Ez volt a hatodik munkanap, ami nem "hivatalos" munkaviszonyban telt el.

Első nap, múlt hétfőn ügyeket intéztem, főleg mobilszolgáltatóknál, aztán az új telefonra töltöttem le pár alkalmazást és szinkronizáltam a fiókokat. Rengetegen telefonáltak, hogy meséljek. Este képeket méreteztem,

Kedden a műhelyben voltam, ültetőtáblákat készítettem meg befejeztem a vasárnap elkezdett kaméleont. A kerti bútorokat is előszedtük.

Egy kút teteje is elkészült, egy könyv is. Este átjött egy barátom, fel kellett hajtani az új nadrágját.

Szerdán be kellett mennem a céghez, búcsúebéd volt. Aztán megnéztem a Bolhapalotát, nem igazán látok benne fantáziát, utána a lakásba mentem, nem a műhelyhez.

Csütörtök reggel indultam vissza a műhelyhez, a Szigetszentmiklós- Ecser távolság tömegközlekedéssel elég sok idő, fél 8-tól negyed 11-ig úton voltam.

Aztán levél alakú tálakon dolgoztam és poharakon, a poharak az első olyan tárgyaim, amiknél az esztétikum egyértelműen a funkcionalitás rovására ment, sajnáltam, de másképp nem volt megoldható és olyan jól néz ki, hogy meg kellett kötnöm ezt a kompromisszumot.
A horgolófazék is elkészült.

Pénteken már nem is tudom mi történt, tovább dolgoztam a táblákkal, kutyaházakra csináltam névtáblákat, szombaton jöttek az unokatesómék, előtte a Bauhausban vettem palántákat. Utána bekarcoltam a táblákat, este volt egy szabadtéri tűzrakós összejövetel, arra elmentem.

Vasárnap sokáig aludtam, sikerült szombaton több bort inni a kelleténél, aztán jött egy kedves, új ismerősöm, és a fia megnézni a műhelyt. Utána ültettem, elment valahogy a nap.

Ma pedig bent voltam a NAV-nál, utána barátokkal ültünk a törzshelyünkön, elment az idő.

Ez most amolyan összegzés, magamnak is, mivel teltek a napok.
Valahogy kezdek visszalassulni, volt idő emberi dolgokra, ügyintézésre, nem akarom leírni részletesen mi volt még a felsoroltakon kívül, egyelőre nem állt még be a napok ritmusa, új helyzet ez.

Sokan gratuláltak, nem is pontosan értem mihez, persze bátorság, meg tudatos készülés valamire, de azért ez még nem egy olimpiai érem, éppen csak a selejtezőre jutottam ki.

Ez nem olyan nagy babér, amin sokáig lehetne üldögélni, most jön a feladat java. De már van rá idő.

És vége lett.

Pénteken még reggeli tömeg a metrón.
Este 9-kor már üres az iroda, indulok a műhely felé.:)

Már csak 5 munkanap van hátra, aztán elkezdődik egy másik élet.

Ez volt az utolsó hétvégém, eztán talán mindegy lesz, hogy szerda van, vagy vasárnap, teszem a dolgom hétfőtől vasárnapig.

Hálát érzek. Valahogy meghatódom, ha arra gondolok, hogy már csak napok vannak hátra.

Beszélgettem a majdnem sógorommal, emlegette, hogy milyen jó lenne a lottón nyerni, elgondolkodtam rajta, mert sokszor mondták már mások is, de valahogy sosem tudtam eljátszani a gondolattal, hogy mihez kezdenék ha..Azt sokan mondják, hogy utaznának és jótékonykodnának belőle, de én arra jöttem rá, hogy nem szívesen nyernék a lottón.

Furcsán hangzik, de nem lenne jó érzés, egy sportolónak sem lehet jó doppinggal nyerni. Meg hát azok a problémák amik voltak, meg lesznek is, hogy elromlik a mosógép, jön az éves gázóra leolvasás, stb. , tehát ami az én szintemen gond, valahogy hozzátartozik az életemhez, lesúlyoz, mi lenne egy légballonnal, ballaszt nélkül, talán sosem lehetne lehozni a földre.

Nem a problémáimat sajnálnám, hanem azokkal együtt a lehetőségeimet is, hogy akkor amit kaptam, amit eddig adott, azzal mi lesz, nem kell használnom? Akkor minek van?  Mert nem kaptam keveset, lottó ötös nélkül sem, egészségesnek tudom magam, van bennem kitartás, némi tehetség, és hát innen volna szép nyerni, hozzárakva ahhoz, amit eddig kaptam a magam erejét.

Ha megnyerném a lottó ötöst, sosem bizonyíthatnék annyit, hogy ne kelljen kételkednem a rátermettségemben. Ebben ott van vajon a self made man arroganciája?

Így most 35 felé kaptam - és teremtettem- magamnak esélyt arra, hogy a saját életemet éljem, a saját időmmel, nem akarom elszalasztani.

Bízom, benne is, magamban is, sosem éreztem hasonlót, de nincs más feladat, csak ezt a bizalmat megőrizni és közben tenni azt, amiben örömömet lelem.

Ma valahogy nem tudok gördülékenyen írni, elég monoton munkát végeztem, rengeteg képet csoportosítottam  és neveztem át keresőbarátra a korábbi munkáimról, ez ki is ölte belőlem a kreativitást, de majd kialszom.

Mire legközelebb írok, talán már szabad ember leszek. Irónia nélkül tudom ezt leírni.

Valaha tanultam pszichológiát, hát nem volt a szívem csücske, valahogy a filozófiát jobban szerettem, de mivel kötelezővé tették a tanári tárgyak felvételét, nem bújhattam ki alóla.

A Maslow piramis megragadt.

Részletek itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis

Tegnap az jutott eszembe, hogy nekem az alja számít, meg a teteje. Pedig minden -neveltetés, környezet, társadalom- arra predesztinálna, hogy az alja után a közepe jön, a teteje meg legfeljebb kimarad, úgysem kell beismerni magunknak sem és amúgy is, ki érti végül is, hogy mi van a tetején?

(Nekem az alja a nem éhenhalás, nem megfagyás, a közepe mondjuk az anyagi biztonság, tartalék, utazások, ruhák a Promodból, vacsora a Liszt Ferenc téren, drága, de váltogatható, nem túl komolyan vett hobbik, megtakarítás, saját nyugdíjalap, stb.

Megpróbáltam a közepét, elmúltam 30, nem vagyok 40, valamire jutottam is de életemben olyan rosszul nem éreztem magam, mint mikor megpróbáltam elhinni, hogy a piramis alja után jön a közepe, aztán meg valószínűleg semmi, csak a halál.

Napról napra nehezebben vonszoltam magam fel a lépcsőn, az egyik villamostól a másik villamosig. Éreztem, hogy ezt nem élem túl, nem is érdemes túlélni, mókuskerék, tömeg, senkinek nincs arca, tekintete, tartása, csak csörtetünk, könyöklünk, idegesen cöccögünk - ki száll le, vagy fel előbb. Tudom, hogy majdnem rákot kaptam.

Aztán néha, hétvégén, vagy este lehet úgy csinálni mintha, mintha ember volnék, de közben tudni, hogy nem. Nem a saját életemet élem, azt nem lehet beszorítani egy két órás baráti beszélgetésbe, egy darabba, egy hétvégébe. Akkor sem, ha a barátok értenek, a rendezés jó, a hétvége meg hosszú.

Az életem minden egyes nap, nem teszi meg nekem azt a szívességet, hogy szombaton és vasárnap van csak.

Akkor rá kellett jönnöm, hogy a teteje -nekem- ami a műhelyben történik. És hogy nem fogom megérni, mire a közepét összekalapálom, bérből és fizetésből.

Bízom benne, hogy nem halok éhen, meg nem fagyok meg. Amíg a kezemet meg tudom mozdítani, valahogy kenyeret ad. Ha már nem tudom, akkor meg nincs miről beszélni. De addig teszem a dolgom és megőrzöm ezt a bizalmat, bízom benne, hogy lesz belőle bizonyosság.

Már csak 9 munkanap van hátra, és utána egy másik élet kezdődik el.

Van egy rakás ötletem, amit meg szeretnék csinálni.

Felmerült a napokban a szerzői jog kérdése.

Egyrészt a Meskás "vita" , másrészt az Ízportás cikk kapcsán, de még egy barátom is kérdezte, hogy hogyan lehetne levédetni a stílusomat.

Tőlem ez elég idegen, egyrészt nem mindenki másol, van, aki csak inspirálódik.:) Sőt, az is elképzelhető, hogy a hasonlóság teljesen véletlen,  hiába gondolom, hogy valami az "enyém",  lehet az a másé is.

Ha egy kút van, kár azon vitatkozni, hogy ki merít belőle.

A mesevárost kerámián és éppen ezekkel a vonalakkal, házakkal sosem láttam, de azért házikót ezen-azon látni eleget, akkor most ebből mi az, ami az enyém?

A kimondottan rosszhiszeműnek nevezett másolástól sem igazán tartok. Eleve nincs sok fazekas, vagy keramikus, azoknak egy töredéke látja a meseváros készletemet. Egy töredéke dönt csak úgy, hogy megcsinálja, és még annak is egy töredéke fogja rendszeresen másolni.

Magamról tudom, én is voltam úgy egyszer-egyszer, hogy láttam valamit másnál, megtetszett és ki akartam próbálni hogy meg tudom-e csinálni. Nem pontosan úgy sikerült - menet közben ezt-azt változtattam rajta, az agyag amúgy is kívánja az ilyesmit, elég képlékeny ahhoz, hogy ha menet közben jön egy ötlet egy mozdulattal kicsit más jelleget ölt egy-egy forma, vagy virág, ha jobbról balra helyett lentről fent kötöm a hurkot a szirmon, már nem ugyanaz.

Na de azért erősen hasonlított, nem is tettem ki sehova, sose jött velem vásárba sem, csak úgy van a polcon, megcsináltam, megnyugodtam vele.

Feltételezem, hogy ezzel más sincs másképpen, nem teszi rá az egész munkásságát, hogy engem másoljon, ha meg mégis, inkább éreznék valami borzongással vegyes megtiszteltetést, mint hogy dühöngjek rajta.

Persze volt már olyan hogy kitaláltam valamit valahogy. Látta más és megcsinálta, tudom, hogy ha nem látja, eleve nem is csinálta volna azt a funkciót, ezzel nem is volt gondom, de az egy kicsit tényleg furcsa volt, hogy a kivágás ívét, vagy a levél formáját se változtatta meg, hogy nem érzett rá kísértést, hogy belenyúljon.

Én nem tudtam volna megállni, hát jobbat/mást, mindig lehet. Most vagy az enyém lett volna annyira jól eltalálva, hogy azon már változtatni való nem akadt, vagy a fantáziája volt éppen bedugulva, nem tudom, mindenesetre az első magyarázat elég nagyképű lenne, a második meg lekicsinylő. A másodikban biztos vagyok, hogy nem igaz, ismerem valamelyest  a munkáit, az első rám nézve nem volna valami hízelgő, harmadik  meg nem jut az eszembe.

A lényeg, hogy a magam szintjén levédetni drága pénzekért egy-egy tárgycsoportot, motívumot feleslegesnek tartok, a töredék töredékének a töredéke úgyis másol, ha akar, ezzel legfeljebb a jogorvoslat lehetőségét teremteném meg, azt, hogy további hercehurca, pereskedés árán valami kártérítéshez juttatnak.

Hozzátartozik az is, hogy kértek már tőlem úgy tárgyat, hogy kaptam egy képet,  aki készítette a világ másik felén élhetett, hacsak nem halt, én nem gondolkoztam azon, hogy megcsináljam-e.  Sose láttam hasonlót se. Volt olyan is, amikor egy linket kaptam, hát innen már tudtam, hogy az illető fazekas, angol, vagy skót, de mivel az árat is láttam ( majdnem 90 dollár egy kis érdekesebben kivágott tálkáért) meg a távolságot is nem kérdeztem többet.

Ugyanígy a múltkor egy nő tán Csíkszeredából kinézte a macskás bögrémet, és hogy juthatna hozzá, megnéztem mennyi lenne oda a szállítás, a vége az lett hogy küldtem neki oldalnézetből is, hátulnézetből is képet, meg egy csíki fazekas elérhetőségét, az ötlet attól az enyém marad, ha valaki megcsinálja.

És biztos vagyok benne, hogy az illető nem fogja szériában "gyártani".

A földrajza is szempont ennek, vagy netes berkekben inkább elérés, 'reach'.
Ha mondjuk ketten nekiállnának másolni, származna nekem abból tényleges károm?
Csak akkor, ha azt feltételezem, hogy rólam mindenki tud, mindenki elér, aki mesevárosos készletet szeretne. Ez nincs és nem is lehet így, a én eszköztáramnál jóval gazdagabbal sem érhető el, Coca Cola is van, meg Pepsi is.:)

Az egész másolós téma vicces, pl. amikor azon vitatkoznak "alkotók" a Meskáról, hogy egy szalvétatechnikával készült tárgy egyiknél is, másiknál is pont ugyanolyan. Hát persze, ha egyszer ugyanazt a szalvétát vették meg...

Vagy egyik táska a másikhoz kísértetiesen hasonlít, mert 2 füle van, vagy esetleg ugyanazt a szabásmintát használták.

Nem akarok úgy tenni, mintha ez engem nem érintene, nem szalvéta-szinten persze, de a népművészettel is lehet párhuzamot vonni. Vagy még elemibb szinten pl. egy bizonyos növényfajta levele. Azt ki használta először, vagy ki használhatja tovább?

Miért nem természetes, hogy mindenki? Olyan egyszerű ez,  méltatlannak érezném nem így gondolni.

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

Meseváros az Ízportán

Tegnap véletlenül, de örömmel vettem észre, hogy a mesevárosos készletet egy cikkhez felhasználták illusztrációként.

 Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

Gyakran kijövök ide. Kutyával, könyvvel, valakivel, de ez nem is fontos.

Ez a hely nem történik, csak létezik; ezen a helyen az embernek is módja van úgyanígy csak lenni.

Nem értelmezek és nem vagyok értelmezhető., habár látok néhány kirándulót, lovast, futót.

Utólag mégis értelmezek. Látni rajtuk, ahogy néznek, hogy furcsának találják, hogy nem futok, nem kirándulok, nem lovaglok, nincs lépésszámláló nálam, mp3 (vagy inkább mp4) lejátszó, se szendvics, se pléd, de még víz se, csak a könyv meg némi cigaretta, de ha nem akarom ezek sem látszanak, a cigi a zsebemben, a könyv a kabát alá dugva,  zsebre dugott kézzel támasztom, hogy ne essen ki.

Sár van, esett.

Nem teljesen hiszek az emberi kommunikációban. A szándékban hiszek, de abban sokkal inkább. A csatorna szinte már mindegy, azt gondolom, hogy maga az üzenet töredékes és csak egy kisebb része "megy át" a közlő szándéka szerint, de talán nem is ez a legfontosabb: amíg van aki jó szándékkal beszél és van aki jó szándékkal hallgatja, nincs veszve semmi.

Van, hogy hallgatok, van hogy beszélek. Mindig úgy érzem, hogy jobban értek, mint amennyire érthető  vagyok.

Sokszor beszélek képekben, főleg élőszóban, hasonlatokat használok, amit próbálok kibontani. Nem gondolom, hogy a szavak a legcélravezetőbbek. Jobban hiszek képekben, zenében, valamiféle formanyelvben, de mégiscsak a nyelv az, amit nem lehet megkerülni, mert a gondolkodás a nyelvhez van lakatolva, lehet hogy hangulatokat képekben gondolok végig, de pl. fogalmakat szavakkal társítok, amikor gondolkodom róluk.

A saját világomon keresztül több dologhoz tudok kapcsolódni, ezért feltételezem, hogy nem vagyok rossz hallgatóság.

A saját világomból beszélni viszont nem könnyű,  tudom, hogy más, mint másoké, és nem lehetek benne biztos, hogy érthető, de nem ez a legfontosabb, hanem magát a szándékot fenntartani.

Amíg van kedvünk megszólalni, hátha meghallanak és megértenek; amíg van kedvünk csendben figyelni, hátha elhangzik valami fontos, addig működünk, mint társas lény.

Nekem fontos lenne, hogy ezt ne veszítsem el, többek között erre jó blogot írni, habár időnként nagy a kísértés, ha nem figyelek, bele tudok zuhanni a saját fejembe,  abban meg főleg tárgyak vannak, és dolgok, amik tárgyakra kerülhetnek.

Víg Mihály zenéje, a film Tarr Béla, Werckmeister harmóniák: https://www.youtube.com/watch?v=tRl3VQQ0GUA#aid=P-IuJEk-2HI

És Woyzeck.  És Büchner.

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

A címet a Meska szakmai blogján közzétett bejegyzésből vettem át, íme a link:

http://www.meska.hu/Blog/post/Fokuszbanahitelesseg?p=cG9zdF9pZD04MDU=

Habár ha jól sejtem csak azok számára elérhető, akik regisztráltak és termékeket tettek fel a Meskára.

A bejegyzés lényege, hogy a Meska csak igényes, valóban kézzel készült termékeket szeretne kínálni, ha valami nem felel meg ezeknek a követelményeknek, mert pl. más, külföldi portálon fillérekért megvásárolható készterméket kínálnak kézműves portékaként, sokszoros áron, akkor azt jelentsük.

A jelentés szóból nem kellene persze rögtön a feljelentésre asszociálni, de mégis sikerül. Hozzáteszem persze, hogy sokszor az a blokk, ami bennünk ezzel - a feljelentéssel- kapcsolatban megvan, kedvez valami egyáltalán nem jogszerű terjedésének. Árulkodni nem szép dolog. DE, vétkesek közt cinkos aki néma.

Hogy mikor melyik esetről van szó, az általában a beszélő/cselekvő morális érzékére van bízva, én olyan E/1. narratívát még nemigen hallottam, ahol valaki árulkodott volna, mert árulkodni, azt mindig csak MÁSOK szoktak.:)

A meskások sem hallgatnak tovább, a bejegyzés alatti kommentekben több álláspont is olvasható, vannak, akiket mások megvádoltak azzal, hogy a termékeik igénytelenek/valójában kész termékek, ez nekik rosszul esik.
Vannak akik azt keresik, mikortól lesz egy termék egyedi.

Ezeket a kérdéseket persze lehetne feszegetni, ugyanakkor ebben a kontextusban ezt sokkal inkább szánalmasnak tartom, a magam olvasatában ez csak tyúkper. Mindegy, hogy valaki 3 kész,  CNC esztergagéppel előállított elemet, vagy 6 ilyen elemet szerel/ragaszt össze ékszernek, ráadásul egy útmutató alapján, utána még azon is mehet a vita hogy ki szerelte össze először, tele van a felület sértett alkotókkal.

Elképesztő és nevetséges ez a fajta gyerekes hevület, mindenféle alázat, vagy önkritika nélkül.

A Meskán az oldal bal felső sarkéban ki van írva hogy 3600 alkotó van fent. Ez a szám ezzel a főnévvel nem áll meg, egyszerűen nem lehet igaz. Ennyi "alkotó" nincsen.

De nem akarom ismételni magam, amit erről gondolok ott is leírtam, bemásolom most ide:

"Érdekes ez a téma. Keramikus vagyok, gyakorlatilag csak az agyagot nem én ásom. Népiesebb vonalról tartok valami mesevilág-félébe. A formázás, a díszítés sosem sablon, tényleg nincs két egyforma, általában a tervezés is saját, de ha kérnek egy kancsót levendula mintával, vagy mondjuk egy székely tulipánt, akkor azt készítem el, más választásom nincs is. Van egy közös forma és motívumkincs amiből – a saját ötletek mellett – nagyon sokan merítenek.

A múltkor betévedtem egy hobbiboltba, és meglepődtem hogy szinte kész termékeket lehet megvásárolni, vagy minimális energia befektetéssel előállítani. Ha ezeket valaki szereti készíteni, mások szeretik viselni, és nincs túlárazva, akkor lehet helye, akár itt is.
Rám nézve annyi hatása volt, hogy addig én valahogy az SA ( Saját Alapanyag) jelzést nem mertem rátenni a tárgyaimra, elvégre az agyag nem az enyém, úgy veszem.:) Ezt követően rájöttem, hogy nyugodtan rátehetem. Lesz akinek számít valamit és lesz akinek nem.

Szerintem nincs teljesen pontosan definiálva, hogy ki kézműves, ki iparművész, ki népművész, ki alkotó, ki művész, stb. stb. A fejekben – a miénkben és a vevőkében is- ez sokszor teljesen össze van keveredve.

A bal feslő sarokban ki van írva hogy itt 3600 alkotó van. Szerintem ez nem feltétlenül igaz. Nem magában a szám, vagy a főnév. Ez így együtt nem áll meg. Lehet hogy ezzel nem leszek népszerű, de magamat sem feltétlenül alkotónak tartom, elvégre nem vagyok szobrász.

Attól, hogy az alkotás örömét érezzük még nem váltunk alkotóvá, szükség lenne némi önkritikára, alázatra ebben a témában, és akkor nem jutnánk oda, hogy azok akik 8 elemet állítanak össze, adott estben feljelentik azokat, akik csak kettőt. És nem érdemes azon vitatkozni, hogy egy sablont ki használt fel előbb.

Hol van a határ? Miért nem bízzuk egyszerűen az adott „alkotó” vevőire? Egyébként még nem láttam olyat, hogy valaki tele van mínuszos értékelésekkel. A legtöbb itteni boltot én nem tartom vállalhatatlannak. Kicsit olyan ez mint a kínai portéka, annak aki elsősorban az árra érzékeny, meg fog felelni, egyszerűen nem vár tőle mást, mint amit nyújtani tud, tulajdonképpen elégedett lehet egy vevő egy 500 Ft-os 2 előre gyártott bizsualapból összeragasztott bármivel. És lehet elégedetlen egy 40.000 Ft-os, több hétig készülő, személyre szabott tárggyal is, elég sok összetevője van ennek.

Persze ki lehetne tiltani több terméket, akár boltot is, végül is a láthatóságnak jót tenne, könnyebb lenne kitűnni 800-ból, mint 3600-ból, de biztos vagyok benne, hogy egy profitorientált vállalkozásnak nem lehet ez a célja. Természetesen az sem, hogy teljesen felhíguljon a kínálat, és rossz híre menjen az oldalnak, mert a megrendelők nem azt kapják amit várnak.

Szerintem sokan szeretnek Meskázni, mindenkinek helye lehet, aki olcsóbb tömegárút készít azoknak akik ezt keresik, és annak is, akinek más elvárásai vannak.
Mint egy hipermarket, mindenki tudja, hogy a felsőbb polcokon drágább, jobb minőségű termékek vannak, alul pedig inkább az ár a lényeges. A portálon belül részlegesen , de vannak hasonló filterek, ki lehet pl. választan hogy zsűrizett terméket akarok-e látni, vagy saját alapanyagút.

Vagy legyen a meska egy spéci biobolt, ahol csak kimondottan munkaigényes, egyedi tervezésű és nem szinte bárki által kis kézügyességgel elkészíthető darabok vannak? nem hiszem, hogy az oldal készítői ebben gondolkodtak volna.

A vevő szempontjából azzal van baj, aki rosszul pozicionálja önmagát. Prémium termék áron veszek valamit, ami nem az. Azokat kellene szankcionálni, akik valótlant állítanak, és esetleg a boltok kategóriáit ( kézműves, iparművész, népművész, képzőművész) lehetne bővíteni mondjuk lefelé, tehát ne nevezzük kézművesnek azt, aki nem az. Vagy aki a kezével csinál egy bármit, az már kézműves?

Esetleg lehetne edukálni mind a látogatókat, mind a készítőket, hogy milyen jelölések/filterek esetében mire számíthat."

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese

A héten nem volt időm újabb posztot írni, még megvan a munkahelyem.
Hétvégén az égetésekkel voltam elfoglalva, ezúttal 1020 fokon égettem jellemzően mohácsi agyagot.

A legjobban ezek a füstölőtartók sikerültek:

Készült egy zsíros bödön, saját használatra.

Egy zöld teáskanna, amihez alj is készült, hogy melegen tarthassa a teát.

Piros-sárga bögre, ez elég macerás volt, a sárga mázat a motívumról nagyon óvatosan vissza kellett kaparnom és törölnöm, a transzparens mázat ecsettel vittem fel.

Ha szeretnél e-mailt kapni a friss blogbejegyzésekről, kérd a Mesehíradót, a Mesekerámia hírlevelét ITT>>.

Köszönöm a figyelmed:
Dudás Emese