kell, megjegyezni, mert a víz elillan, párolog még a jól záródó üvegcsékből is.

Ha a víz sok a színtest kevés a szín alig látszik, megeszi majd a máz, ha viszont fordítva van, lepattan.  nem írom feltételes módban, nem pattanhat, hanem pattan is...

Az is tény, hogy a felvitel módjától is függ a sűrűség, amivel dolgozni ideális. ha ecsettel viszem fel alapszínnek több rétegben inkább hígabb keverék, ha írókába töltöm kontúrozni, akkor lehet fajsúlyosabb is. De továbbra sem lehet túl vastag. Ezt már szemre majdnem mindig eltalálom, ha valahol mégis több a kelleténél, le kell kaparni, még az égetés előtt.

A nyers tárgyra festek, nem az egyszer égetettre én így szoktam meg, nem olyan stabil és kényelmes, nehezebb valamivel, az agyag szemcséi miatt is, milliószor átmosom a tű hegyét egy fecskendővel, hogy ne duguljon,  de a tárgyaknak jobb ez így.

Ha az alapszíneket felvittem az aljára is a tetejére is, akkor kitalálom hol legyenek az ajtók,ablakok, innen egy szerszámmal az alapszínt óvatosan visszakaparom. ( A szerszám egy elkalapált szegecs nyélbe fogatva, vagy szike, de ha szike nincs jó a szegecs is. )

Aztán kifestem a nyílászárókat a megálmodott színre, az ablak az mindig sárga. :) feketével kontúrozok, írókából, itt kerülnek rá a holdfák is. Ezek a kis kacskaringós feketék, a közepükön piros pöttyel, elég holdbéliek.:)

Cukorfa (  a lombos színes ) ezekre jellemzően nem kerül. Kis fűcsomók, virágok viszont igen, ahogy a tetőkre is csíkok, sraffok, pöttyök.

Ha a festés készen van, akkor mehet a kemencébe, lehetőleg szellősen, ne érjenek egymásba mert a szín lepereg. Kiég nagyjából 1000 fokon. Ha a kemence lehül, kipakolom, és akár kezdődhet is a mázazás, de ezzel akár várni is lehet.

A legtöbb egy saját keverésű mázat kap, ezt transzparens kész mázból némi sárga színtest hozzáadásával keverem ki, egy vödörben tárolom, károsanyag mentes, speciális máz, ami bírja az 1200 fokot, ez a technológia kell ahhoz hogy a tárgy szinte tömörre égjen, ne legyen hajszálrepedéses, vízáteresztő, nekem ezt hagyományos agyaggal, alacsonyabb tűzön ( itt is 800-900-1000 fokra kell azért gondolni) nem nagyon sikerül elérni, így marad a magastűz. Ez energiaigényesebb, drágább az agyag vagy háromszor, de ez a biztos.

Szóval bemártom az aljakat egy mázazó fogóval telibe, ezeknek belül is mázasnak kell lenniük. A tetőket kívülről mázazom.  Egy homogén, matt, sárgás tejföl szerű anyag a máz ilyenkor, amikor kiveszem belőle a tárgyat nem látszik már a díszítés. Fontos, hogy a mázat az aljakról vissza kell törölni, mert különben odaragad a koriderit égetőlaphoz. Ezután agyag tappancsokra helyezem, le ne csurogjon így is. Ha az aljának is mázasnak kell lennie tüskére helyezem. Ezt lehet készíteni úgy, hogy fűtőszálat vesz az ember, hegyesre feldarabolja és ezeket a tüskéket belesüti az agyag korongokba, égetőlábakba, kicsit ferdén, így megtartják a tárgyat és a tüskékről óvatosan le lehet feszíteni a tárgyat, ha szerencsénk van nem kap ki egy jó darabot a mázból.

Ha a kemencét sikerült bepakolni ( ez a folyamat lehet fél óra, de négy óra is, attól függ, hogy mennyi tárgyat kell retusálni, felpakolni. Fontos hogy ne érjenek egymáshoz, és lehetőleg a fehér mellé ne kerüljön egy jó sötétzöld mázas, mert akkor lehet hogy a fehéren szép sárga foltokat fogunk találni amikor kivesszük.

Oda kell figyelni, hogy ne kerüljön a kemencébe 1200 fokra olyan agyag ami ezt nem bírja, és beleolvadhat, vagy olyan máz, ami a tárgyon buborékosra felforr. Ezeket azért tudom, mert sajnos sikerült kipróbálni, akár a lerakat is cikkszámozhat, iktathat rosszul. Nagyon oda kell figyelni hogy a máz alapjának amit megvesz az ember a fénye, vagy a tüze magas.:)

Súlyosabb esetben a kemence tönkremehet, de az égetőlap mindenképpen bánja.

A mázazásról, hibákról, még regényeket tudnék írni, de térjünk vissza oda, hogy 1200 fokon vagyunk, itt még követezik 20 perc - legalább ennyi!- hőn tartás, majd a kemence lassan lehül.  Nem szeretek kapkodni, amikor csak lehet megvárom amíg 200 fok alá megy.

Kinyitni mindig izgalom, némi félelem is van benne azért nem mondom.:) Mindig félek hogy éppen akkor zuhan ki a samot tégla, vagy kerül bele piszok az égetőlapról, netán az egész égetőlap elreped mert elfárad ( ezt kocogtatással próbálom ellenőrizni, de nem igazán tudom mit kellene hallanom és egyébként sem túl egzakt módszer ez, már a dinnyevásárlásnál sem mindig válik be).

Szóval pakolásnál nagyon odafigyelek, kocogtatok, törölgetek, tisztítok, számolok, a felnyitásnál meg izgulok. :)

Az nagyon jó, mikor semmi tragédia nem történik. Hát, így készülnek a soha sem egyforma manósapkás fűszertartók.

A nagy zöld levélről egészen elfelejtkeztem, de ezt majd leírom egy másik alkalommal.:)