Eltűntem Instagramról is.:) Az év eleji pihenés időszakában amúgy sem szoktam napi rendszerességgel posztolni, de ilyen nagy szünet még nem volt..
Elment a kedvem...
Annak, hogy nincsenek bejegyzések -kár szépíteni- elsősorban ez az oka.
Korábban is sejtettem, hogy bedarálhat, de most az ünnepek alatt tartottam egy hosszabb "digitális diétát", sőt, böjtöt és hát meglepően jól sikerült, annyira jól, hogy azóta sem vagyok képes naponta online lenni.
Ez a Facebook-undor azért aggaszt is: nekem elég sokat kellene nyomkodnom a telefonomat, mert munkaeszköz az is..
Évekig szerettem is, nem okozott nehézséget, és lássuk be, hogy a közösségi média nélkül nem tartanék itt, hogy főállásban Mesekeramikuskodjak.. Nem ismertek volna meg ennyien, soha nem figyelt volna fel rám a "rendes" média, ha ez nem alakul ki.
Erre egyébként büszke vagyok: nem a média juttatott el a szélesebb közönséghez, hanem fordítva, kialakult itt Facebookon egy olyan széles közönség, hogy észrevettek.
A Facebookot azért szerettem, mert meg tudtam mutatni mit csináltam, vagy mit tervezek, kaptam egy csomó jó ötletet, kedvességet, fotókat, ahogy használják, átadják, pozitív visszajelzéseket és nem túlzok, ha azt mondom: mostanra nekem ez és ennyi az önbecsülésem - ha egyáltalán szükségem van még ilyesmire.
Mindig jöttek pozitív visszajelzések, tehát nem azért hallgattam el, mert a kutya se lájkolta.
Akkor miért nem lubickolok ebben, ameddig csak lehet?
Próbáltam erre egy értelmes, tömör választ adni, de inkább csak érzések voltak, valami olyasmi, hogy mostanában nem érzem képesnek magam arra, hogy napi szinten online legyek, pakoljam fel a tartalmakat..valami csömörféle ez. Minél jobban dübörög a zaj kintről, annál jobban védem a csendet..
Már majdnem mindenki kiabál..
Ömlik ránk a mindig erőszakos és túl sokszor ostoba marketing: iratkozz fel, vedd meg, csak holnap éjfélig akciós! Sokszor teljesen értelmetlen termékek és szolgáltatások, az e-mail címért cserébe olyan letölthető "csali", amit egy 8 éves is vidáman összerak, de amúgy meg felesleges, mert 5 éves korától fejből is tudja. Lehet, hogy túlzok egy kicsit, de csak pár példa, ami eszembe jut: heti tervező naptárlapok, jaj de jó, meg szuper..és aztán látom, hogy ez a jól beharangozott cucc maga a nagy semmi, a világ legegyszerűbb táblázata a hét napjaival, tényleg hatalmas találmány..
A másik önmaga szerint megkerülhetetlen szakember az otthonszervezési tanácsadó, aki szerint okos dolog, ha elmosogatunk. Tényleg nagyon okos tanács, van még neki vagy 24 hasonló.:)
Ha megkaparintják a mail címet, akkor jönnek is napi rendszerességgel a feleslegesebbnél feleslegesebb levelek, 2 napig se lehet elviselni. A leiratkozás linkre kattintva a következő sértődött üzenet fogad:
"Sikeresen leiratkoztál. Ezentúl nem fogod megkapni XY érdekes és hasznos leveleit a ..... témával kapcsolatban. Sajnálhatod!"
Tényleg szörnyű veszteség.. Lemaradok a napi 15 élő videóról is.
Egy rakás ilyen levél csücsül a postafiókodban, és egy nap sok száz reklámot tolnak eléd, ahogy elém is, szerintem nem csoda ha időnként az egésztől csömöröm lesz, ráadásul semmiképpen nem akarnék beállni ebbe az átlátszóan manipulatív és önfényező sorba, hiába mondják, hogy ekkora a reklámzajban hallatni kell a hangod.
Nem szeretek ordítani, egyedül sem, egymást túllicitálva végképp nem, halkan mondani ebben a hangzavarban gondoltam felesleges, szóval ha nem is volt ez ennyire tudatos, de egyszer csak elhallgattam és így legalább sikerült végighallgatni, hogy mit ordibálnak. Eddig csak azt hallottam, hogy hangosan kiabálják, most már azt is tudom, hogy mit. Maradjunk annyiban, hogy legtöbbször a kedves olvasó -reménybeli fogyasztó- teljes hülyének nézése zajlik.
Rájöttem, hogy többek közt ez a baj.. Mostanra tömegek akarják arra használni az internetet, hogy eladjanak valamit. Ha nincs termékük, akkor majd tanácsot adnak el, pl. arról, hogy hogy kell eladni, akkor is biztatják az áldozataikat, ha totál életképtelen az ötletük. Tanácsadók ezek, vagy a remény vámszedői?
Nem leszek népszerű, de az évekkel előtti állapotokhoz képest érezhető a romlás a befogadói oldalon is.
Azokat a Facebook bejegyzéseket, amikben nem csak kép van, hanem szöveg is, kevesebben olvassák végig.
Azok közül, akik végigolvassák, még kevesebben értik meg és olyan kérdések merülnek fel, amikre a válasz egyértelmű. És ezek csak a praktikus dolgok.. Például a kép feletti szöveg: 70 cm magas mesekastély, rendelésre készült. Kiderül a méret és hogy rendelésre készült, tehát nem eladó. Mégis sok olyan hozzászólás van, akár egymás után, amiben megkérdezik milyen magas és hogy eladó-e.
Szmájlival még értjük az iróniát?
A fenti példa persze nem nagy baj, túlélem, csak elgondolkodtat, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás: elkezdték az embereket úgy kezelni, mintha ostobák lennének, és ettől ostobák lettek, vagy fordítva..
Tudom, hogy én nem szeretném ezt. Nem akarok azon gondolkodni, hogy ez már 3 mondat és ennyit senki se olvas el. Vagy hogy esetleg egy szöveg túl "elvont", mert túlmutat a mindennapok praktikumán és hogy tényleg nem érezzük az árnyalatokat..
Divatos álláspont, hogy az írásbeli kommunikáció mennyire redundáns a szóbelihez képest, és mennyire hiányzik a metakommunikáció (testbeszéd, gesztusok, mimika). Nem vitatom én ezt sem, de azért a helyzet nem lenne ennyire durva, (sőt, az írásnak lehetne többletjelentése is) ha képesek lennénk árnyaltan, széles szókinccsel, megfelelő írásjelekkel, központozva írni és értőn olvasni. Nem a helyesírásról beszélek, ebből a szempontból mindegy, hogy bagoly vagy bagoj.
Talán tévedek, de úgy gondolom, hogy aki sosem olvas szépirodalmat, abban ez a fajta szövegalkotási és szövegértési készség nem alakul ki, persze ettől még lehet remek szakember valamilyen reál területen.
Hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy időnként szoktam olvasni marketing szakértőket, főleg az év eleji pihenés időszakában, ez történt most is.. Úgy tűnik addig olvasgattam, hogy mit hogy kellene csinálni, hogy kéne beszélni és kihez, amíg rájöttem, hogy nem tudom, mert nem akarom úgy csinálni, ahogy kéne.
Időrabló idővonal+csoportok
Úgy döntöttem, hogy 2018-ban még inkább olyan leszek, mint egy remete, csak mobilnettel és okostelefonnal: csak a munkámra és a megrendelőimre fókuszálok. Ha a Facebookra oldalra új bejegyzést teszek fel, a privát idővonalamat akkor is gondosan kikerülöm, a Facebook csoportokkal együtt.
Ez alól a saját csoportom, ami a törzsvásárlókat gyűjti egybe kivétel. Ha ez nem volna, akár le is törölhetném.
A privát profilomat egyébként nem használom, mióta megvan az oldal, korábban pedig azon is kerámiák voltak, nem nagyon szeretek mást feltenni, ez van.
Ezentúl nem érdekel, ami a marketinggel kapcsolatos: aminek értelme volna az olyannyira technikai jellegű, hogy úgysem tudom megoldani szakember nélkül, minden más parasztvakítás és/vagy számomra felvállalhatatlan, a saját hangomtól pedig fényévekre esik.
Itt az ideje ezt felvállalni, leginkább itt a blogon..
Ami a Facebook bejegyzéseket illeti: zömében sok kép/videó, kevés szöveg. Nem túl érdekes tartalmak versenyeznek egymással nagyon felületes figyelemért, sok illúzióm nincs ezzel a platformmal kapcsolatban, és szerintem érthető, ha időnként teljesen elvesztem a motivációmat, hogy kitegyek valamit..
Nem hallgathatok el
Amikor mindenki ordít, tényleg úgy tűnik, hogy két választás marad: megpróbálni túlordítani őket, vagy elhallgatni.
Ordítani gyárilag vagyok képtelen (amikor először megpróbáltam kiskamasz koromban kb. az első 2 hang után összeestem, azóta óvatos vagyok a műfajjal) a hallgatás meg ugyan nem okoz nehézséget, de ideje felhagyni vele, mert lassan úgyis indul a műhelymunka és lesz mit megmutatnom.
Úgyhogy lesz itt 3. lehetőség is: szép csöndben mondani tovább a magamét, időnként elhallgatni, néha suttogni.
Akik közelebb lépnek, azt is meg fogják hallani.